A Tűzfalcsoport kutakodása megmutatta, hogy Szél Bernadett szoros kapcsolatot ápol a Soros-féle szervezetekkel. Történt nemrég, hogy a nonprofit.hu oldalra kikerült két EU-s pályázat. Mindkettőt a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap (MMIA) keretében hirdette meg az Európai Bizottság. A két pályázat keretösszege összesen 10 millió euró (körülbelül 3 milliárd 100 millió forint) – adta hírül a Tűzfalcsoport. A pályázatokat az „A harmadik országok állampolgárainak integrációja” felhívás keretében hirdették meg. Az egyik a bevándorlók részvételének növelésére („A bevándorlók hozzájárulása az EU társadalmaihoz”), a másik az integrációjukra vonatkozik („Helyi szintű közösségépítés az integrációért, beleértve az önkéntes tevékenységeket is”). Az Európai Bizottság tehát ahelyett, hogy a külső határok védelmére és az uniós állampolgárok biztonságára fordítaná a forrásokat, hatalmas összegeket csoportosít a migránsokra, az őket támogató szervezetek számára. A pályázatot...
Szél Bernadett maga köré gyűjtötte Soros embereit
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Somogyi Zoltán: Magyar Péter erősödésével kezd olyan hangulat kialakulni, hogy az EP választás is kudarccá vál...
- Szégyenteljes, amit Orbán Viktorék a Fico-merénylet kapcsán művelnek – A hét videója
- Nem sok jót ígér a Fico-nál fellépő nekrózis az orvos szerint
- Így hálálta meg a zsiráf, hogy a csontkovács segített rajta - videó
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
Itthon
- 2024. May 18., 11:30
Új fegyver a kampányban – Vitézy Dávid brutálisan ledobdta a cukiság bombát
Itthon
- 2024. May 18., 11:30
Orbán Viktort a főnökéhez küldték – Éles bírálatokat kapott a kormányfő
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 17., 17:45
Enyedi Ildikó új filmjében a dél-koreai mozi nagy sztárja is szerepet kapott
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
15 hozzászólásarrow_drop_down_circle
s amilyen hülye vagy még azt sem tudod, hogy az EU tagsági díjat (ami egy kis töredéke annak, amit a nettó befizető országok polgárai adójából az országnak adnak és ti ellopjátok a nagy részét) sem a matolcsy termeli a pincében!! =))
(meg legalàbb van egy intelligens hsz. itt :) )
nem lehetnének ilyen hülyék! ...A Hofi után szabadon:
"Hülye vagy görénykém?"
"Nem!!!"
"...és ha megfizetem?"...hogy nyugodjon békében a Géza!!
Szeggyé má' össze egy fél-értelmes mondatot vazzeg, különben bekerülsz az elmére szemléltető eszköznek!
Nem szégyelled a mocskos pofádat, amikor már egy 4 éves gyerek is ismeri az írásjeleket?
Mi van f@szkalap, unatkozol?

Új hozzászólás