Kósa Lajos korlátozná a Facebook-használatot
Erről a Fidesz újdonsült frakcióvezetője a honvédelmi bizottság ülésén osztotta meg gondolatait. Az ülés apropóját az adta, hogy néhány napja derült ki: van olyan Facebook-csoport, ami Orbán Viktor megölésére buzdít .
Kósa Lajos elárulta, mi a legnagyobb politikai korrupciós botrány a rendszerváltás óta
A rendszerváltás óta eltelt időszak legnagyobb politikai korrupciós botrányának tartja a Fidesz frakcióvezetője a kémkedéssel gyanúsított Kovács Béla jobbikos európai parlamenti (EP) képviselő ügyét, akinek az EP a múlt héten függesztette fel a mentelmi jogát.
Kósa: nőtt Magyarország terrorfenyegetettsége
Nőtt Magyarország terrorfenyegetettsége, és az "illegális bevándorlásáradat" biztonsági kockázata is emelkedett – mondta Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke újságíróknak szerdán, a testület zárt ülése után.
Ilyen az, amikor Kósa Lajos harcba száll a tényekkel
Kósa Lajos interjút adott az InfoRádiónak, s ebben úgy fogalmazott, hogy az Európába érkező migránsok nem elsősorban Szíriából érkeznek, sőt,
Kósa: milyen menekült az, aki a családját otthagyja a háborúban?
A Fidesz újdonsült frakcióvezetője ismét megszólalt menekültügyben, ezúttal az InfoRádióban folytatta a kormány migránsellenes kampányát.
Kósa Lajos 1 milliót kapott, mert nem vett ki szabadságot
Igazán jövedelmező politikusnak lenni, főleg, ha az ember papíron nem vesz ki szabadságot. Ugyanis az ilyenkor bennragadt napokat kifizetik a képviselőknek "szabadságmegváltás" címen. Hogy kinek mennyi járt, azt a Blikk valamennyi megyei jogú város és kerületi önkormányzattól kikérte. A megkérdezettek közel kétharmada válaszolt is.
November végére bezár a debreceni menekülttábor az egyetem miatt
Még pénteken a kormány elé kerül az a javaslat, amely szerint legkésőbb november végéig bezár a debreceni menekülttábor – jelentette be a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, a város korábbi polgármestere pénteken, hozzátéve, hogy a területnek egészen más funkciót szánnak.
Kósa Lajos: én sem akarok kibújni a bőrömből
Miután Rogán Antal minisztériummal ajándékozta meg Orbán, le kellett mondania a frakcióvezetésről. A pozíció Kósa Lajosra szállt, aki interjút adott a Magyar Időknek .
Ezt tenné Kósa Lajos a debreceni menekülttáborral
Ki kell üríteni a debreceni menekülttábort amelynek "ebben a formában semmi értelme nincs", de nem kell megszüntetni – közölte a Fidesz ügyvezető alelnöke, megválasztott frakcióvezetője pénteken sajtótájékoztatón Debrecenben.
A Fidesz elégedett Orbán Viktor mai ausztriai tárgyalásaival
A nagyobbik kormánypárt szerint eredményes volt Orbán Viktor miniszterelnök és Werner Faymann osztrák kancellár pénteki bécsi találkozója. Erről Kósa Lajos beszélt pénteken Debrecenben sajtótájékoztatón.
Kósa szerint az Ön életét is megkeserítik a bevándorlók
Na, ezekért a nyilatkozatokért vártuk már nagyon, hogy Kósa Lajos még feljebb bukjon. A törvénytisztelő, adófizető polgárok életét keserítik meg a bevándorlók minden nap, hiszen a határlezárások miatt az ingázók nem tudnak eljutni munkahelyükre, és az áruforgalom is nehézkessé válik a határokon – mondta Kósa Lajos, a...
Lázár holnap lemondhat – Kósa lett a Fidesz frakcióvezetője
Rogán Antal lett Orbán Viktor kabinetfőnöke, ezt saját maga jelentett be ma. Emiatt le kellett mondania a frakcióvezetői pozíciójáról, amit pedig Kósa Lajos örökölte meg. További változás, hogy Gyürk András a Fidesz ügyvezető alelnöke lesz – írta a VS.hu .
Kósa szerint alkotmányos és szükséges a honvédség alkalmazása
Alkotmányos és szükséges a honvédség alkalmazása a jelenlegi migrációs szükséghelyzetben – hangsúlyozta Kósa Lajos fideszes országgyűlési képviselő a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának szerdai ülése után.
