Újabb orosz nagykövet vesztette életét, ezúttal a 63 éves szudáni követ, Mirgajasz Sirinszkij halt meg, a jelentések szerint szívinfarktusban.
Sirinszkijt szerdán találták kartúmi otthona medencéjében holtan. A követ magas vérnyomástól szenvedett, ezért természetesnek nyilvánították a halálát.
Azonban az utóbbi években nem ő az első magasrangú orosz és/vagy diplomata, aki furcsa körülmények között meghal.
Csak nagykövetek közül Sirinszkij volt a harmadik. A legnagyobb port Vitalij Csurkin orosz ENSZ-nagykövet halála verte fel, aki februárban halt meg New Yorkban, szintén szívrohamban. Boncolási eredményét az amerikai hatóságok sem hozták nyilvánosságra. Roman Szkrinyikov kazahsztáni orosz követ pedig tavaly decemberben halt meg, szintén infarktus miatt.
(Fotó: Alexey NIKOLSKY/SPUTNIK/AFP)
Az utóbbi 14 évben emellett öt másik prominens orosz is ezért vesztette életét az orosz anyaföldön kívül. Több amerikai lap gyanúsnak nevezte a haláleseteket. Ugyanis az oroszokról régóta sejtik, hogy kifinomult vegyi és biológiai fegyvereket képesek bevetni. Ahogy Alexander Perepilicsnij, egy volt orosz üzletember esetében, aki Nagy-Britanniában halt meg szívroham miatt.
Idővel kiderült, hogy a kezdetben gondoltakkal ellentétben halálát nem természetes körülmények okozták, hanem az elfogyasztott himalájai gelsemium nevű növény hatása volt.
Másik oldalról azonban – tekintetbe véve az oroszok általános egészségügyi állapotát – nem is olyan meglepő, hogy ilyen halálesetek sűrűn előfordulnak. Egyes vélemények szerint nem is lenne értelme, hogy Oroszország a saját Putyin-félő diplomatáit így likvidálja.
10 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás