Gyurcsány: nem fülke-, hanem alkotmányos forradalomra van szükség
Nem fülke-, hanem alkotmányos forradalomra van szükség Magyarországon Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerint, aki az Új Köztársaságért Alapítvány és a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége Európai Parlamenti Képviselőcsoportja pénteki budapesti konferenciáján beszélt erről.
Gyurcsány Ferenc Brüsszelben építkezik
A korábbi miniszterelnök nem valamilyen ingatlanvásárlás miatt érkezett az Európai Unió fővárosába. Három napon keresztül tárgyal az Európai Bizottság és az Európai Parlament tisztségviselőivel.
Gyurcsány: nem lesz miniszterelnök a feleségem
Még zárt Facebook-csoportot is indítottak Dobrev Klára rajongói, hogy támogassák kedvencük miniszterelnök-jelöltségét, ám férje, a DK elnöke most lehűtötte a kedélyeket:
Így dönt romba a szervilizmus: haveri tanulmány született?
Üljenek le. Az atv.hu megszerezett egy titkos, az MSZP elnökének eddigi teljesítményét értékelő belső tanulmányt. Mi is leültünk, mert állva nem tudtuk végigolvasni – még a tanulmányról szóló tudósítást sem, úgyhogy mondom, üljenek le!
"Megsemmisült a Fidesz által épített teória"
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a 2006-os őszi eseményekkel kapcsolatban megvádolt rendőri vezetők perében született elsőfokú ítélettel "a Fidesz 2006 óta épített hazug politikájának egyik tartóoszlopa dőlt le".
Az LMP után a DK közleményét is cenzúrázta az MTI
Nem adta ki az MTI a Demokratikus Koalíció szerdai közleményét.
Sokak Magyarországa: Gyurcsány újra támad
Csütörtök délután mutatja be új röpiratát Gyurcsány Ferenc, melyben leírja, hogyan kell az ellenzéknek az Orbán utáni időkre készülnie, illetve azt is elmondja, milyen az ideális miniszterelnök – értesült az Index .
Ilyennek látja Orbánt a volt kormányfő
Merni kell továbbra is baloldalinak, európainak és demokratának lenni – hangoztatta Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, volt miniszterelnök egy lakossági fórumon, Budapesten hétfőn este.
Goebbels jobban teljesít: visszapattintotta a Fidesz a DK-s vádat
Valójában "a magyar közélet legszélsőségesebb, frakcióval sem rendelkező törpepártja", a Demokratikus Koalíció (DK) folytat goebbelsi propagandát már hosszabb ideje – mondta Gulyás Gergely, az Országgyűlés fideszes alelnöke szombaton az MTI-nek.
Pintért támadják Röszke miatt: hol voltak az azonosítószámok?
A magyar politika minden csodáját tökéletesen megvilágító közlemény esett be az imént szerkesztőségünkbe Mi történt Röszkén? címmel. Ebben a Gyurcsány-párt aggodalmát fejezi ki a múlt heti röszkei események miatt, a végén pedig kérdéseket tesz fel a rendőrséget felügyelő Pintér Sándor belügyminiszternek az oszlatással...
Gyurcsányék bevallották: bűncselekményt követtek el
Gyurcsány Ferenc elkövette a tiltott határátlépés bűncselekményét, amikor a kerítés szerb oldaláról adott nyilatkozatot. Erről az érintett egyik munkatársa beszélt a Blikknek . A bűncselekmény azzal valósult meg, hogy Gyurcsányék kiléptek Szerbiába, de visszatértek a kerítéshez, mely a magyar határtól 15 méterre található.
Már Gyurcsány sem fogadna be mindenkit
Nagyinterjút adott Gyurcsány Ferenc a 24.hu-nak . A volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke egyebek közt árnyalta a menekültkérdéssel kapcsolatos álláspontját, kifejtve, hogy ő sem a "korlátlan befogadás" híve.
Betegnek tartja a homoszexuálisokat a DK orvos végzettségű képviselője
Meglepő kommentet írt dr. Sütő László, a DK Baranya megyei közgyűlésének tagja, aki a párt megyei listájának éléről szerezte mandátumát.
Vágó István betámadja a közmédiát
A Demokratikus Koalíció közérdekű adat-igénylést nyújt be az MTVA-szerződésekkel kapcsolatban – ezt közölte csütörtökön Vágó István, a párt elnökségi tagja.
