Friderikusz Sándor új műsorában ismert közéleti szereplőkkel költözik össze 24 órára, ezúttal pedig Gyurcsány Ferenc volt a vendége. Összeszedtük a tizenhárom legérdekesebb információt, amit Friderikusznak sikerült megtudnia az exminiszterelnökről.
1. Gyurcsány Ferenc lába 46-os.
2. Inkább jóképűnek tartja magát, mint nem; "vagyok olyan szép, mint te" – mondta Friderikusznak.
3. Az apjáról nem szokott beszélni, ennek ellenére elárulta: a férfi "pokolian ivott" és még börtönben is volt másfél évig. Sőt, volt olyan is, hogy az akkor még középiskolás Gyurcsány ruháit zaciba adta és elitta az árukat. Mikor az apja ivott, akkor agresszív lett, elcsattant 1-2 pofon is ilyenkor.
4. Saját bevallása szerint nem jelenlegi felesége, Dobrev Klára miatt, hanem saját jogán szerzett százmilliókat.
5. Életében először Balatonőszödön találkozott Dobrevvel. Első látásra azt gondolta, nem is olyan szép, az tetszett meg benne neki, hogy okos.
6. Magázódik az anyósával, Apró Piroskával, aki egyébként sosem adott neki tanácsot miniszterelnöksége alatt.
7. A "Gyurcsány" név sosem zavarta a gyerekei életét.
Forrás: facebook.com/gyurcsanyf
8. A 2006-os zavargások idején kaptak a gyerekei is golyóálló mellényt és egy hétre vidékre kellett őket költöztetni.
9. Nagyon akarták a legkisebb babájukat, a három hónapos Mártont. A kisfiú egyébként este 7-től reggel 7-ig végig aludja az éjszakát.
10. Hogy hiba volt-e az őszödi beszéd, arra azt felelte: tudnia kellett volna, hogy a miniszterelnök minden mondata nyilvánosságra kerülhet. Szerinte jó a beszéd, ha tudják miről szól. Úgy gondolja, "egy ilyen beszéd után az ember nem mond le", mert "nem menekülünk el a saját ügyünk elől".
11. Nem tudott arról, hogy kikerül majd az ominózus táncolós videója, ami Batiz András akkori kormányszóvivő esküvőjére készült.
12. Szerinte Orbán Viktor bizonyos tartásnak van híján, a jó és a rossz közti választás tekintetében folyamatosan eltévedt, de egyébként tehetségesnek tartja.
13. Orbán Viktor nem köszön neki vissza a parlamenti folyosón, csak hümmög egyet. Bár Gyurcsány kezdeményezte, sosem találkoztak négyszemközt.
13+1. Nem tudja megmondani, hogy lesz-e még miniszterelnök, most nem ambicionálja, de 5 év múlva lehet, hogy másként gondolja majd.
63 hozzászólásarrow_drop_down_circle
civilhetes.net/eletmod/sport/orban-kiugrott-a-bl-dontore
A miniszterelnöki fizetés a jövedelme, nem?
Nincs vállalkozása, ügyvédi praxisa...:)))))
Nyilván baráti gesztusként csányisándor adta a gépet oda ingyen.
2. Gyurcsány a saját "szépségével", hiúságával, kivállóságával van állandóan elfoglalva. Nem szereti, hanem imádja önmagát. Persze ezzel, provokál is. Miért nem színész lett?
3. Abban igazat adok Gyurcsánynak, hogy Orbán egy köpönyegforgató, ideológia terén. Gyurcsány legalább, liberális volt és maradt is.
