A szövetség mossa kezeit. 

Hétfőn megjelent hírek szerint a Magyar Torna Szövetségtől és Orbán Viktor miniszterelnöktől is segítséget kért a tavaly elhunyt olimpiai bajnok, Csollány Szilveszter özvegye, mert a közös, soproni házuk tetemes lakáshitelét nem tudta törleszteni.

A szövetség szerint Csollány Szilveszter özvegye nincs is bajban

Fotó: DAMIEN MEYER / AFP

Csollány Szilveszter 2022 januárjában halt meg, miután előző év decemberében lélegeztetőgépre került. Akkori lapinformációk szerint koronavírusos volt.

Hétfőn a tornaszövetség elnöke azt nyilatkozta, bár átérzik az özvegy gondját, nem tudnak segíteni, a szövetségnek ugyanis tavaly éppen csak sikerült nullára kijönnie. Délután a Magyar Olimpiai Bizottság és a család közös közleményt adott ki, ebben azt írták:

„A Magyar Olimpiai Bizottság mindig is gondoskodott bajnokairól és érmeseiről, így természetesen nem feledkezik meg a tragikusan fiatalon elhunyt Csollány Szilveszterről sem. A MOB minden tőle telhető jogi és egyéb segítséget megad tornász olimpiai bajnokunk családjának is. A jogászokkal és a családdal történt egyeztetést követően ugyanakkor azt az információt kaptuk, hogy nincs folyamatban végrehajtás, a követelés rendezésére minden lehetőség adott.”

A Blikk a tulajdoni lapon szereplő információk alapján azt írta, a néhai olimpiai bajnok és felesége 189 394 svájci frankos banki hitelt vettek fel soproni családi házukra, ami mai árfolyamon mintegy 76 millió forint (plusz járulékai) tartozást jelenthet. Az özvegy ráadásul a hitel törlesztése mellett egyedül nevel két tinédzser lányukat is.

Az özvegy ugyanakkor jogosult az olimpiai arany- és bronzérem után járó életjáradékra. A Honvédelmi Minisztérium a Blikk érdeklődésére közölte:

„Csollány Judit – a sportoló halála óta – havonta 745 960 Ft összegű özvegyi járadékra jogosult. Ezt az összeget a fiatalabb közös gyermekük 18. életévének betöltéséig fogja kapni. Csollány Judit ezt követően is jogosult lesz özvegyi járadékra, amely összegének megállapítására a fenti dátumot követően fog sor kerülni.”

Forrás: Telex.hu

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
""...havonta 745 960 Ft ...""
Tehát ez minden hónapban, ADÓMENTESEN most is landol a számláján. Biztos vagyok benne, hogy vagyunk néhányan ebben az országban, akik akár fizetésként, akár nyugdíjként, boldogan tennénk el ezt az összeget.
Egyébként, ha valaki nem képes egy olyan ház fizetnivalóit rendezni, amelyiken csupán a kölcsön 76 millió+a járulékok, az (maximális sajnálatom mellett) ne tartson fenn ilyen házat. Még akkor se, ha az elhunyt férje olimpiai bajnok volt. Nagyon sokan kényszerülnek az életükben bekövetkező bármilyen változás miatt, anyagi vagy egyéb okból kisebb vagy más lakásba költözni.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
SÍva
@szegfue: Sajnálom ha úgy érzed rosszindulatúnak érezted az írásom! Nem állt szándékomban megbántani sem agresszívnak lenni veled sem senkivel sem! Igazad van, hogy sok emberrel történik hasonló amiről persze mi nem is tudunk és nem is segít nekik senki sem mert van aki szégyennek érzi a segítség kérést. Ha mégis megteszi lehet, hogy lenézést és elutasítást kap cserébe. Találkoztam ilyennel aki ezután már nem próbálkozott és találkoztam a másik véglettel is, de ezt most itt nem részletezem. Még egyszer írom, nem akartalak megbántani semmilyen téren!
szegfue
@SÍva: Rendben! Én már "lapoztam"!:)) Nincs harag.
Tisztavíz
@szegfue: Erre az esetre emlékszem én is, csak úgy látszik, akkor felületesen futottam át a cikket, nem rögzült bennem ez a kitétel. Köszönöm, hogy kijavított.
paperboy
Akkor hazudtak?
Szerettek volna több bőrt lehúzni a nagy névről?
Az ügyeskedő fideszes magyarok - egy kis plusz pénzért.
Azt a kurv... (nem káromkodunk!) szégyent.
Mire képesek a magyarok egy forintér?
Az anyjukat, a gyereküket is eladni - undorodom ettől az istentelen életszemlálettől !!!
paperboy
TEK-es gec... (nem káromkodunk!) is ilyenek. Ezek az igazság élharcosai?
Egy lófa... (nem káromkodunk!) - ha nem káromkodhatom, akkor inkébb semmi.
Egy senki az összes!
A népre rátámadó férgek ezek !!!
A TEK, képes a magyar népre rátámadni, hogy védje a politikus bűnözőket...

Undorodom ezektől!
paperboy
Van valami gondod ezzel, ge... (nem káromkodunk!) ci?
Gyere, és lerendezzük egymás közt.

A kurv... (nem káromkodunk!) anyád!
Paracsra tetted?
Ha te nem csinálod, akkor más csinálta volna helytetted?

Az meg van neked TEK-es gec., hogy ezzel a fasiszta háborúsbűnösök védekeztek?

Szégyelld magad - akit állítólag magyar anya szült!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.