Ismét Kínát tette felelőssé a koronavírus-járvány elterjedéséért Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szerdán újságíróknak nyilatkozva.

"Kína százezrek haláláért felelős" – az amerikai külügy szerint eltitkolták a járványt
Fotó: Pixabay

Az amerikai diplomácia irányítója szerint

Kína megelőzhette volna százezrek halálát és megtakaríthatta volna a gazdaság hanyatlását világszerte, ha időben jelzi a vírus terjedését és átláthatóan nyilatkozik meg a járvány ügyében.

Pompeo ugyanakkor újságírói kérdésre is tartózkodott attól, hogy megismételje vasárnapi interjújának azon állítását, mely szerint Washingtonnak "jelentős számú bizonyíték" áll rendelkezésére arról, hogy a vírus egy kínai laboratóriumból szabadult ki. A miniszter csupán azt ismételte meg, hogy

Peking tudott a vírus terjedéséről és megakadályozhatta volna a világjárvány kirobbanását. "Volt választási lehetőségük, de úgy döntöttek, hogy elfedik a járvány vuhani kirobbanását"

- fogalmazott.

Az amerikai politikai élet szereplői egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tesznek a járvány eredetéről. Kedden például Mark Milley tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke a Pentagonban tartott sajtótájékoztatón azt mondta: változatlanul nem tudható bizonyossággal, hogy honnan ered a vírus.

Amikor szerdán az egyik újságíró rákérdezett erre, Mike Pompeo azzal válaszolt: "hagyjuk már ezt abba, maguk állandóan azon erőlködnek, hogy viszályt szítsanak az amerikai tisztségviselők között". Majd azt állította, hogy a kormányzat tisztségviselőinek minden korábbi nyilatkozata koherens volt. Pompeo azt hangoztatta szerdán, hogy a korábbi nyilatkozatok arról tanúskodnak, hogy az amerikai kormányzat "megpróbálja megtalálni a helyes választ" a vírus eredetére. Mint fogalmazott:

" Mindannyian egyértelmű válaszokat akarunk, különböző helyekről származó, eltérő válaszaink vannak. Arra is van bizonyíték, hogy a vírus egy laboratóriumból szabadult ki, és arra is, hogy nem így van"

- szögezte le.

(MTI)

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
az amcsik szerint??? Miért úgy érzi bárki is, hogy a kínaiak legalább töketlenkedésben bűnösek! =))
Jozefina
Ha kína biztos lenne abban, hogy a vírus nem náluk szabadult el, akkor beengednének tudósokat, virológusokat, hogy vizsgálódjanak. De miután nem engedik be őket nagy a valószínűsége annak, hogy ők a felelősek!!!
legott
Kínát ugyanúgy kell bojkottálni, mint Észak-Koreát.
Majd, ha elkezdenek hullani a kínai lakosok, mint a legyek, talán lesz változás.
A kommunista Kína a második (sokak szerint már az első világhatalom), ezek szerint mégiscsak győzött a kommunizmus?
Thürmer Gyulára szavazok most rögtön, azonnal, kétszer, mert megindítottam.
Rockxy
a kína?
ki az a kína?
tessék azonnal a zisztam buli szerződés elé állítani és majd jólnézünk ki, ha nem.
az lesz az igazi buli.
de jön még macskára napsütéses záporesső.
megtudják a ferdeszeműek, hogy hol lakik dániel makrón és a kesztyű meg a duda, a szájonhordott szájmaszk és egyéb falánk nyalánkság virusilag.
barátilag

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.