Farkasházy Tivadar: oviubi

Orbán Viktor tovább folytatja hazudozásait, a péntek reggelieket interjúnak hívják.

A spanyol kormány hatodszorra is meghosszabbítaná a járvány miatti szükségállapotot

A spanyol kormány hatodszorra és ezúttal utoljára kezdeményezi a parlamentnél a koronavírus-járvány miatt bevezetett szükségállapot meghosszabbítását – jelentette be Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök Madridban tartott vasárnapi sajtótájékoztatóján.

Párizsban teljes utcákat foglalhatnak el a kávéházi teraszok

Nyitott bárrá válhat keddtől Párizs, ahol a koronavírus-járvány miatti óvintézkedések újabb enyhítésének keretében 11 hét után megnyithatnak a vendéglátóhelyeknek, de egyelőre csak a teraszokon fogadhatnak vendégeket. A fővárosi önkormányzat döntése nyomán azonban azok szinte valamennyi közterületet, a járdákat és a...

Szlovénia túl van a koronavíruson, három napja nincs új fertőzött

Szlovéniában harmadik napja nem regisztráltak új koronavírus-fertőzöttet, és ötödik napja senki sem hunyt el a Covid-19 betegség következtében – derült ki a válságkabinet vasárnapi sajtótájékoztatóján.

Döbbenet: Ebben az országban egy nap alatt 33 ezerrel nőtt a fertőzöttek száma

Brazíliában még mindig komoly a helyzet.

Koronavírus: 6 millióra emelkedett a fertőzöttek száma

Habár csökken a járványveszély, a fertőzöttek száma még mindig emelkedik.

Ha Hadházyékat megbüntetik, a fociszurkolókat miért nem?

Veszélyhelyzetben tilos a gyülekezés, de a szabályt úgy írták meg, hogy szankcionálni nem lehet miatta.

Palkonya NYITVA!

Ugyan a járvány miatti korlátozások közül több okán még mindig nem tarthatunk nagyobb rendezvényeket, de a pünkösdi hosszú hétvégén Palkonya ismét szeretettel vár mindenkit!

Kitüntették a magyar doktornőt, aki nálunk elsőként ismerte fel a koronavírust – ő az

A családorvos mutatta ki hazánkban először a fertőzést.

Fontos felfedezést tettek a koronavírusról – így lehetünk védettek a járvánnyal szemben

A kevésbé fertőzöttek is védetté válhatnak.

Már a legdurvábban érintett területeken is alig van jelen a koronavírus – így sikerült legyőzni

Az olaszok a Vöröskereszt közreműködésével harcolnak a járvány ellen.

Elárulta a kormány, mikor ér véget a koronavírus miatti vészhelyzet – már nagyon közel van

Orbán Balázs elmondta, hogy két hét múlva dönt erről az Országgyűlés.

Több óvodai dolgozónak is pozitív lett a koronavírustesztje Budapesten

Budaörsön az összes dolgozót letesztelték, 5-nek lett pozitív az eredmény.

Az NBA sztárja idiótának nevezte azokat, akik a koronavírus alatt buliznak

Amerikában még mindig elég durván megy a járvány.

Nyitóbulit tartott egy étterem, 18-an kapták el a koronavírust, 118 embert kellett karanténba zárni

Talán egy kicsit túl korai volt megtartani az eseményt.

Szijjártó Péter óriási bejentést tett: itt nyílnak meg mától a határok

Az egész szerb határt megnyitják.

Koronavírusos beteghez siető mentőt akart megállítani egy részeg budapesti – amikor nem sikerült, döbbenetes dolgot tett

A férfi elkezdte szidalmazni a mentőket, és hozzávágott egy műanyag üveget az autóhoz.

Kiderült: így tartják életben a koronavírusos betegeket az új magyar lélegeztetőgépek

Jelenleg is zajlanak a klinikai tesztek.

Még halálosabb lehet a járvány: télen egyszerre támadhat a koronavírus és az influenza

Jakab Ferenc virológu elég kemény forgatókönyvet jósol.

A SOTE rektora szerint a magyar lakosság 99 százaléka maradt „potenciálisan fertőzhető”

Szerinte még mindig fennáll a veszély.

Egy magyar professzor szerint nem fog soha visszatérni a járvány – ezért gondolja ezt

A professzor szerint fellélegezhetünk hamarosan.

Elárulta a kormány: hamarosan elkezdhetik feloldani a határzárakat

Szijjártó már több ország külügyminiszterével tárgyalt erről.

Fidesz: "Lassan eljutnak oda, hogy Kunhalmi Ágnesnek és a társainak köszönhető, hogy eddig elkerültük a tömeges halálozásokat"

A Fidesz közleményt adott ki, amiben az ellenzék vádjaira reagáltak.

Adatok, elemzés és a COVID-19

A hősiesen dolgozó, helytálló egészségügyi szakemberek emberek munkája mellett az adatok és az adatok elemzése is fontos szerepet tölt be abban, hogy egy járvány kitörésekor megfelelő lépéseket tudjunk tenni.

Itt vannak az első adatok a tömeges tesztelés eredmény: ők azok, akik nem mentek el a vizsgálatra

Mintegy 10 600 fő vett részt két hét alatt a négy hazai orvosképző egyetem és a KSH közreműködésével indított országos koronavírus-szűrővizsgálaton, melynek eredménye így reprezentatív lett.

Egy kutató szerint óriási hasznot is hozott a koronavírus-járvány – ezért járhattunk mégis jól

Jelentősen csökkent a stressz és a szívroham kockázata – szerinte.

Döbbenetes számok: 120 ezer magyar válhatott munkanélkülivé a járvány miatt

A kutatók szerint 120 ezren lehetnek, akik az elmúlt két hónapban elveszítették a munkájukat.

Így változnak a szabályok a tömegközlekedésben – ezt kell tudni mindenképp, ha buszra szállunk

Jönnek az enyhítések a járatokon is.

Ezen a kontinensen még nem ütötte fel a fejét a koronavírus – valószínűleg ezért

A komoly biztonsági előírások miatt az Antarktiszon nem jelent meg a járvány.

444: Orbán Viktor le fogja cserélni Kásler Miklóst – ő lehet az utódja

A lap szerint Pintér Sándor feladatkörébe kerülhet az egészségügy.