4. Világos, hogy nem a parlamentben lévők irányítják az országot, hanem az Apró, Dobrev féle klánok a háttérből.
Biztos érdekes volt!
valamelyik tv, vagy rádió mot tervezi, hogy leadja mind a 40 perces beszédet...hátha javul a kép..báár..ahogy a hírtv stúdiójában néha előfordul egy színész-igazgató, arról nehéz elképzelni, hogy bármit is ért a körülötte lévő világból, hát még egy őszödi beszédből... igaz, nem is neki szólt, hanem ilyen szekeresnek, lampernek,szanyinak, és még néhány kiemelkedő egyéniségnek, akik a vállukon vitték az ország terheit... aztán elestek...teherrel együtt...
szerintem ezt a műsort nézték a legtöbben...még Orbán is...a többinek ki volt adva, mert ma be kell számolni, mit értettek meg belőle...
Ne erőlködj koma vesztettél!!!
A legjobb lett volna, ha az öszödi beszédet teljes egészében nyilvánosságra hozzák, és nem engedik a félredumát.
Nem védem Gyurcsányt, mert nem tisztem...
Öszöd hiba volt, ezt vitatni nem lehet. Az árulók ezzel a kilopott anyaggal a jobbiknak, majd közvetítésükkel a fidesznek adott máig tartó muníciót a mocskolódásra. Ezért én is helyesnek tartom hogy kilépett az Mszp.-ből, új pártot alakított.A mocskolódás még sokáig érezteti a hatását, éppen az olyan polgártársunk segítségével, mint Te is, meg még sokan mások, akik beérik azzal a silány, de ugyanakkor mélyen beágyazódott dumával, amit a jelenlegi kormánypárt és a saját külön bejáratú médiája naponta ránk önt.
Gyurcsány Ferenc személye nem annyira fontos, mint a történet tanulsága. Aki ezt nem így látja, annak csak az jut eszébe , önkéntelenül is, hogy ...hazudtunk reggel, délben , este. Ez pedig szánalmas, A fidesz jól számolt. Három ciklus alatt ezzel a kommunikációs maszlaggal ébren lehet tartani a gyurcsányi jövő gondolatát is, mialatt úgy átforgatjuk az országot, hogy még Göncz Árpi Bácsi sem ismer rá, nemhogy I. István királyunk. Te és még sokan pedig ehhez az átforgatáshoz igazolást adsz gyurcsánygyűlöletből és a feltétel nélküli fideszre adott szavazatoddal. Remélem jól megfizetnek érte. Ne haragudj meg, a jelenséget kritizálom, nem Téged.
(Tudod, a többes szám... nem a Gyurcsány, hanem mind hazudott és hazudik, mert semmi nem változott ezen a téren sajnos.)
ma, 13:54
A BTK szerint azt jelenti, hogy többet "érdemel"!
"Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk." igen ezt lehet értékelni, de énnekem nem kell böszme min. elnök mert az mint látszott is csődbe viszi az országot. Látszik a két oldal nem egy nyelven beszél, a balosok ebből a beszédből igazságbeszédet csinálnak, pedig nem az.Ha a másik oldal csinálta volna azt amit gyurcsány biztos vagyok benne nem lennének ilyen megértőek.
Ez arra mutat, hogy az egyszemélyi hatalmak kora is véget ért. A pápa sem ura már a katolikus egyháznak, neki is a demokratikus vezetési elvet kell magáévá tenni. Orbánnak is, ha tetszik, ha nem. Hogy mi lesz Orbán után? Lázár, Kövér, Rogán, vagy Trócsányi?
Remélem nem ez a forgatókönyv lép életbe. Gyurcsány? Ezt sem hiszem.De egy rendes ember legyen.
azért elúltnyócéveznek, mert a betonbiztos szavazók isszák minden hasoló szemkilövetőselmúltnyócévhibáit...azt olyan jó hallani, hogy más a hibás...
...hogy közben a szemem is kilopják? ááááá... ezek a szent emberek?...neeem..ez is csak gyurcsányista ármány..
Már egyszer hivatkoztam egy valakire aki azt mondta: az egyik oldalon a hibák is emberiek, míg a másik oldalon a dicshimnuszok is ördögiek .
Nincs semmi okom csatlakozni a kormányzópártok dícséretéhez, ugyanakkor sajnálattal állapítom meg, a klasszikus baloldal egyszer és mindenkorra elveszett. Ki kell választódjék egy új, egy becsületes, a hatalom felett uralkodni képes emberanyag,akik megmutathatják Európának és a világnak, Magyarország nem veszett el a pénz és a hatalom örvényében, a becstelenségben, az önkényben, a korrupció mérgező levegőjében.
Naív álmodozó lennék? Inkább mint defetista, közönyös, ma innen, holnap onnan hasznot húzó lumpen panellakó, aki nem fizeti a közös költséget, de ordítva tüntet, "szeretünk viktor !!! "
.
SZÁNALMAS!
.
be vagytok szarva?
mitől?
kitől?
a net demokratikus értékrendet magáénak valló közönségének egyik véleményformálójának
Pupunak a mai bejegyzését olvassátok, ne törölgessetek!
majd törölgethetitek a szemeiteket, ha nem tértek észhez!
mi nem tetszett a kommentemben?
mi nem igaz belőle?
tán a definícióim azok, amik gondot okoznak?
simicskát már idézni sem lehet?
csak nem nyalni akartok ti valakinek?
Jaroslav Hasek!
amit a Svejk első részének végén írt, az az irányadó!
utószó az első részhez!
kitilthattok,
.
DE!
.
azzal csak magatokról állítotok ki bizonyítványt, hogy a
.
BOLSEVIK-FASISZTA-FÉLFEUDÁLIS-JOBBÁGYSÁG=FIDESZ-FIDESZÁLLATOK BANDA
.
szekértolói vagytok valójában!
Nagyon helytelen volt az apja részéről, mert félmunkát végzett. Vagy kevesebbet, vagy többet kellett volna, mert így hogy is mondjam …………..!
Ahhoz képest, hogy Friderikusz Gyurcsány-interjúja a téma, lazán Orbánnal foglakozol. Terelés?
És hát Ő aztán igazán félmunkát végzett pedig JÓZAN volt /állitólag/.
Egy ebben a szerencse,hogy Gyurcsány bukásával jól fizető beosztásukat ők is elvesztették.
Igaz, egy már megkapta a Júdás-pénzt Orbántól.
Ha Gyurcsányról esik szó, kéretlenül Orbánról is beszélünk. Kettejük között olyan emberi különbözőségek vannak, ami ha csak egyet is kiemelünk ezekből, az egyenleg Orbánra mutat.Próbáld ki az elvbarátaiddal, náluk is ezt tapasztalod majd, legfeljebb az egyik sok pozitív, a másik sok negatív előjellel, de mindkettőről beszélnek majd.
Nekem kezdetektől Gyurcsány volt az alkalmasabb. Az öszödi cirkusz most visszatekintve " meg volt írva " Ha nem buktatják meg Gyurcsányt az Mszp aljasai, talán még nagyobb bajban lennénk.Még jó, hogy volt egy Bajnai, aki fékezte a lavinát.Így Gyurcsány emberileg kisebb kárt szenvedett. Hiába a mérhetetlen mocskolódás, / még az Lmp részéről is /, mára a józan és kulturált szemlélők már másként értékelik a 2006 - 2010 kormányzási ciklus történéseit, a politikai szereplőket, Gyurcsány Ferencet is, Orbán Viktort is.
Egyre többen hallgatják újra az öszödi beszédet, egyre többen nézik újra a Tv. székház Hir Tv.-s videóját és az utcai randalírozásokat, sokmilliós károkozást, amit a jobbik szélsőségesei okoztak, előkészítve a talajt a fidesz puccsához. Ezek ma már tények, közismert és bevallott események. A mérlegre téve ezeket, nem lehet GYurcsány Ferenc és Orbán Viktor akkori napra pontos tevékenysége mérlegelése nélkül.
Új hozzászólás