Rebrov elmondta, mi az igazi oka, hogy elmegy a Fraditól.
Szerhij Rebrov a Nemzeti Sportnak mondta el, miért nem ő maradt a Ferencváros vezetőedzője.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
A Fradi rég nem látott diadalmenete után távozott a csapat vezetőedzője, Szergej Rebrov. Már azt is tudni lehet, ki veszi át az ukrán szakember helyét, ugyanakkor eddig az nem volt teljesen tiszta, hogy mi állhat az edzőváltás hátterében. Rebrov most maga mesélte el, szerinte miért kellett felbontania a szerződését. Mint felidézte, már év elején voltak problémák a csapatban, ugyanis hiába beszélte meg Kubatov Gáborral, hogy nélküle nem igazolnak új játékosokat, hamarosan mégis ismeretlen focistával találta szembe magát az öltözőben. Rebrov ekkor meg is üzente, hogy ilyen feltételekkel nem szeretné folytatni munkáját. Nem nevezte meg, de az egyik vezetővel nem találták meg a közös hangot.
Az elmúlt két hetet senkinek sem kívánom…
– nyilatkozta Szerhij Rebrov, a Ferencvárostól távozó ukrán vezetőedző.
Alig tudtam aludni, folyamatosan járt az agyam. Hiába voltunk a családdal Törökországban, nem tudtam megfelelően a kisfiaimra koncentrálni. Pénteken kora délután végül aláírtuk a szerződés felbontásáról szóló papírokat, ám meglepve láttam a különböző újságokban, miszerint én távoztam a Ferencvárostól. Nem! Ez nem így volt!
Hozzátette:
Miután az év elején néhány dologban nem értettünk egyet az átigazolási politikában, leültünk Kubatov Gáborral, úgy éreztem, két bajnoki címmel, Európa-liga szerepléssel, Bajnokok Ligája-csoportkörrel annyi tiszteletet megérdemlek, hogy kikérjék a véleményem, mielőtt új futballistát igazolnának. Az elnök úr biztosított róla, többé senkit nem igazolnak anélkül, hogy arra én is rábólintanék. Ehhez képest nem sokkal később újabb olyan futballista toppant be az öltözőbe, akit akkor láttam először…
Ezt követően Rebrov megüzente az ügynökén keresztül, hogy ilyen feltételek mellett nem szeretné tovább folytatni a munkát.
Nem arról volt szó, hogy máshol jobb ajánlatom volt, netán untam volna a munkámat. Sőt! Egyenesen imádtam. Egyszerűen a jelét szerettem volna adni annak, nem tetszik, hogy nélkülem igazol a klub futballistákat. A sor végén mégiscsak nekem kell összeállítanom a kezdőcsapatot. Kubatov Gábort a mai napig rendkívül tisztelem, az elmúlt hetekben ő sem volt könnyű helyzetben. Végül döntenie kellett. Egyvalaki volt a klubnál, aki nem jött ki velem. A nevét hadd ne mondjam ki. Az egyik vezető. A közös munkánk elejétől éreztem, hogy nem kedvel. De ilyen is előfordul. Ezt a konfliktust is lehetett volna kezelni.
A lapnak elmondta, hogy családja és ő is imádta Budapestet.
Ha rajtunk múlt volna, maradunk. A Ferencvárost a szívembe zártam, tisztelem a klubot, sokat adott nekem. Még véletlenül sem szeretnék háborúba menni a klub ellen, egyszerűen csak tisztázni szeretném: nem én szerettem volna távozni! Azt is tudom, hogy a vezetőedző van a klubért, nem a klub a vezetőedzőért.
A lap újságírójának leszögezte:
Egy biztos, a részemről lezártnak tekintem életemnek ezt a fejezetét, tényleg nem szeretnék sárdobálásba kezdeni a Ferencvárossal. Annál sokkal jobban tisztelem a klubot. Ez volt az utolsó interjúm a magyar médiában, önön kívül senkinek sincs meg a számom, a mögöttünk hagyott időszakról soha, senkinek nem nyilatkozom többé.
Forrás: Nemzeti Sport, Blikk.hu
Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd
Aki qrvának áll, ne sírjon, ha b@sszák. Miért nem akkor állt fel? Csak nem az volt az indok, hogy bevárta, amíg a következő, még magasabb fizetéssel díjazott állást megkapja? A megalkuvás kisebb volt, mint az érte felvehető fizetés?
Arról pedig már szó se essen, hogy az ""eredményeivel"" mennyire elégedett --- Ő! Magyar bajnokság? Lepkefing.
BL szereplés? 1 azaz egy pont? Fényes -- a befektetett adómilliárdokért.
Hol is vannak azok a nagyszerű sikerek?
Bemegy a nő a boltba és fizetni akar.
-Hölgyem, ez a húszezres hamis.
-Hamis? Úristen, akkor engem megerőszakoltak.
Rea-Rea, Korea!
www.youtube.com/watch?v=vDWDlcV2DHY
Az az előnye, ha beszólsz az egész világnak, nem kell találgatnod, hogy ki az ellenség. MINDENKI !!!