Kósa ismét megaszondja

ha az önkormányzati választások eredménye azt mutatja, hogy csökkent a bizalom a kormánypártok iránt, akkor nehézkesebbé válhat a pénzintézetek elszámoltatása, és a jogtalanul elvett pénzek visszajuttatása a magyar családoknak”. Ez a szép körmondat igencsak érdemes a sorai közti betekintésre.

Kósa: a Fidesz-KDNP programja az egyedüli, amely az emberekről szól

A Fidesz-KDNP önkormányzati programja ma az egyedüli, amely az emberekről szól, a települések jövőjéről, a gyulaiakról, a Békés megyeiekről és a vidéki Magyarországról – jelentette ki Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke vasárnap Gyulán, a Fidesz-KDNP választási fórumán.

Százezer fideszes lepi el az utcákat holnaptól

Mintegy százezer aktivistával mozgósítja szavazóit a Fidesz-KDNP az október 12-ei önkormányzati választás utolsó hetében – közölte Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

Kósa: a baloldal az önkormányzatokból támadná a rendszert

A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint a baloldal az önkormányzati választások előtt azt üzeni, hogy azért szavazzanak rájuk, mert az önkormányzatokat elfoglalva "támadnák Orbán Viktor rendszerét". Kósa Lajos csütörtöki tatabányai fórumán azt mondta: Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke arról beszélt, hogy...

Kósa: a baloldali kutyakomédia Budapest semmibevétele

A főpolgármester-jelölt személyével kapcsolatos baloldali kutyakomédia Budapest semmibevétele – mondta Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, miután Falus Ferenc visszalépett a baloldal közös főpolgármester-jelöltségétől.

Kósáék hungarikumot csinálnának a debreceniből

A méltán híres debreceni páros kolbász hungarikummá nyilvánításának támogatásáról döntött csütörtöki, cikluszáró tanácskozásán Debrecen város közgyűlése.

Döbbenet! Kósa Lajos előzékeny sofőr!

Megyek, megyek, egyszer csak feltűnik velem szemben egy Merci furgon.

Kósa: a választás tétje az adósságcsapda elleni küzdelem

Az önkormányzati választás tétje az adósságcsapda elleni küzdelem és az, hogy a Fidesz folytathatja-e a településeken azt a programot, amelyet áprilisban elkezdett  - mondta Kósa Lajos kedden Kalocsán, sajtótájékoztatón.

Kósa nemzeti hazugság-minimuma

Amikor a Fidesz nemzeti minimumról beszél, valójában az orbáni elvek feltétlen kiszolgálásáról fecseg.

"Falus úgy veszített, hogy még el sem kezdődött a kampány"

A fideszes Kósa Lajos szerint a baloldal közös főpolgármester-jelöltje, Falus Ferenc "úgy tudta elveszíteni a választást, hogy még a kampány sem kezdődött meg".

Kósa is megszólalt Falus Ferenc produkciójáról

Ezzel a hasonlattal jellemezte Falus "most öntsd rám" Ferenc jeges vödrös  produkcióját a Fidesz ügyvezető alelnöke.

Kósa Lajos bár nem érti mire, de megadta a 12 milliárdot

"Élő ember normálisan, amikor még nincsen tudatmódosító szer hatása alatt, nem beszél úgy, hogy a fejlesztési irányok azonosítva vannak" – mondta Kósa Lajos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium képviseletének,  Solymár Károly Balázsnak. Ennek ellenére a Kósa által vezetett honvédelmi bizottság kiadta az engedélyt Solymárnak,...

Kósa Lajos: a vásárlásról nem tettünk le

Nem tettek le Munkácsy Krisztus Pilátus előtt című képének a megvásárlásáról, de annak meg kell teremteni a jogszabályi hátterét – közölte Debrecen polgármestere pénteken sajtótájékoztatón.

Kósa Lajos: aki kis összegű ügyben perelne, az fizessen

Radikális eszközökkel csökkentené a bürokráciát és a jogszabályi dzsungelt Kósa Lajos – derül ki a Figyelőnek adott interjúból. A Fidesz ügyvezető elnöke arról beszélt, hogy a kormány elhatározott szándéka volna az adminisztráció csökkentése.

