Paks három különböző pontján szórták szét egy ember testrészeit
A holttest beazonosítása még zajlik, ám több nehezítő körülmény is akad.
Völner-Schadl per: az egyik vádlott beismerte bűnösségét, elmondása szerint minden úgy történt, ahogyan azt a vádiratban leírták
Ma kezdődött a Völner-Schadl ügyként elhíresült eset tárgyalása, amely már most maratoninak ígérkezik.
Schadl maszkban és bilincsben ül, de magabiztosan, Völner vállalta az arcát és a kezét tördeli a vádlottak padján – Zajlik az évtized korrupciós pere
Bíróság elé állították a Völner-Schadl-ügy vádlottjait. A maszkot viselő Schadl György , a felesége és az apja sem engedték, hogy a tárgyalóteremben fotózzák őket, Völner Pál viszont beleegyezett, hogy a sajtó képeket csináljon róla. A vád szerint Schadl százmilliókat, sokszor az osztalék 100 százalékát szedte el...
"Az a fiatal rendőr értem áldozta fel az életét, fel sem tudom ezt fogni" – Megszólalt az idős szomszéd, akit az újbudai rendőrgyilkos akart „megmenteni”
Egy 75 éves, beteg asszony ajtaját törte be baltával január 12-én az a férfi, aki az újbudai Lecke utcában aztán egy rendőrt meggyilkolt, kettő pedig megsebesített. Az önkívületi állapotban lévő férfi elvileg meg akarta menteni valamitől a szomszédját, Marika nénit. Sz. Szilárd azt hitte, démonok szállták meg a lakást.
Húsz évet kapott a Blaha Lujza téri gyilkos – videó
Agyonütött Budapesten, a Blaha Lujza téren egy férfit az a vádlott, akit 20 év fegyházra ítélt a Fővárosi Törvényszék szerdán – tudatta a bíróság sajtótitkársága közleményben az MTI-vel.
Viperákkal, boxerekkel, ólommal bélelt kesztyűvel támadtak célzottan Budapest-szerte: Három gyanúsítottat letartóztattak a brutális utcai támadások miatt
A bíróság három gyanúsítottat letartóztatott a budapesti utcai támadások miatt, egy német nővel szemben pedig bűnügyi felügyeletet rendelt el, de az ügyészség az ő esetében fellebbezett a nő letartóztatása érdekében – közölte a Fővárosi Főügyészség szerdán az MTI-vel.
Az éjszakai élet ismert alakját hallgatják ki kedden a Fenyő-gyilkosság ügyében a Gyárfás Tamás elleni perben
Folytatódik a per.
Kommandós drogfogás Borsodban: kristályos anyagot, 50 milliós luxusautót, 13 millió forint készpénzt és éles lőfegyvert is lefoglaltak a rendőrök
Csaknem másfél kilogramm "kristályos anyagot", 13 millió forintot és éles lőfegyvert, valamint lőszereket és hangtompítót foglaltak le a rendőrök, miután rajtaütöttek három férfin a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Taktaharkányban – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kedden a police.hu oldalon.
Hadházy Ákos: kulcsszereplőt radíroz ki Polt Péter ügyészsége a korrupt fideszes Völner és Schadl bűnügyéből – nem Rogánról van szó
A fideszes korrupciót aprólékos munkájával feltáró dr. Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő most a Völner-Schadl ügy egyik szándékosan homályban hagyott, kulcsfontosságú szereplőjének viselt dolgairól tett közzé Facebook-bejegyzést, amit változtatás nélkül közlünk.
Az újbudai rendőrgyilkos továbbra is letartóztatásban maradhat
A Baumann Péter rendőr főtörzsőrmestert egy hónappal ezelőtt meggyilkoló, másik két rendőrt pedig megsebesítő 35 éves férfi továbbra is letartóztatásban maradhat.
Hatalmas bajba került Árpa Attila: súlyosbítást kért rá az ügyész
A hétfői ítélettel nincs vége Árpa Attila négy éve húzódó drogügyének.
Elfogták a viperával random emberekre támadó huligánokat
Budapesten idegenekre támadó, többségében külföldi társaság négy tagját fogták el szombaton.
Amikor már a korrupció maga a csalás: ez a férfi évekig élt abból, hogy azt állította, le tudja fizetni az ügyészeket
A Központi Nyomozó Főügyészség vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt kezdeményezte egy 55 éves Pest vármegyei férfi és két társának letartóztatását – derül ki az ügyészség közleményéből.
