Hadházy Ákos: az egészségügy nem úgy omlik össze, mint az elájuló páciens

Akinek valami bajával orvoshoz kellett fordulnia az utóbbi hónapokban, annak nem kell magyarázni, hiszen a saját bőrén tapasztalhatta, hogy csak nagy nehézségek árán, hosszú várakozási idő után jutott el körzeti orvosához, a szakorvosi vizsgálatról, esetleges műtétről nem is beszélve.

Egy évvel a választások előtt osztályozza le a kormányt!

Ezen a héten szakértők segítségével értékeltük a kormány elmúlt 11 éves tevékenységét, most önökön a sor, hogy levizsgáztassák a Nemzeti Együttműködés Rendszerét.

Az egészségügyi szakdolgozók tízezrekkel -nem több!- kevesebb fizut találhatnak a virtuális borítékjukban!

Tízezrekkel is csökkenhet az egészségügyi szakdolgozók fizetése, mert március 1-vel megszűnt a közalkalmazotti jogviszonyuk és hatályon kívül helyezték a kollektív szerződésüket – írja a napi.hu. A portál azt írja, hogy április elején sokan szembesültek azzal az egészségügyi szakdolgozók közül, hogy a korábbi bérük...

Hiába várnak pénzükre a kórházi beszállítók, sokan kerültek a csőd szélére

Több mint 4 ezer kis- és közepes orvostechnikai cég került nehéz helyzetbe azzal, hogy a kórházak már februárban leálltak a számlák kifizetésével.

Honnan hová jutott az ország? Egy évvel a választás előtt kisérettségiztetjük a kormányt

Iskolai években mérve lassan elballag a NER: jövőre lesz 12 éve, hogy az Orbán Viktor pártelnök vezette Fidesz megszerezte az első kétharmados győzelmét.

Herczeg Zoltán: ki van ez találva feleim, igazi lúzerek vagyunk mi, adófizető barmok, akik duplán, ha nem triplán fizetünk ugyanazért!

Herczeg Zoltán:És minél lepusztultabb az állami egészségügy, minél kevesebb a forrás és szolgáltatás, minél leterheltebbek és enerváltabbak az ott dolgozók, annál több ügyfél és lóvé áramlik a kristálycsilláros és kortárs festményekkel kirakott falú magánszektorba extra pénzért és extra profitért.

Szijjártó László: "Magyarországon senki nem fogja észrevenni, ha összeomlik az egészségügyi rendszer"

Komoly tévedés, hogy az igazság kimondása az egészségügyről pánikot kelt – állítja Szijjártó László, a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei elnöke.

Meglesz a böjtje a felelőtlenségnek – állítja Zacher Gábor a koronavírus-járványról

Itt a jó idő, az emberek pedig úgy indultak meg, mintha a járványnak már semmi nyoma nem lenne. Iszonyú felelőtlen a hozzáállás, az emberek még mindig nem érzik át, hogy mekkora a baj – mondta az Indexnek Zacher Gábor, a hatvani kórház főorvosa.------Nem látják a kórházakban zajló óriási küzdelmet.

Valaki hazudott - de ki? - egy "válasz" margójára

Nyilatkozott az ózdi kórház igazgatója - és az ATV ezzel kapcsolatos kérdésére "válasz" is érkezett: magától az országos kórházizétől. A kórházigazgató nagyon súlyos állapotokról beszélt,

Rejtélyes járványadat jelent meg Orbán Viktor fotójának hátterében

A kép reggel jelent meg Orbán Facebook-oldalán, számolt be róla a 444 .

Tragikus, de megtelt itthon a gyerekek számára nyitott poszt-Covid-ambulancia

A Covid–19 után sok beteg a gyógyulás után sem érzi magát teljesen tünetmentesnek, nem tér vissza a fertőzés előtti állapotba.

Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara: Több mint 9000 nővér és szakápoló hagyta el a pályát több mint egy hónap alatt

Kilencezer szakápoló hiányzik a magyar fekvőbeteg-ellátásból, így „hiába van elég kórházi ágy és lélegeztetőgép, ha nincs elég szakember” – mondta a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke a 168.hu-nak.

"Csernobilban sem történt semmi említésre méltó, emlékszünk, a Szovjetunió épp legyőzte és megelőzte életszínvonalban a hanyatló Nyugatot!"

A hazugság pofátlanságában a NER utolérte a döglődő Szovjetuniót (és a putyini Oroszországot). Miközben az állami propaganda szerint a világon legjobban védekezünk a járvány ellen, az egészségügy épp összeomlik és a szakértők hiába követelnek megfelelő intézkedéseket.

