A Pa-dö-dő együttes énekesnője is úgynevezett "rockernyugdíjat" kap, de szerencsére más forrásból is akad bevétele – írja a Hot! magazin.

Lang Györgyi az Esti Frizbiben mesélt arról, hogy egy ideje szklerózis multiplex keseríti az életét. 22 évig tünetmentes volt, most viszont vannak olyan élethelyzetek – felkelés, öltözés –, amikor ápoló segítségére szorul. A napi rutinfeladatokban a barátoktól kap támogatást.

Györgyi azt is elárulta, hogy mindössze 80 ezer forint a nyugdíja, de nem kizárólag ebből kell fedeznie kiadásait.

A szerzői jogdíjakból és az egyéb eseményekből van még bevétel”

– mondta az énekesnő, aki barátnőjével, Falusi Mariannal igyekszik, hogy amijük régen megvolt, az most is meglegyen. Évente utaznak, sosem unatkoznak

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Tele van a hócipőm ezzel sok rinyáló celebbel. Telesírják a médiát, hogy milyen kicsi a nyugdíjuk. Pedig milliókat kaszáltak, csak adózni és járulékolni, na azt nem! S most még van pofájuk sajnáltatni magukat!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
@borcsi: Hát azt nem tudom hogy a művészeknek hogyan számolják ki a nyugdíját csak az enyémet ismerem, nekem szó szerint azt válaszolta a nyugdíj biztosító alkalmazottja 2009 mikor nyugdíjba mentem ,,az már régen volt, nem lehet figyelembe venni,,!!!
Szóvá tettem a nyugdíj összegénél miért nem számították bele az 1976- 1985. tartozó jövedelmemet ami akkor havi átlagban 12-14 ezer forint volt, a járulékot is levonták utána!!!
Csak az utolsó 15 évet vették figyelembe, az előtte eltelt időt NEM...
maci0427
Fiatalabb korukban gondoltak volna a jövőjükre és nem elb...ni minden pénzt ! Mert ezeknek volt, a Padödő -nek is futott a szekér akár csak a többi művészkéknek - zenészkéknek ! Akkor kellett volna gondolni arra,hogy még le is betegedhetnek !
Eladott Ország
@papa.49:www.nyugdijguru.hu/elveszett-paradicsom/mitol-fugg-a-nyugdij-osszege
Az öregségi nyugdíj összegét az 1988. január 1-jétől a nyugdíj megállapításának kezdő napjáig — ez az átlagszámítási időszak — elért, nyugdíjalapot képező keresetek és jövedelmek (a továbbiakban az egyszerűség kedvéért: keresetek) havi átlaga alapján kell meghatározni, ha az igénylő rendelkezik ezen időszak legalább fele részére keresettel. (Nyugdíjalapot képező kereset az, amely után fizették a mindenkori előírt nyugdíjcélú járulékokat vagy a törvény ez alól mentességet biztosított.)
papa.49
@Eladott Ország: Ezt értem, csak azt nem hogy egyik távoli rokon aki 2 éve hunyt el tőlem 3 évvel fiatalabb volt ugyanannyi nyugdíjat kapott a valamikor ledolgozott 21 évére mint én aki 42 évet dolgoztam, neki a halála előtti 22 évben még munkahelye se volt, csak tengett,lengett!!!
Neki felszorozták az akkori keresetét (segédmunkás) a mostani szintre, nekem meg figyelembe se vették, se azt se, hogy kb. 35 éven keresztül az iparengedélyem, később a vállalkozóim után is fizettem járulékot...
Összességében megállapítható, mert dolgoztam gyermekeket neveltem, ugyanannyira érdemesítettek, mint egy alkoholista lump frátert, tehát érdemes volt dolgozni NEM AZ ALKOHOLISTÁK ELŐNYT ÉLVEZNEK EBBEN IS!!!
silber13
@RonaGyuri: Csak még annyit, hogy bizonyára igazad van, szerfelett nagy az én tudatlanságom, de örömmel veszem a hozzád hasonló polihisztorok vám vonatkozó véleményét és kioktatását!.-)
terlasz
@RonaGyuri: Szerintem, nem panaszkodott LGY csak válaszolt a kérdésekre.
Nem szükséges mindenkire lőnünk, akit célkeresztbe tesznek az újságírónak becézett firkászok. Igaz, Orbán a gyűlöletünk szabadon engedésére ösztökél bennünket, de ne tegyük meg neki ezt a szívességet!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.