Már "Soros katonái" is ugyanazt mondják, mint mi – idézte Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkárának Twitter-bejegyzését a Magyar Nemzet szerda esti online kiadásában.

Kovács Zoltán: Már "Soros katonái" is ugyanazt mondják, mint mi
Fotó: MTI/Mónus Márton

Kovács Zoltán a Twitteren azt írta:

talán tévedek, vagy ez nagyon ismerősen cseng? Micsoda nap ez a mai: a Soros György-féle Open Society katonái már-már ugyanazt mondják, mint mi.

A bejegyzéssel arra reagált, hogy "a Soros-alapítvány volt igazgatója szerint is torz képet festenek Magyarországról a külföldi újságírók".

A Magyar Nemzet közlése szerint szerkesztőségükbe szerdán ismeretlen e-mail címről juttattak el egy a lap által szokatlanul terjedelmesnek és komoly hírértékkel bírónak ítélt dokumentumhalmazt.

Az anyagok mások mellett több órányi Skype-interjút tartalmaznak azzal az Andrej Noskóval, aki korábban a Soros György által finanszírozott Open Society Foundations egyik igazgatója volt. Ebben a beszélgetésben Nosko gyakorlatilag elismerte, hogy Magyarország és Lengyelország ellen igaztalan, elfogult kampány zajlik

- fogalmazott a Magyar Nemzet.

A Soros-alapítvány volt igazgatója szerint Lengyelországot és Magyarországot valós érvek felsorakoztatása nélkül ostorozza a "fősodratú média", és a magyar kormány népszerűségének az okait nem látják világosan.

A Magyarországról festett torz kép egyik oka, hogy az európai média színvonala az utóbbi időszakban lesüllyedt, a korábbinál jóval kevesebb a külföldi tudósító. Óriási problémát jelent, hogy a külföldi tudósítók nem ismerik a valós magyarországi helyzetet, mert nem tudnak magyarul, és tájékozódni is a mások által kiválasztott, elfogult forrásból szoktak

- jelezték.

A cikkben a Magyar Nemzet birtokába jutott információk közül az egyik legérdekesebbnek azt az angol nyelvű interjút nevezték, amelyet egy számukra beazonosíthatatlan személy készített Andrej Noskóval.

Ebben Nosko egyebek mellett arról is beszámolt, hogy amikor az alapítványnál dolgozott, és külföldi tudósítók arról érdeklődtek a szervezetnél, hogy tudnának-e ajánlani nekik valakit, akivel beszélhetnek, akkor a különböző mértékben elfogult kontaktok rendszerint a saját kollégáikat ajánlották, vagyis olyanokat, akik meggyőződése az övékéhez hasonló volt

- írták.

Forrás: MTI
Címlapkép: MTI/Mónus Márton

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
simmering73
Torz képet, igen. Mert a valóság ennél sokkal durvább.
Néro
Zolika ! Egy torz Országról csak torz képet lehet festeni.
telegdilaci
Te aljas élősködő üresfejű polyáca te sem leszel már hülyébb,az Újságírók csak az igazat írják róllatok,bár tudom hogy az igazság fáj,a valóságot sem fogadjátok el!
ómió
Csak nem "mellényultak" az efftársak?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.