Kerék-Bárczy Szabolcs: Túl az ideológiákon
A becsületes politikus és párt célja a közjó növelése. Demokrata politikus a közjó alatt az emberi jogok, a jogállam, a képviseleti demokrácia biztosítását, a tisztakezű államot, a magántulajdon sérthetetlenségét ugyanúgy érti, mint a fenntartható, megélhetést nyújtó gazdaságot és erős társadalmi szolidritást. Az okos...
Elküldenék kertésznek Miskolc polgármesterét
Kriza Ákos, Miskolc fideszes polgármestere a DK közleménye szerint több ízben is megcsillogtatta pártja nemzeti és keresztényi elkötelezettségét az elmúlt napok eseményeivel kapcsolatban – írja a 168 Óra Online .
Űrkikötőt szeretne a DK Felcsútra
A futballakadémia, a középiskola, a stadion és a kisvasút után csónakázótó is létesül majd Felcsúton . Bár döntés még nincs, az eddigiek alapján aligha kétséges, hogy ennek költségeihez is jelentős mértékben hozzájárul majd az állam.
A DK vagyonosodási vizsgálatot kezdeményez Szijjártó ellen
A Demokratikus Koalíció vagyonosodási vizsgálatot kezdeményez Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ellen – jelentette be keddi, budapesti sajtótájékoztatóján a párt alelnöke.
A parlament feloszlatását kezdeményezik ellenzékiek
A parlament feloszlatásáról szóló határozati javaslatot nyújtanak be ellenzéki képviselők.
DK: vasárnap legyen tilos a vadászat is!
A Demokratikus Koalícióhoz tartozó képviselők törvényjavaslatot nyújtanak be annak érdekében, hogy vasárnap tilos legyen vadászni – jelentette be a párt szóvivője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
NMHH: A hírműsorok pártatlanságának tartalmi elemzése nem lehetséges
A Demokratikus Koalíció nevében nyilatkozó Oláh Lajos országgyűlési képviselő kérése, miszerint a hatóság térjen át a hírműsorok pártatlanságának tartalmi elemzésére, a hatályos szabályozás szerint nem teljesíthető – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa kedden.
Gyurcsány: Szinte már csak az jöhetne, hogy felgyújtom magam
Interjút készített Gyurcsány Ferenccel a 168 Óra . A Demokratikus Koalíció elnöke szerint nincsenek nagy csodák, csak munka van és szisztematikus építkezés.
Nem ment el szó nélkül a DK új arculata mellett a Fidesz
A Fidesz szerint a baloldalon semmi sem változik, teljesen mindegy, milyen új logókat rajzolnak maguknak, ők ugyanazok, akik egyszer már tönkretették az országot – reagált a kormánypárt a Demokratikus Koalíció szombati tisztújító kongresszusára .
Gyurcsányék engedély nélkül használták a Clash-számot
Gyurcsányék nagy JÖN..JÖN..JÖN – reklámkampánya a héten borzolta a kedélyeket. Csak sajnos a Clash-t felejetették el megkérdezni.
Vágó István is Gyurcsány kottájából játszik
A Demokratikus Koalíció elnöke közzétette újabb hajmeresztő gitáros videóját. Na és ki tépi a húrokat? Na ki? Vágó István!
Nem hiszi el, mit posztolt már megint Gyurcsány
Ma Kerék-Bárczy Szabolcs csap a húrokba.
Újabb kollégájáról posztolt sokkoló videót Gyurcsány Ferenc
Megérkezett a DK-tól a második műgitározós videó.
DK: Gesztusok a Jobbiknak – veszélyben a kétharmad?
Orbán Viktor szerint Magyarország nem tud menedéket nyújtani a bevándorlóknak: "Nem akarunk tőlünk különböző, kulturális tulajdonságokkal és háttérrel rendelkező jelentős kisebbséget látni magunk között, Magyarországot szeretnénk Magyarországként megtartani" – derült ki a miniszterelnök M1-nek adott párizsi interjújából...
DK: "Áder környezetvédő János" szólaljon meg napelemügyben!
A Demokratikus Koalíció szerint kizárólag a gázimportban érdekelt szereplőknek jó a napelemekre kivetett környezetvédelmi termékdíj.
Gyurcsányék Polt Pétertől várnak vizsgálatot ingatlanügyben
A Demokratikus Koalíció elvárná, hogy Polt Péter legfőbb ügyész kezdeményezzen vizsgálatot az áron alul értékesített V. kerületi ingatlanok ügyében.