Több száz nagy hatótávú drónt és légvédelmi rakétát küld az Egyesült Királyság Ukrajnának – írja a Reuters a brit kormány bejelentésére hivatkozva.

Brutális fegyvereket kap Kijev a britektől: több száz nagy hatótávú drón és légvédelmi rakéta érkezik hamarosan

A HVG cikke szerint a megállapodás azt követően született meg, hogy Volodimir Zelenszkij Angliába érkezett, hogy találkozzon Rishi Sunak brit miniszterelnökkel.

A felajánlott drónok hatótávja 200 kilométer, és az elkövetkezendő hónapokban szállítják majd le ezeket Ukrajnának.

Zelenszkij a hétvégén Európa-körútra indult, melynek célja, hogy további támogatásokat szerezzen az ukrán háborús erőfeszítések számára.

Az ukrán elnök Olaszországban járt szombaton, ahol Giorgia Meloni kormányfő biztosította róla, hogy Olaszország továbbra is katonai segítségben részesíti Ukrajnát. Ezután Zelenszkij előbb Németországba, majd Franciaországbautazott. A németek többek között 30 további Leopard 1-es tank és 200 megfigyelő drón leszállítására tettek ígéretet, míg Emmanuel Macron vállalta, hogy

Franciaország kiképez és felszerel több ukrán zászlóaljat, valamint további páncélozott járműveket és könnyű harckocsikat is ígért Ukrajnának.

Forrás: HVG

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nyírfa
Jó!!! Köszönöm minden országnak, amely támogatja Ukrajnát!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Bástya Béla Elvtárs
@Nyírfa: Neked Putyin fogja külön megköszönni!!!
Németh István
Valójában ugye ursula kurvája egy belga ribanc! De mint olyan; benyalós a német -amerikai viszonyba és élvezője a kettőjük hatalmi tényrzőinek amit a vilg szemében gyakorlatilag meg-valósúltnak tartanak! Ez az egész Eu. őrület valójában német-usa kreálmány majd a franciák és a közvetlen nyémet nyalósok csatlakozásával ez létre is jött, bele értve a beneluxokat és a nagyon hülye olaszokat az angolokkal! No azért ez a bevezető, hogy értsétek - vázlatosan - a helyzetet, tehát az usa a németekkel (valójában az eu hátán területi terjeszkedést akar! erre,hamár itt vannal 70 éve, kitallták az ukránokat egy moslék ripacs helytrató mebgízásával, Természetesen puccs révén! Megtörtént! Nos elindúlt a területfoglalás anyagi, korrupciós eszkö-zökkel. A katonaság bevonulása is számba jött, csak pofáre esetek mert nincs deklarálva, nem-ezetközileg elismert ukrán határ, hanem az eredeti szovjet határok működnek! Ez kimaradt a hülyék fejéből - ezért nem tudnak határt lépni és megszállni az ukrán kivásárolt területeket! Erre jön be a magyar meg a középeurópai országok területe létfontosságú NATO támaszpontkénti bázisként!! Most háborút kéne indítani az oroszok ellen, csakhogy anagy ukrán kapzsiságban figyelmen kívül hagyták a nemzeti, pontrsabban a nemzetiségi érdekeltségeket! Az EU nemzeteknek nem érdeke a zelinszkíj -usa érdek hanem csak az usa részáről megvett büdös rohadt kurva ursuláé és bandájáé! Ezért ezeket kell elzavarni mégpedig mielőbb és nyugalom lesz!!! Különben indúljanak az orosz nukleáris robbanófejek usa, london, brüsszel, münchen, varsó, párizs területegyengetésére! MERT EZ BE FOG KÖVETKEZNI!!!
Sziszifusz
@Németh István: 16:36

" Amerika, London, Párizs, kérem maga nem ..."
Németh István
Sajnos nem tudtok gondolkozni! Akik az agresszorok mögé sorkoztak és fegyverrel, pénzzel támogatják a moslék ukránokat az mind számbavehető ellenség! Ezt jegyezzzétek meg!! az angolok és kanadaiak alapfelbújtók, a makron és a német barmok a lengyelekkel mind megé-rettek atrra, hogy mint az ellenség anyagi báziasai kapjanak a pofájukra! - pl. téged támadtak már meg többen? Elszaladtál vagy védekeztél, talán támadtál is? Ha volt eszed mert, hogy elfutni nem tudtál támadnod kellett > hogy megvédd magad, ha eszed volt/van a legközelebb-lévőt, általában a hangadót kellett megtámadnod aki a meglepetéstől egy pillanatra meghökken ezt kihasználva olyan állapotba hozni, hogyha valaki közelít eltöröd valamijét! A háború menete persze más, de sokban hasonló megdöbbentő csapások beindításával! ÉS a szar nemzetek mint a lengyel, francia, angol, kanadai felbújtók nagyon is megérdemlik a dádát! Ez fog bekövetkezni!
MIt gondolsz miért akar a Viktor kimaradni a háborúból ?? Mit gondolsz a károkozások az oroszoknak felejtős ? >> seggfej csak a rakéták, a megsemmisűlt fegyverek ára egy-egy város úraépítése, az ember "anyagról" ne is beszéljünk mennyibe kerül >> egy békeszerető és azt tartani tudó népnek JOBBLÉTI BIZTONSÁGA! Barmok tessetek már gondolkoznji Ez poten-ciális veszélyhelyzet!
Németh István
Így így csak sorold tovább faszkalap! majd rájössz hogy miért!
bence
Egyet tegyenek félre Hatvanpusztára is !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.