444: Önkénteseket toboroznak az intenzív osztályokra

Győr-Moson-Sopron megyében az orvoskamara területi szervezete toboroz, de a fővárosi Semmelweis Egyetem klinikáján is nagyon várják az önkénteseket, akiknél még az sem kizáró akadály, ha nincs egyéségügyi végzettsége, vagy tapasztalata.

Hadházy: az egészségügy összeomlott a későn meghozott intézkedések és a kaotikus “járványvédelem” miatt

Hihetetlen és egyben tragikus, ahogyan a propaganda próbálja elhazudni a helyzet súlyosságát kezdte bejegyzését Facebookon Hadházy Ákos.

Behívót kaphatnak a kormánytól a egészségügyi magánszolgáltató dolgozói

Szombattól a kormány határozattal berendelheti egészségügyi szolgálat teljesítésére azokat a dolgozókat, akik a magánegészségügyben tevékenykednek.

A jogállam működése magyar módra - Horger Antal szelleme újra él a szegedi egyetemen

Naponta ezrek betegszenek meg és százak kénytelenek búcsút venni világunktól, mert Magyarországon immár a járvány harmadik hulláma az úr.

Egy 34 év után távozó ápolónő így nyilatkozott a jelenlegi helyzetről: "Kemény ember vagyok, de bizony potyogtak a könnyeim"

2020. március 1-jétől csak egészségügyi szolgálati jogviszony keretében láthatják el munkájukat az eddigi közalkalmazotti forma helyett, ennek kapcsán kérdezett egy távozó ápolónőt az Index nevű portál.

"A dolgozók 90 százaléka meg visszakapcsolta a villanyt" – Így reagált a Szent Imre Kórház főigazgatója arra, hogy 14 dolgozó bejelentette: "mi lekapcsoltuk a villanyt"

A Szent Imre Kórházban dolgozók 90 százaléka aláírta az új jogviszonyról szóló szerződést. Az intézmény főigazgatója, miniszterelnöki főtanácsadó az Origóval kedden közölte azt is, hogy olyan feltételeket alakítottak ki, hogy a dolgozóknak megéri maradni, illetve úgy módosították a pótlékok rendszerét, hogy senkinek ne...

Dr. Kunetz: március 1-e a magyar egészségügy legsötétebb napja!

Nem mondható váratlannak, de bekövetkezte mégis megrázza a teljes magyarországi egészségügyet, ami felekezeti- és párthovatartozás nélkül mindannyian tragikusan megérzünk a nem is oly távoli jövőben, mondjuk holnaptól.\n\n“Bárhogyan is végződik ez a nap ma van az egészségügy legsötétebb napja...

Kellet ez nekünk?-Tömeges felmondások, leállások az egészségügyben

Az egészségügyi jogviszony bevezetésének első napján leállt az abai szakrendelő és a budapesti Szent Imre Kórházban is rengetegen felálltak – értesült a hvg.hu. Márciussal jelentős változások léptek életbe az egészségügyben: végső határidőként hétfő éjfélig kellett aláírniuk az egészségügyi dolgozóknak azt a...

Telex: a Szent Imre Kórház tizennégy dolgozója bejelentette, hogy "mi lekapcsoltuk a villanyt"

A Facebookra kitett bejegyzés szerint a kórház 14 dolgozója az új szerződés aláírása helyett arra utal villanylekapcsolós kijellentésükkel, hogy inkább távoznak.

„Valaki álljon ki és mondja azt, hogy tévedtünk, nagyon sajnáljuk” - A TASZ jelenti

A koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet nem változtat azon, hogy az emberek az egészségügytől a szeretteik gyógyulását várják. Mégis kilenc hónapja keresi a választ egy 83 évesen elhunyt asszony családja, hogy miért nem kapott megfelelő ellátást a nagymama.---

COVID-19 vs Influenza: A brit egészségügy idén egyetlen influenzás esetet sem regisztrált

A brit egészségügyi hatóságok bejelentették, hogy idén egyetlen influenzás esetet sem regisztráltak.

Rendezte a vitát az orvosokkal az egyetem, működni fog a traumatológia Debrecenben

Rendezte a vitás kérdéseket a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának vezetése a traumatológiai és kézsebészeti osztály szakorvosaival írja a Telex .

A nyíregyházi traumatológia is megszűnhet, mert az orvosok nem írják alá a felkínált szerződést

A debreceni után a nyíregyházi részleg is megszűnhet – erre Kunetz Zsombor hívta fel a figyelmet. 

Mosható pelenka, mely már egy luxus fehérnemű anyagát idézi

4.000-6.000 pelenka is elhasználódhat, mire egy kisbaba nagyjából szobatiszta lesz.