A kereskedelmi láncok hónapról hónapra emelik az árakat, most pedig az euró átváltásánál próbálják meg becsapni a vásárlókat – jelentette ki Davor Filipovic gazdasági miniszter kedden, az említett láncok vezetőivel tartott találkozót követően.

 Brutális baj van a horvátoknál az euróra váltásnál, nagyban megy a nyerészkedés: a kereskedők megpróbálják becsapni a vásárlókat

Horvátország január 1-jén csatlakozott az euróövezethez. Sajtóhírek szerint a legtöbb kereskedelmi lánc felfelé kerekítette az árakat az átváltás során, de nem csak a kereskedők, hanem a vállalkozók és a különböző szolgáltatók is, akik 10-15 százalékkal emelték a díjaikon.

A tárcavezető sajtótájékoztatóján kiemelte: az infláció 13,5 százalék, amire legnagyobb hatással az élelmiszerek és az alkoholmentes italok ára van hatással.

"Mindenkinek mondom, aki az állampolgárok rovására akarja felhasználni az átváltást, hogy ez nem fog működni" – húzta alá.

Hozzátette: partnerként tekintenek a kiskereskedelmi láncokra, és jóhiszeműen jártak el, de erre nem számítottak.

Elmondta, hogy egy találkozón megkérdezett kereskedőket arról: miért nem csökkentették az árakat, miután az üzemanyagok ára olcsóbb lett, miért nem hat az áraikra, hogy Szlovéniában az elektromos áram ára 60 százalékkal drágább, mint Horvátországban. Szavai szerint egyik kérdésére sem kapott választ.

A miniszter bejelentette, hogy kereskedelmi felügyelőség és a fogyasztóvédelmi szervezetek már a terepen vannak, és hamarosan pontos jelentést adnak.

A lehetséges lépésekkel kapcsolatban elmondta: a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatti úgynevezett feketelistától az árak széleskörű befagyasztásáig, minden terítéken van.

"A válság terhét mindenkinek viselnie kell" – hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve: elfogadhatatlan, hogy a válságban valaki a nyereségét próbálja meg növelni az állampolgárok terhére.

Forrás: MTI

56 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Peller Anikó
@Lajos Denke: "Bárcsak ilyen brutális baj lenne Magyarországon! :-) Mert itt brutális nagy baj van, egy semmihez se értő maffia zúzza szét és lopja szét az országot, szerencsére nem lesznek választások, mert a jövő héten elfogy a krumpli! Ez nem is lenne probléma normál esetben, de a kibaszott ársapka miatt még választást se lehet nyerni a lengyel krumplival! Erre varrjatok gombot idióta fidessek!"

Varrni se tudnak.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Csizmás Kond
@mekkelek: Elek, mielőtt a zejrót bevezették volna mennyi volt mert ha ennyi akkor ott még működik valami sapka, nálunk viszont közkívánatra megszüntették...és íme ez lett az eredmény...nem az ejró hozta ezt hanem teljesen egyéb...
drrotf
Nem tudom hogy mi a hír abban hogy a kereskedő nyerészkedik az euro átváltásán?Nálunk semmi ilyesmi nem történik és a kereskedők mégis nyerészkedni akarnak a vásárlón, mindig valami miatt megemelik az árakat, és soha nem akarják azt tisztességesen annyiért eladni amennyiért azt vették.Én azt gondolom, hogy a nyerészkedés a kereskedésen az nem egy nagy baj, hanem pont ez a lényege a az adás -vételnek.A spekuláció, a nyerészkedés a kereskedés alapeleme..Azt nem írták meg hogy a magyar állam is nyerészkedni akar a kereskedőkön amikor arra kötelezi őket hogy a magas áron beszerzett árukat alacsonyabb áron, ársapkával kötelesek árusítani.Ez is egy nyerészkedés, de ez a hatalommal való visszaéléssel történő nyerészkedése az államnak, és azért ,hogy az állam, a kormány ezzel kárt okoz érdekes módon még senkinek nem jutott eszébe bírósághoz fordulni, pedig a károkozás az egy jogellenes tevékenység, ami után kártérítés jár!
Giovanni Alba
@drrotf: tegnap, 16:46
Annyiban módosítanám, hogy válasszuk el a tisztességes hasznot -méltányolható árrést- a nyerészkedéstől. Amit a mostani kormány (és a strómanjai) művel, az nyerészkedés, a tisztességes kereskedő viszont a beszerzési és az eladási ár különbözetéből fedezi a működtetési költségeit, fizeti az adókat, fejlesztéseket finanszíroz, és ha marad, tartalékot képez.
Az MNB mire fordítja a hasznot (ami ugye egyből elveszíti közpénz jellegét)? Aranyszarvast építtet a házi szobrászával? (amiből nekünk a közepe marad, se nem arany, se nem vas)
balos
Azért a Balkánon euróval nyerészkedni miért baj?Mikor nálunk a forinttal csinálják a "földes-urak" még egyenlőre a föld felett!Remélhetőleg ezt a tevékenységüket a föld alatt végzik,majd kukacok segítségével!
Eladott Ország
Mi meg a fasorban sem vagyunk. A románok már a kanyarban sincsenek. Bulgária 2024. január 1-jétől bevezetné az eurót, a kormány hagyta jóvá az erről szóló tervet. Az Európai Központi Bank 2020 júliusában vette fel Bulgária és Horvátország devizáját az „euróövezet előszobájának” tartott ERM-2 árfolyam-mechanizmusba.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.