Nem is tudták, milyen országban vannak. Egyikük kivételével mindannyiukat kiutasítják az országból. Ahogy arról január 16-án beszámoltunk, egy szabadnapos rendőr riasztotta szolgálatban lévő kollégáit azzal, hogy kállósemjéni háza fölött egy alacsonyan szálló kisrepülőt észlelt. A kiérkező rendőrök a repülőgépet egy mezőgazdasági területen landolva találták meg. A repülő már üres volt, ezért a környéket átkutatták és végül találtak és elfogtak három afgán és nyolc vietnami állampolgárt. A migránsok nem tudták, hol szálltak fel a gépre, és azt sem tudták, hová érkeztek: az egyik afgán állampolgárnak például az volt az első kérdése, hogy juthat el Magyarországra – mondta a lapnak rendőrség szóvivője. Ahogy azt is, hogy: Nem volt náluk telefon, hetek óta úton lehettek, elvesztették az időérzéküket. A tizenegy külföldi állampolgár egyike menekült státusz iránt folyamodott, a többieket kiutasítják az országból
Újabb részletek a repülős migránsok ügyében
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Magyar a világ egyik legegészségesebb gyümölcse: vastagbélrák és szívbetegségek ellen is véd
- Erdei Zsolt kimondta a kendőzetlen véleményét Molnár Áron botrányával kapcsolatban: végítéletet tartott és min...
- Benéztek az egyiptomi piramisok alá, az igazság minden képzeletet felülmúl a tudósok számára
- A feleségem meglepően új dolgokat mutatott nekem az ágyban, gyanút fogtam és követtem az ebédszünetében, most ...
Itthon
- 2024. May 17., 20:55
Vendégmunkások özönlenek a magyar balatoni munkahelyekre – Nekik köszönhetően lassul majd a drágulás
Nagyvilág
- 2024. May 17., 21:35
Hétfőn dől el, mi lesz Robert Fico sorsa
Itthon
- 2024. May 17., 19:55
Szentkirályi Alexandra véleménye Gyurcsány Ferencről és Karácsony Gergelyről – "Rémálom mind a két ember"
1 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Üvegszilánk volt az iregszemcsei gyerekek ebédjében, volt aki megsérült – ez a furcsaságot találták még benne
Ezt lehet magyarázni, de nem érdemes.
Felkészületlen béna banda!