Az EU kiképzőmissziót indít.

Egyedül Magyarország nem szavazta meg az Ukrajnát segítő missziótSzijjártó Péter/Facebook

Magyarország egyedüliként a konstruktív tartózkodás lehetőségével élt, tehát nem gándolta, de nem is támogatta azt a kiképzőmissziót, amit az EU indít Ukrajna hadserege számára. Erről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszélt Luxemburgban, a külügyi tanács ülését követően – vette észre a telex.hu. A külügyminiszter azt mondta, Magyarország ebben a kiképzésben nem vesz részt, kiképzőket sem küld, a működés költségeihez sem járul hozzá Magyarország.

Szijjártó hangsúlyozta, hogy nagyon harcias volt a hangulat, a békéről senki sem beszélt, csak ő.

Azt is kiemelte, hogy Magyarország továbbra sem szállít fegyvereket Ukrajnába. Eközben a fegyverszállítási támogatásokra újabb összeget szavaztak meg a külügyminiszterek, így már közel 3 milliárd eurónyi összeget fordít az EU erre a célra.

Ezt Magyarország is megszavazta, mondta Szijjártó, de hozzátette: „Jeleztem, hogy nem tudom garantálni, hogy ez a következő alkalommal is így lesz-e, mivel az európai békekeret több más fontos célra is tartalmazott pénzügyi előirányzatot”. Itt említette például az illegális migráció kérdését, amit beszámolója szerint Magyarország is nagyon megérez.

Forrás: telex.hu

37 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nejlontacskó
" Szijjártó hangsúlyozta, hogy nagyon harcias volt a hangulat, a békéről senki sem beszélt, csak ő. "
Békéről hadoválsz, miközben tíz körömmel véded, a gazdád által oly kedvelt Putyint, aki atommal fenyegetőzik?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
verőce21
@csak úgy...: Kurva unalmas az erőlködésed, te nyeretlen kétéves...!
vacsi
Nagyon is helyesen tette! Hiányzik nekünk egy háború, amibe belefolyhatunk?!Az egész ukrán-orosz cécóhoz semmi közünk, már az is nagy szó, ha a menekülő családokat segítjük!
Néro2
Kezdik ápolni már előre a jó szomszédi viszonyt. Iszony ez az elmeháborodott qurmány.
Ennyi degenerált hülye faxt ami a HUN kormányában van honnan a túróból tudtak előásni egy ilyen picsányi országban.
Máshol száz milliók közt nem találni ennyit még nagyítóval sem.
Sámannus
@Maccska: a szláv perpatvar egy nemzetközi katasztrófa előtt áll, amit egy atomerőmű használhatatlanná tételéből áll. Nem lesz Paks sem biztonságban míg putyinék akarják szarni a spanyolviaszt.
Jozefina
Kiváló cikk "Orbán a háborúban" címmel!!! Mindenkinek ajánlom elolvasni!!!
telex.hu/direkt36/2022/10/21/orban-a-haboruban
Lepényleső
Az beszél békéről akinek az állítólagos országában rendkívüli helyzet van még mindíg,- most éppen háborúra hivatkozva?
Na és ha ez a békéről való beszéd oly sikeres lesz mint a bán békemissziója,- pár nap után indult Putin háborúja?
Egyébiránt ezt a békekérdést nem-e Vlagyimirrel kellene megvitatnia,- nem azzal aki adott esetben szenved miatta?
(Főként a Nünbergi perre hivatkozva,ahol az ilyen cselekményeket emberiesség elleni bűnöknek ítélték,- azóta is?)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.