Örökre szüleik nyakán maradnak a fiatalok

@varrólány: Nem vagyunk mi valami távoli rokonok ? Dettó nálunk is így van. végűl marad mind csak meg lett mozgatva és büszkék vagyunk hogy rend van a kamrába Több is a hely De csak azért mert összébb van pakolva.De ha valami el romlik, ott van az a kis valami ami pont most kell és Na, milyen jó hogy nem dobtad ki?

Ha örökre nem is, de jó ideig sajnos arra kényszerül a gyerek, hogy a szüllői házban éljen.
És ezért nem a gyerek hibás. Nem hibáztatható azért egy gyerek, hogy csak nehezen tud elhelyezkedni mert nincs munkalehetőség. A másik oldala meg az a dolognak,drága túl okos pszichológus nő hogy nekem nem teher a gyerek, nem érzem, úgy hogy a nyakamon maradna. Tudomásul veszem a jelenlegi lehetetlen helyzetet, és segítem ahogy tudom. Ezek a nyamvadt pszichológusok meg ne csak az észt osztogassák, hanem adjanak pénzt is, és rögtön önálló lesz az a gyerek.

@varrólány: Az én apukám végzett szerszámkészítő, géplakatos, hegesztő, és még emellett egy-két más mesterségben (pl. kőművesség, ácsmesterség) is jártas, persze nem amúgy Mekk mester módjára: nem tud mindent ezekről a szakmákról, de amit tud, azt jól tudja. Így aztán rengeteg gyakorlati fogást tudtam tőle eltanulni, illetve tanulok most is, és ennek nagyon örülök, és büszke is vagyok az édesapámra.

Ami pedig a szülői nyakakon való élősködést illeti: 140 négyzetméteres, kétszintes falusi családi házban lakunk; az alsó szint a szüleimé, a felső az öcsémé, így aztán azért meg bírunk férni valahogy. Ha el akarnék innét menni, akkor két lehetőség közül választhatnék. Az egyik: albérlet a közeli városban, Mosonmagyaróváron. Nos, túl azon, hogy tősgyökeres falusi lévén, eszemben sincs egy 50 négyzetméteres panelház 9. emeletén nyomorogni, rettentően felverték itt az árakat, mert én ugye a nyugati határszélen lakom, és rengetegen özönlenek ide az ország minden részéből a (relatíve) jobb munkalehetőségek és magasabb bérezések miatt, meg persze sokan átjárnak Ausztriába. Gyakorlatilag kifogytak az albérleti lehetőségek, és ami van, azt is kétszeres áron adják, tehát a pénzem nagy része elmenne a kis panelodú iszonyú méretű közös költségekkel terhelt, több tízezres bérleti díjára, aztán a víz-, villany- és fűtésszámlák kifizetése után még vakarózhatnék, hogy mit eszem, és miből ruházkodom. A másik lehetőség: csövezés a híd alatt, netán sátorverés az erdőben. Arra ugyanis egyelőre nincs pénzem, hogy 30 milliós házat építsek a faluban, ahhoz pedig túl sok ellenérvet láttam már a gyakorlatban, hogy alapos megfontolás nélkül hitelekbe verjem magam. Még szerencse, hogy jól megférek a szüleimmel, mert különben nem tudom, mit csinálnék, és biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok az egyetlen fiatal ebben az országban, aki hasonló helyzetben van - még mielőtt bárki oly könnyedén pálcát törne a generációm felett.
Ja, és mivel alapvetően szeretem a hazámat, még ha alaposan tönkre is tették és ki is semmizték, elhagyni sem akarom, és nem szeretnék külföldön letelepedni.

@qxy: A kamrát ne is emlegesd , az is tele van! pedig szoba nagyságú. :-)

Zsoel, nem vagy egyedül.Hasonlóképp élünk mi is.Annak idején hozzáépítettünk a szüleim házához, bár igazából már volt is hozzáépítve, ott lakott a mamám.Az ő halála után mi vettük birtokba a férjemmel, vettünk fel hitelt is (bár ne tettük volna!), és még építettünk egy nappalit.Időközben apu meghalt, a ház nagy, 120 nm, 400 négyszögöl kert, anyu ezt képtelen lenne egyedül fenntartani, persze később el lehetett volna adni, de miért tenném?Jó így együtt, de még így is nehéz.Egy szoba még így is üresen áll, felújítanám, de hát...
Szóval nem minden együttlakás élősködés.Azt már szerencsétlenebb helyzetnek tartom, ha két kis szobába van bezsúfolódva 15 ember.