Egy másik nevelő is zaklatott gyerekeket a bicskei gyermekotthonban, neki nem kellett börtönbe vonulnia

K.Endre és Vásárhelyi János nevét valószínűleg már senkinek nem kell bemutatni, előbbi a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettese, utóbbi pedig a gyermekotthon igazgatója, egy harmadik szereplőről viszont kevesebb szó esett eddig – írta meg a Telex.

Bicskei pedofilügy: Az eddig háttérben maradt K. Béla nevelő pénzért vette rá a fiúkat orális szexre – "Világbotrány, hogy ezért csak felfüggesztettet kapott"

Az elmúlt hónapokban kétségkívül a kegyelmi botrány uralta a magyar közbeszédet. Valószínűleg senkinek nem kell bemutatni a főszereplőket: Novák Katalint, aki lemondott, miután köztársasági elnökként kegyelmet adott K. Endrének, a bicskei gyerekotthon igazgatóhelyettesének, aki segített eltussolni Vásárhelyi János igazgató...

Megdöbbentő vallomás: minden gyermeket bántalmaztak a bicskei gyermekotthonban

Zsófi – aki nem szeretné, hogy személyazonossága kiderüljön, így a 24.hu nevét is megváltoztatta – tíz évig volt a bicskei gyermekotthon lakója. Hatéves korától tizenhat éves koráig volt az intézet lakója, és mentorával, Schmidt Erikával karöltve adott interjút a 24.hu -nak.

A rendőrség még nem hallgatta ki gyanúsítottként K. Endrét – Mire várnak?

A rendőrség hivatalból nyomozást indított a Házon Kívül rejtett kamerás felvételeit követően, amiből kiderült, K. Endre, a bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettese vallomása megváltoztatására akarta rávenni a helyi gyermekbántalmazás egyik áldozatát.

Pedofil-botrány! A rendőrség vizsgálódik, a Momentum hatósági védelmet kér az áldozatnak

Rendőri védelmet kér a bicskei gyermekotthon szexuálisan bántalmazott volt lakójának a Momentum, miután vasárnap kora este az RTL Házon kívül című műsora rejtett kamerás felvételt közölt arról, hogy K. Endre, a volt igazgatóhelyettes próbál rá nyomást gyakorolni – közölte a Telex.

Már kétszer könyörgött a szabadulásáért a pedofil bicskei igazgató

Az elítélt feltételes szabadságra bocsátását a Fővárosi Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja két alkalommal is megvizsgálta, azonban azt egyik esetben sem rendelte el.

Tovább dagad a bicskei pedofilbotrány! Már 2011-ben is zaklatta a gyerekeket az igazgató

Közérdekű adatigénylés során jutott hozzá a Népszava ahhoz a beadványhoz, amelyet még 2011 szeptember 20-án írt a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon két munkatársa a fővárosi önkormányzat gyermekvédelmi osztályvezetőjének arról, hogy több gyerek szerint is abuzálta őket az intézmény igazgatója.

Döbbenetes! Éppen az egyházi gyermekvédelmi intézmények vezetői mentesülnek a pszichológiai vizsgálat alól

Nem vonatkozik az egyházi fenntartású gyermekvédelmi intézmények vezetőire a pszichológiai alkalmassági vizsgálatról szóló új kormányrendelet

444: Megrázó részletek derültek ki az ombudsman bicskei gyermekotthonról szóló jelentéséből

Az első bejelentést már 2007-ben megtették, ekkor egy 7. osztályos gyermek számolt be arról, hogy az igazgató sakkozás közben zaklatta őt.\n\nEzután 2010 és 2011-ben is panaszt tettek a vezetőre.

A fideszes vezetés már 2011-ben megállíthatta volna a pedofil igazgatót, ehelyett kitüntetést kapott

Fel sem függesztették a pedofil igazgatót, a rendőrségi vizsgálat alatt ki-be járhatott a gyermekotthonból.

Balog Zoltán már 2012-ben értesült a bicskei gyermekotthon borzalmairól

A jelentés részletesen kifejti az ombudsmani vizsgálat eredményeit, amelyek a 2011-12-ben történteket térképezik fel -írta meg a 444.hu.

Az áldozatok ügyvédje: A kegyelembotrányhoz vezető pedofil-ügynek jóval több a felelőse, mint amennyi ma látszik

Nem csak az a kérdés, hogyan kaphatott elnöki kegyelmet K. Endre, hanem többek közt az is, hogyan húzódhatott olyan hosszan a bicskei gyermekotthont érintő pedofil-ügy, és miért érezhettek az áldozatok többször is, a jog nem az ő oldalukon áll.

Nováknak le kell mondania a pedofíliát segítő bűnözőnek adott kegyelem miatt

Novák Katalin súlyosan visszaélt a kegyelmi jogkörével, amikor a magát "gyermekvédőnek" nevező fideszes kormány "fülbevalós" köztársasági elnökeként kegyelemben részesítette a bicskei gyermekotthonban történt pedofilügyben elítélt igazgatóhelyettest, aki megpróbálta az áldozatokat arra kényszeríteni, hogy vonják vissza a...

Vádat emeltek a bicskei gyermekotthon vezetője ellen

Végrehajtandó szabadságvesztést kért az ügyészség a Bicskei gyermekotthon vezetője ellen, aki ellen tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt emeltek vádat.

Az igazgatón kívül az egyik nevelő is zaklatta a bicskei gyermekotthon lakóit

Lezárult a nyomozás, 17 gyereket zaklattak a bicskei gyermekotthonban. Nemcsak az igazgató, az egyik nevelő is részt vehetett ebben.

Őrizetbe vették a bicskei gyermekotthon igazgatóját

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság őrizetbe vett pénteken egy bicskei férfit, aki ellen szexuális visszaélés és kiskorú veszélyeztetése miatt indítottak eljárást – közölte szombaton honlapján a rendőrség.