Kósa szerint a bevándorlás nem a véletlen műve
A bevándorláshullám mögött egy nemzetközi bűnbanda áll, dokumentumokkal is rendelkezik a kormány ezekről az embercsempész bandákról – ezt Kósa Lajos mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Kósa szerint akár repülővel is érkezhetnének a politikai menedékkérők
Az év végére az illegális határátlépők száma elérheti a 140-160 ezret is – erről Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke beszélt az M1 aktuális csatornán kedden.
A hatalom provokátor-pókjai
Kósa Lajos, ha úgy adódik, felszólalhat a debreceniek és a menekülttáborok környékén lakók nevében.
Bezárnák az összes menekültet a debreceni fideszesek
Debrecen kormánypárti országgyűlési képviselői szerint zárttá kell tenni a hazai befogadóállomásokat.
Kósa nem érti, miért nem repülővel jönnek a menekültek
Kósa Lajos és az MSZP-s Harangozó Tamás volt a vendége hétfőn a Kossuth Rádió Ütköző délben című műsorának.
Nézze csak, Kósa Lajos hogy belegabalyodik a népcsoportokba!
Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke bevándorlótémában beszélt szerdán a rendészeti bizottság ülésén.
Kósa: Magyarország nem fogadhatja be a világ összes illegális bevándorlóját
Magyarország nem lehet befogadója a világ összes illegális bevándorlójának – jelentette ki Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke, az Országgyűlés rendészeti bizottságának elnöke szerda reggel a TV2 Mokka című műsorában.
Ez a kormány egyik legnagyobb hazugsága a menekültekről
“Most már potenciálisan 160 ezer és 200 ezer közé tehető azoknak a száma, akiket nekünk [nyugatról] vissza kellene fogadnunk.”
Kósa Lajosék tovább erőltetnék a DK állami támogatásának felfüggesztését
A bújtatott pártfinanszírozás megelőzéséről szóló határozati javaslatot terjesztett az Országgyűlés elé kedden három fideszes képviselő, akik előterjesztésükkel megvizsgáltatnák a kormánnyal, hogy felfüggeszthető-e a Demokratikus Koalíció (DK) állami támogatása.
Kósa Lajos elárulta, mit jelenthet a határzár
Kósa Lajos arra reagált, hogy szombaton kiderült, a Fidesz-frakció a menekültellenes politikai vonalat folytatva lezárná a déli határszakaszt.
Így vinnék vissza a szurkolókat a magyar stadionokba
Kósa Lajos szerint új, nézőbarát szabályozási környezetet kell teremteni a sportrendezvényeknél, mert úgy látja, "ma kifejezetten kényelmetlen labdarúgó-mérkőzésre járni", s ez elriasztja a szurkolókat a sportesemények látogatásától.
Chartergépekkel küldik vissza nyáron a menekülteket Magyarországra
Tucatnyi charterjárattal küldik vissza nyáron Magyarországra a német, svájci és francia hatóságok azokat a menekülteket, akiket illegális határátlépés után először nálunk vettek nyilvántartásba – erről Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke beszélt a TV2 Mokka című csütörtöki műsorában.
Kósa szerint Orbán nemcsak a magyarokat, de az európaiakat is megvédte
Orbán Viktor miniszterelnök megvédte Magyarországot az Európai Parlament (EP) ülésén – mondta Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke szerdán az MTI-nek az előző napi strasbourgi vitára reagálva.
Helyretette Kósa Lajost egy debreceni trafikos
Kósa Lajos nemrég azt nyilatkozta , hogy csak félreértésből fóliázzák a trafikokat, ám kijelentésével sokan nem értettek egyet. Az egyik Debrecen környéki trafikos felháborodásában üzenetet is küldött a Fidesz politikusának, amit a CívisHír közölt .
Kósa értelmesen beszélne a halálbüntetésről
A halálbüntetés nagyon sok embert érdekel, ezért érdemes vitát folytatni róla – mondta Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke a TV2 Mokka című műsorában szerda reggel.
Kósa szerint félreértésből fóliázzák a trafikokat
Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke szerint a hatályos trafik törvény csupán azt írja elő, hogy a dohánytermékek nem lehetnek szem előtt.
Folytatódik a titkolózás Kósa garázsa körül
Nemrégiben derült ki, a fideszes Kósa Lajos kénytelen volt módosítani vagyonnyilatkozatán, miután debreceni ingatlanjával kapcsolatban több pontatlanságra bukkant az Index. A lap most arról írt, a debreceni önkormányzat egyik képviselője, Szegedi István, az Együtt politikusa megnézte volna Kósa – papíron nem, de a valóságban...