A rettegés uralkodik a magyar faluban, ahol fékezhetetlenül tombol a járvány
Elég durva a helyzet.
Szabolcsban olyan rossz a járványhelyzet, hogy kórházi munkára kötelezik az idős, krónikus beteg orvosokat is
Mindenkit befogtak dolgozni.
Karanténba kell vonulnia a híres magyar orvosnak, aki eddig számos jó tanácsot adott a koronavírusról
Dr Novák Hunor is karanténba került, mert érintkezett egy koronás beteggel.
Elkapta a koronavírust Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke – Így éli meg a drámai helyzetet
Karanténba vonul.
Magyar Orvosi Kamara: azonnali szigorítást a katasztrófa ellen!
A Magyar orvosi Kamara (MOK) szerint a koronavírus humanitárius katasztrófával fenyeget Magyarországon.
Mennyire véd a maszk a koronavírus ellen, és melyik a legjobb? - Qubit
Hónapokig folyt a vita a maszkok hasznáról, míg mostanra kialakult a tudományos konszenzus: a maszk igenis véd a koronavírus-fertőzés ellen.
Ajjaj: Komoly eljárást indítottak a hatóságok Cristiano Ronaldo ellen
A gyanú szerint megszegte a járványügyi szabályokat.
Müller Cecília: Magyarországon is vannak olyanok, akik kétszer kapták el a koronavírust
Ez is elhangzott ma.
„Szombat este már alig tudtam levegőt venni” – súlyos állapotban a koronavírusos budapesti polgármester
Csepel polgármesterét a mentők vitték el.
Óriási hazai siker: Hazamehetett az első koronavírusos beteg, akit magyar gyártású gyógyszerrel kezeltek
Otthonában lábadozik az idős nő.
Döbbenet: Titokban küzdött meg a koronavírussal Nagy Feró
Kedvesével együtt győzték le a betegséget.
Zacher doktor társadalmunk egészségéről: köhögünk és megy a hasunk....
Az egészséges ember analógiájára Zacher Gábor úgy jellemezte a magyar társadalom egészségügyi állapotát, hogy "köhögünk és megy a hasunk" méghozzá nem kicsit, hanem nagyon.
És akkor hitelmoratórium lett a több vírusteszt helyett
A hitelmoratórium meghosszabbítását és nyugdíjemelést jelentett be a kormány; Szlovákiában az egész országon elvégeznének egy koronavírustesztet; kiderült, hogy az amerikai elnök többet adózott Kínában, mint otthon.
Szívszorító videóban kér segítséget a 104 éves néni a koronavírus miatt
Unokáit szeretné látni.
Koronavírus: Elrendelték a kijárási tilalmat, fellázadt a nép
Nápolyban történtek a zavargások.
Koronavírus-infó Dél-Koreából: "itt a hír az hír, és nem vélemény" - tények, következtetések az oltást követően halálesetekről.....
A szakemberek azt mondják, hogy folytatni kell az oltásokat,bár vizsgálnak minden egyes halálesetet, eddig semmi összefüggést nem találtak az oltás és a halál között.
Félnek az orvosok a "tartós Covidtól" – sokkal tovább veszélyes lehet a betegség a fertőzöttekre, mint hittük
Veszélyesek lehetnek a szövődmények.
Drámai figyelmeztetést adott Müller Cecília – Erre sürget minket
Ez hangzott el a mai sajtótájékoztatón.
Olyan tünetei is lehetnek a koronavírusnak, amiket eddig nem is gyanítottunk – Ezekről van szó
Ezek is a vírusra utalhatnak.
Rendőrökre támadtak a szükségállapot elleni tüntetők Prágában
A tüntetők és a rendőrség erőszakos összecsapásába torkollott vasárnap délután a prágai Óvárosi téren megtartott tiltakozó akció a cseh kormány koronavírussal kapcsolatos óvintézkedései ellen.
A japán miniszterelnök szerint mindenképp lesz 2021-ben olimpia
Japán új miniszterelnöke leszögezte: mindenképpen megrendezik jövőre a tokiói olimpiát és paralimpiát.
Nagy a baj: Szlovéniában minden ötödik vírusteszt pozitív
Szlovéniában minden ötödik koronavírus-teszt pozitív eredményt hozott szombaton, eddig a legmagasabb a regisztrált fertőzöttek aránya a tesztekhez képest – derült ki a válságkabinet vasárnapi jelentéséből.
O.V beismerte, hogy megbukott
.Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, az elmúlt két hétben rekordot döntött az elhunytak száma. Pedig Orbán korábban arról beszélt, hogy nem a fertőzöttek számával kell foglalkozni, hanem a halálos áldozatok számára kell figyelni. "A védekezés sikerét a megmentett életek számában tudjuk most lemérni" - mondta. Orbán...
„Kezelhetetlen helyzetet okozhat Orbán javaslata" – szakértők szerint óriási káoszt okozhat, amit a miniszterelnök mondott
Nem lesz jó vége az itthoni síelésnek.
Dr. Szlávik, Győrfi és Dr. Papp 368 ezerért/óra tart ismeretterjesztő előadást a Covid-19-ről - és ki szervezi? Olvassa.....
Még mondja valaki, hogy a Covid-19-nek nincs meglovagolható oldala!
Az egészségügyi kormányzat járványkezelési koncepciója összeomlott, ki kéne találni valamit, mielőtt nagy baj lesz - Röntgen
Teljesen értelmetlen és rossz a járványstratégia. A teljes fölfdbeállás helyett volna még opció, nemzeti konzultáció nélkül is.
Újabb idősotthonban csapott le a járvány: Ebben az intézményben kapta el a vírust számos lakó és ápoló
Egy budapesti intézményről van szó.
Szörnyű tragédia: 4 éves marosi kisfiú a koronavírus legújabb halálos áldozata
Egyébként is beteg volt.