Kósa annyira kiakadt a Gyurcsány-interjúkon, hogy beszélnie kellett róla

Kósa Lajos Fidesz-alelnök szerint Gyurcsány Ferenc nemhogy a miniszterelnöki, hanem egy egyszerű közéleti szerepre is mind a mai napig "tökéletesen alkalmatlan". A kormánypárt ügyvezető alelnöke ezt azután mondta az MTI-nek, hogy szerdán két hírportál, az Index és az Origo is interjút közölt Gyurcsány Ferenccel.

Kósa: "nem szeretem azt a világot, ahol a férfi és a nő egyforma" - videó

Kormánypárti politikusok véleményét kérdezte a hvg.hu arról, hogy egyetlen női miniszter sincs a június 6-án megalakult, új Orbán-kormányban.

A Fidesz hatalom, ami már nem fér el Budapesten.

Az már régóta nem kérdés, a parlamenti döntéseket már régen a Felcsút kis utcájában húzódó magánházban hozza meg Orbán Viktor.

Kósa: Jót fog tenni a decentralizáció

Debrecen polgármestere szerint jót fog tenni az országnak a decentralizáció, amelynek részeként a tervek szerint több minisztériumot vidékre költöztetnek a következő években.

Kósa szerint Tarlós duplázni fog

Még nem hivatalos, de nagy valószínűséggel ismét Tarlós István lesz a Fidesz főpolgármester-jelöltje az önkormányzati választáson – mondta Kósa Lajos, a kormánypárt ügyvezető alelnöke hétfőn a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Kósa Lajos maradt a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöke

A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) pénteki közgyűlésén újabb négy évre elnöknek választotta Kósa Lajost, a Fidesz ügyvezető alelnökét.

Rogán: elfogadhatatlan, ha egy magyar politikus nem az országa érdekeit képviseli

A Fidesz minden magyar politikustól azt kéri, hogy mindig Magyarország érdekeit képviselje, külföldön is, ha pedig valaki nem így tesz, az elfogadhatatlan – mondta Rogán Antal, a kormánypárt frakcióvezetője pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Orbán és Lou Bega: a debreceni stadion megnyitója

"A Nagyerdei Stadion átadása" – címmel került fel videó Orbán Viktor Facebook oldalára.

20 ezer ember ünnepelt Debrecenben: íme minden a stadionavatóról +fotók, videó

A magyar szellem, a magyar tervezők, a magyar mérnökök, a magyar vállalatok és munkások ilyen alkotásokkal teszik ismét naggyá Magyarországot - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a debreceni Nagyerdei Stadion csütörtök esti avatásán.

A legjobb fotók az új debreceni stadionról: ma avatják +program!

Leírnunk is felesleges, mindenki tudja: ma adják át az új debreceni Nagyerdei Stadiont.

Figyelem! Íme a debreceni stadionavató pontos programja!

Reméljük, már felesleges is megemlítenünk, hogy május elsején átadják az új debreceni Nagyerdei Stadiont.

Kósa Lajos a mangalicákat éltette

A mangalica nem tömegtermék, hanem igazi hungarikum, ami egyre több ünnepi asztalra kerül itthon és külföldön – jelentette ki Kósa Lajos, a debreceni mangalica fesztivál beharangozó sajtótájékoztatóján csütörtökön a városban.

Kósa: a baloldali katyvasz a "Gyurcsány-koalíció"

Baloldali katyvasz a "Gyurcsány-koalíció", hiszen a listájuk első helyezettjei a valamikori kormánytöbbség tagjai – jelentette ki a Fidesz ügyvezető alelnöke kedden Nagykanizsán.

Kósa: a választások tétje a rezsicsökkentés folytatása

A választások tétje, hogy folytatódik-e a rezsicsökkentés – jelentette ki Kósa Lajos hétfőn Egerben tartott sajtótájékoztatóján.

Kósa: az Összefogás "negatív meglepetést" fog okozni

Kósa Lajos szerint az ellenzéki összefogás "negatív meglepetést" fog okozni az áprilisi országgyűlési választásokon,  a Fidesz ügyvezető alelnöke nem tartaná meglepőnek, ha a Jobbik legalább az ország egyharmadában megelőzné az MSZP-t.

Kósa Lajos: álruhában mondtuk el az őszödi beszédet!

Gyurcsány Ferenc felépített egy városi legendát arról, hogy őt hátba szúrták, miközben mára kiderült, hogy ő szúrta magát mellbe - mondta a debreceni polgármester, Kósa Lajos.