Völner Pál akkor is Schadl Györgyhöz futott, amikor fiának sportkocsit akart venni: „Nem az átlag 25 éves hülyegyerek”
Völner Pál Schadl Györgyhöz küldte fiát, hogy segítsen neki sportkocsit venni. A végrehajtói kar elnökének annyira fontos volt, hogy a fideszes politikus fia elégedett legyen, hogy fizetni is hajlandó volt az autókereskedő jutalékát Völnerék helyett – írta meg a 24.hu.
Vádat emeltek Posta Imre ellen, aki állami vezetőket, politikusokat akart meggyilkolni
Nyolc év fegyházat kértek rá és társára.
Hetedikes kislány szüzességét akarta elvenni egy budapesti iskolaőr – megússza a felelősségre vonást
Nem indul büntetőeljárás az ellen a férfi ellen, aki iskolaőrként bepróbálkozott egy hetedikes lánynál.
Fél Pest vármegyén keresztül kergetődzött a rendőrökkel egy fiatal nő – videón az elképesztő üldözés
Ámokfutó nyomába eredtek a pomázi rendőrök február 5-én reggel Budakalászon. A járőrök egy, a 11-es út felé közlekedő személygépkocsi sofőrjét vették észre, tudták, hogy jogosítvány nélkül, vezetéstől eltiltás hatálya alatt ült a volán mögé. Nem sokkal később a járművezető ismét szabálytalankodott.
100 milliós vagyont lopott össze a szegedi orvos maffia
A két ortopéd orvos külföldi pihenéséről érkezett haza a hétvégén, amikor őrizetbe vették őket.
Másfél milliót lopott három asszonyság az általuk ápolt idős házaspártól
Néhány héten belül nagyobb összegű pénz tűnt el belvárosi lakásukból – közölte egy 91 éves férfi a rendőrséggel január végén.
Árpa Attilát elítélték a drogügyében, most reagált: „Nem vagyok bűnös”
Árpa Attila a drogügyében enyhébb büntetést kapott, mint néhány tettestársa.
Brutálisan meggyilkolta szomszédját egy fiatal férfi Esztergomban – Az udvaron hagyta meghalni
Megölte szomszédját egy férfi Esztergomban pénteken, a rendőrök a bejelentést követő fél órán belül elfogták a gyanúsítottat – írja az MTI.
Halálra gázolt egy szegedi nőt, majd továbbhajtott, hét évre ítélték a drogos sofőrt
Jogerősen hét év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2019-ben – miután kábítószert és alkoholt fogyasztott – halálra gázolt egy nőt, majd továbbhajtott – tájékoztatta a bíróság szóvivője az MTI-t.
Brutális mértékben termesztette a kannabiszt otthonában, áramszolgáltatók buktatták le
Méretlen áramvételezés gyanúja miatt szálltak ki az áramszolgáltató munkatársai egy ingatlanhoz, ahol kannabisz termesztésére alkalmas eszközöket, és számos élő növényt találtak.
Ellepték a rendőrök a Béke teret Budapesten, lezárták a környéket is
Egy budapesti, XIII. kerületi konditeremhez vonult ki a rendőrség hétfő délután.
Munkabalesetben meghalt egy dolgozó Sajóbábonyban, büntetőeljárást indított a rendőrség
Meghalt egy dolgozó munkavégzés közben egy sajóbábonyi üzemben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense pénteken az MTI-vel.
Huszonéves dílereket tartóztatott le a rendőrség
A KR NNI debreceni egysége egy több mint egy évig tartó kábítószerbiznisz végére tett pontot pár nappal ezelőtt.
Több százan voltak jelen a halálra késelt fiatal rendőr temetésén – videó
Baumann Pétert csütörtökön helyezték örök nyugalomra. 29 éves volt.
12 éves lányt dolgoztattak prostituáltként Budapesten
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy háromtagú, fiatal lányokból álló társasággal szemben, akik 2020 februárjában - majd az egyikük 2021 márciusában is - anyagi haszonszerzés érdekében kiskorú lányokat bírtak rá, vagy próbáltak rábírni arra, hogy férfiak részére szexuális szolgáltatást nyújtsanak.
Lábon szúrtak egy rendőrt, 16 éves kamasz az elkövető
Késsel lábon szúrta a vele szemben intézkedő rendőrt egy 16 éves fiú szerda este egy Fejér vármegyei településen – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
Késsel lábon szúrta az intézkedő rendőrt egy kamaszfiú Fejér vármegyében
Késsel lábon szúrta a vele szemben intézkedő rendőrt egy 16 éves fiú szerda este egy Fejér vármegyei településen - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön.