Alex Soros, az Open Society Foundations (OSF) elnöke cáfolta a híreket, miszerint az alapítványok "elhagyják Európát" – írta meg a 24.hu.

Alex Soros: „Nem hagyjuk cserben azokat a szövetségeseket, akik kiállnak a demokratikus jogokért”

Fotó: @alexsoros/Instagram

A 24.hu megírta, hogy Alex Soros kijelentette, hogy nem távoznak, és Európa továbbra is kiemelt stratégiai fontossággal bír az OSF munkája számára.

Soros rámutatott, hogy az európai felelős, demokratikus kormányzás jövője már nemcsak Párizsban és Berlinben formálódik, hanem Kelet-Európában is, például Varsóban, Kijevben és Prágában.

Ennek megfelelően az OSF változtat az európai prioritásain, és terveik szerint több pénz jut majd oda, ahol a legnagyobb szükség van rá.

Az OSF elnöke hangsúlyozta, hogy bár az európai fókusz módosulhat, ez nem jelenti a visszavonulást. Az alapítvány továbbra is támogatni fogja Ukrajnát, a moldovai és nyugat-balkáni alapítványokat, valamint erőfeszítéseket tesz a roma kisebbség egyenlőségéért.

Emellett elkötelezettek maradnak a Közép-európai Egyetem (CEU) támogatása mellett is.

„Nem hagyjuk cserben azokat a szövetségeseket, akik kiállnak a demokratikus jogokért az autokratákkal és a leendő diktátorokkal szemben, sem Európában, sem a világ többi részén. De készen kell állnunk és képesnek kell lennünk arra, hogy reagáljunk a bizonytalan jövőre” – írta Alex Soros.

Forrás: 24.hu

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
@KisTehen: "Nem hagyjuk cserben azokat a szövetségeseket, akik kiállnak a demokratikus jogokért”
Akkor ez nem Orbanisztánról szól. Lapozz, Bimbó.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
Szóval, "jó efftársaknak" továbbra is "gurítotok"!
durbincs
@ómió: igaz ? de csak agyonmosott mackóba ?
KisTehen
@simmering73: szóval akkor titeket cserben hagy a soros gyerek ... ezért kár volt szopni a faszát :)
durbincs
@namihami: @namihami: azért 50Iq-val ? má magának át kéne ezt ugornia ? nem ? vagy magát verhovina láncal verték ?
vacsi
Ezzel csak az a baj, hogy soros és gyermeke elsősorban a buzik jogaiért áll ki, meg még csupa olyasmiért, amit én pl. nem is értek: szivárványvalami, transzakármi, meg egyéb baromság. Ezek lennének a demokratikus jogok?!
durbincs
@vacsi: agyonmosott mackoba ? a nyuggerbe ? demensen ? az ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.