Szép versek IV.

RIDEG ÚRNŐJÉHEZ Marvell Ha több volna az év, a föld, nem lenne bűn a gőgje, Hölgy. Tűnődnénk, hogy múlassuk itt hosszú szerelmünk napjait. Te hindu Gangesz peremén rubintot lelnél, amig én sírnék. Szeretném tizenöt évvel a vízözön előtt, s ön lenne egyre kényesebb, míg megtérnek a héberek. Növényszerelmem nőne, mint hatalmas birodalmaink, s száz évig dícsérném neked a homlokodat, szemedet, kétszáz év egy-egy melledért, a többi harmincezret ér, külön kor minden egyes ív, legvégül maradna a szív. Hölgyem, ön ennyit érdemel, s olcsóbban énnekem se kell. De hallom egyre közelebb, az időszekér közeleg, s túl mindnyájunk előtt a vad, vastag öröklét-sivatag. Szépséged nem lelik sehol, dalom a sírba nem hatol, s megörvendeztet férgeket megóvott szűzi érdemed. Erényed porba hull alá, gyönyöröm válik hamuvá. Jó titkos hely az, mégis ott ölelni senki sem szokott. Most, míg az ifju színözön, mint hajnalharmat bőrödön, míg lelked, élő tűz, lobog, s gőzölgik apró pórusok, játsszunk hát most, amíg szabad, szerelmes sólyommadarak, inkább időnket falva itt, mint tűrni lassú karmait. Minden erőnket, buja fényt, magasba dobni labdaként s a gyönyört ólomkapukon át elragadni szilajon. S ha meg nem áll a mi Napunk, inkább pörgessük mi magunk. (Vas István) ...