Nagyon jól jött ki a Fidesz a koronavírusból – és ezt kormánypárti elemzők ismerték el

Szerintük elégedettek az emberek a kormánypárttal.

Így védekezhet a lakosság a vírus második hulláma ellen a szakértő szerint

Vályi-Nagy István az M1-en beszélt erről.

Elhunyt két koronavírusos beteg hazánkban – a fertőzöttek száma is nőtt

Itt vannak a legfrissebb statisztikák.

Elkezdték gyártani a koronavírus elleni oltást – vajon forgalomba is kerül a második hullám előtt?

A britek már neki is álltak a gyártásnak.

Van néhány furcsaság Müller Cecília szakmai életrajzában, amit közérdekű adatigényléssel sikerült végre megismerni

A 4081 lakost számláló Nagyvenyim község háziorvosa volt, ezenkívül az V. mezőföldi kerület III. számú lelkipásztori körzetének a Mezőfalvi Nagyasszonya plébánia kihelyezett világi lelkipásztora is. Erről itt írtunk:

"Ez óriási áttörés" – Felfedeztek egy szert, ami a halál torkából ment ki koronavírusos betegeket

A súlyosan fertőzötteknek ez jelentheti a különbséget élet és halál közt.

Óriási könnyítés jön a külföldre menetelben – Szijjártó ezt az intézkedést jelentette be

Megszűnik a karantén Románia irányába.

Hamarosan véget vethetnek az idősek vásárlási sávjának – már csak ennyit kell várni

Szerdán születik döntés a sávról.

A virológus figyelmeztet: ne most menjünk Horvátországba nyaralni! – ezért fontos ez

Amíg nem lesz vakcina, nem lélegezhetünk fel.

Egy pozitív hatása már van a koronavírusnak – valószínűleg Ön is érzi már ezt

Sokkal egészségesebben kezdtünk el táplálkozni.

Párizsban is korlátlanul megnyithatnak a vendéglátóhelyek

A járványügyi korlátozások újabb enyhítéseként Emmanuel Macron francia államfő bejelentette, hogy a párizsi régió vendéglátóhelyei hétfőtől már nemcsak a teraszaikon, hanem belső helyiségekben is fogadhatnak vendégeket.

Hétfőtől Angliában is nyitnak a boltok

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint hétfőtől mindenki bizalommal visszatérhet az újranyíló boltokba vásárolni, és a kormány biztatja is erre az embereket.

Emmi: az egészségügyi szolgáltatók készítik elő az 500 ezer forint egyszeri juttatás kifizetését

Az egészségügyi szolgáltatók készítik elő az 500 ezer forint egyszeri juttatás kifizetését, az átláthatóság és a többes juttatások elkerülése érdekében ezek rögzítik dolgozóik jutalmának kifizetési kérelmét.

Spanyolország is megnyitja kapuit

Spanyolország június 21-től korlátozások nélkül fogadja az Európai Unió tagállamaiból érkezőket – jelentette be Pedro Sánchez miniszterelnök madridi sajtótájékoztatóján vasárnap.

Romániában új erőre kapott a koronavírus

Romániában vasárnapra ismét 300 fölé ugrott az új típusú koronavírusos megbetegedések napi száma. Legutóbb május 9-én jegyeztek háromszáz fölötti értéket.

Újabb magyaroknál mutatták ki az új típusú koronavírust – ennyi most a fertőzöttek száma

Lassul a járvány terjedése, de még nem állt meg.

Szimbolikus keresztek a Copacabana strandon - Zóna

Száz jelképes sírt ástak Rióban, a Copacabana strandon, a Rio de Paz civil szervezet ezzel arra akarta felhívni a figyelmet, ahogyan a brazil kormány kezeli a válságot. A csoport vezetője szerint Brazília Jair Bolsonaro elnök miatt került fel a lista első három helyére a világon a halálesetek és a megbetegedések számával. A...

Orbán Viktor: "Fel kell készülni a koronavírus-járvány második hullámára"

A miniszterelnök a nemzeti konzultáció kapcsán erről is, valamint az uniós támogatásokról is beszélt.

Sokkoló jóslat: 170 ezer halálos áldozata lesz a koronavírus második hullámának

Egy kutatócsoport szerint ilyen komoly is lehet a helyzet Amerikában.

WHO: A tünetmentesek nagyon ritkán terjesztik a koronavírust

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) illetékesei a legújabb kutatási adatokat összegezve arra a következtetésre jutottak, hogy a tünetmentes fertőzöttek nem játszanak jelentős szerepet a Covid-19-járvány terjesztésében. A WHO szerint ugyan igaz, hogy bizonyos esetekben a tünetmentes fertőzöttek is átadhatják a fertőzést...

Giga összeg jött össze a londoni vakcinacsúcson

Bill és Melinda Gates Alapítvány a csütörtöki londoni vakcinacsúcson úgy fogalmazott: a koronavírus-világjárvány legyőzéséhez nemcsak tudományos, de nagyvonalúsági áttörésre is szükség van, és ez a londoni vakcinacsúcson megtörtént.

MSZP: Sokakban felmerült, hogy csak trükk volt a kórházi ágyat felszabadítása, és a betegek hazaküldése

Az ellenzéki képviselő szerint egyes vélemények szerint erre a döntésre csupán azért volt szükség, mert egy későbbi döntést igyekezett előkészíteni a kormány.

A koronavírus miatt eltűnt az autók fele

Egy éve ilyenkor kétszer annyi gépjárművet helyeztek forgalomba.

Elárulták a szakértők, mikor csaphat le a koronavírus második hulláma

Október-november környékén lehet erre számítani.

Vírusszakértő: Hozzá kell szokni, hogy a koronavírus-járvány nem tűnik el

Szórványos esetek továbbra is folyamatosan lesznek.