Miután Zalatnay Sarolta látványosan aláírta a "Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony!"petíciót, beindultak a találgatások.

Megszólalt Zalatnay Cini a kormánytól kapott 10 millió és az aláírt petíció kapcsolatáról

Az egyik lehetséges okot a napi.hu vetette fel, miszerint az énekesnő a közelmúltban 10 millió forintos támogatást kapott Kásler Miklóstól 

az életmű koncertkörút megvalósítására.

Zalatnay most a Blikk kérdésére igyekezett tisztázni a dolgokat:

„Mindig is hirdettem, hogy nem foglalkozom politikával. Ebben az esetben sem álltam politikai akció mögé, a tetszésemet és a nemtetszésemet fejeztem ki. Itt most az utóbbit, mert elegem van a gyűlölködésből. A véleményemet továbbra is elmondom, akinek ez nem tetszik, az mehet isten hírével. Szerencsére sokkal több a szeretet, mint a negatívum az irányomba a rajongóim részéről"

- szögezte le, majd még hozzátette:

„Nagyon elszomorít, ahogy egyesek erre a hírre reagáltak. Nem kaptam semmiféle előnyt azért, mert aláírtam a petíciót. Szép is lenne, ha 10 milliót érne az aláírásom! A pénzt nem a zsebembe adják, a turné minden egyes elemével el kell számolni.”

Cini egyébként néhány éve még azt mondta, hogy gyűlöli a politikát. Talán emiatt kavart fel akkora indulatokat az Aradszki András érdi képviselő által megosztott fotó.

Forrás: blikk.hu

Fotó: Facebook/Aradszki András

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nyírfa
@terlasz: 18.30

Néhány éve bele hallgattam egy koncert-felvételébe. Nyilván egy élő előadás nem produkál olyan minőséget mint egy lemezstúdióban rögzített anyag, a színpadon ráadásul folyamatosan mozog az énekes. Mégis meglepett, mennyire fáradt már a hangja. Most megnéztem egy tavalyi raktárkoncertjét,
és időnként az volt az érzésem, hogy váltogatja a lemezről való éneklést az élővel. Van, amikor egészen amatőr szinten szól a hangja, máskor megcsillan, felfénylik. 76 éves, nem kell csodát várni tőle, de Cininél klasszisokkal jobb.
Yoda69
"Mindig is hirdettem, hogy nem foglalkozom politikával. Ebben az esetben sem álltam politikai akció mögé, a tetszésemet és a nemtetszésemet fejeztem ki. Itt most az utóbbit, mert elegem van a gyűlölködésből."

1 bites luvnya. Azért veszel reszt egy gyűlölet kampányban, mert eleged van a gyűlölködésből? Téged se az eszedért tartanak.
telegdilaci
Aljas seggnyaló ribanc addig dörgölőzött a hatalomhoz benyalt nekik csontig hogy kifizették az összes létező adósságát! miközben gyermeket nevelő rászoruló családokon nem segítenek, azokat kilakoltatják!
Lepényleső
...elszámolni? Ahogy a kamu pártok számoltak el minden fillérrel,- a miénkkel?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.