Felmérés a tanulásról

Tisztában vagyunk azzal, hogy munkaerő-piaci versenyképességünk szempontjából fontos képeznünk magunkat, azonban a lakosság harmadát csak akkor érdekli bármilyen tanfolyam, ha az állam vagy a munkáltató támogatja a részvételt.

Húzzák a nadrágszíjat az iskolák

Az iskolák különböző módját választották a spórolásnak.

Hoffmann államosítaná az iskolákat

Az új nemzeti köznevelési törvény alapján az óvodák kivételével állami fenntartásba kerülnek a közoktatási intézmények, a települési önkormányzatok azonban határozott idejű szerződésekkel átvehetik a fenntartói feladatot - jelentette ki Hoffmann Rózsa kedden Makón.

Miskolc: Sok az iskola, kevés a pénz

A város vezetése szerint Miskolc közoktatási intézményhálózata túlméretezett.

Nagy a bizonytalanság a tanévnyitók kapcsán

A Jobbik szerint pedagógusok, a szülők és az iskolák számára soha nem volt még ekkora a bizonytalanság a tanévnyitó kapcsán - jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján az Országgyűlés oktatási bizottságának jobbikos tagja.

Oktatás: „önkormányzati feladat”

Miskolc - Az oktatási és egészségügyi intézmények fenntartói jogának átvételére készül a kormány.

21. századi magyar konyha

Kalla Kálmán őszi képzés sorozatának tartalmában a magyar gasztronómiai hagyományok és a legmodernebb technikák alkalmazása talál egymásra.

Hoffmann Rózsa feltámasztotta Petőfit

Petőfit tanítani kell, azt mondja.

Szexuális felvilágosítás New Yorkban

Emlékeztek még az iskolai szexuális felvilágosító órákra?

Nem kell az országnak a nemzetközi hírű iskola?

Kétségbeesett írásban jelentette be az Igazgyöngy Művészeti Iskola vezetője, hogy az intézmény sorsa „bevégeztetett”, az alapítványi fenntartású iskolák ellehetetlenítésének egyik áldozata lett.

Hoffmann Rózsa tovább reformál

A 2011-12-es tanév a nagy változások, egyben a további változások előkészítésének éve lesz - mondta Hoffmann Rózsa hétfőn Salgótarjánban.

Hahót - akcióban az iskolamentők

A hét végén iskolamegmentő akcióba kezdett a település, az önkormányzat ugyanis hónapok óta képtelen fizetni a költségek rájuk eső részét a Suli Harmónia Alapítványnak.

Terítéken a nyári szünet - te sem szeretnél rövidebbet?

A napokban futótűzként terjedt el a hír: felvetették, hogy rövidebb lehet a nyári szünet. Azonnal megindult a diákok tiltakozása, már a facebookon is naponta több megosztást látni, melyek egyértelműen ellenzik ezt a felvetést.

Időutazás és a Barokk világ a Nemzeti Múzeumban

Itt a vakáció, és hamarosan indul az Időutazás!

Széll Kálmán nem kommunikál

„A kommunikáció szakos az egyetemista társadalom cigánya” – körülbelül ez annak a tervezetnek az alapgondolata, mely szerint bizonyos képzések nem érdemelnek állami támogatást, hiszen a tehetős szülők gyermekeire jellemzőek, meg amúgy sincs sok értelmük.

Az íróasztal mögül könnyű ítélkezni

Budapesten könnyű ítélkezni a vidéki életről és programokat készíteni pusztán statisztikai adatok alapján, de a valóság mindig sokkal összetettebb.

Mi a célja az Állatvédőrségnek? 2/2

Te mit gondolsz azokról, akik kínozzák az állatokat?

Vízi-móka placcsal - Hogy élje túl a gyerek az úszásoktatást?

Élt egy kép a fejemben az úszásoktatásról.

A gyermeki tanulásról

A gyermekvárás idején a szülők nem gondolnak arra, hogy gyermekük nevelése során mennyi ismeretre van szükségük ahhoz, hogy nevelésük eredményes legyen.

A közösségi média hatása az amerikai felsőoktatási felvételi módszerekre

Köztudott, hogy az amerikai közösségi média piac a legfejlettebb – legalábbis ami a közösségi média, mint kommunikációs eszköz vállalati/közintézményi felhasználását illeti.

Gyereknek az utcán a helye?

Az adatok alapján nem helytálló a Széll Kálmán terv azon felvetése, amely szerint túlképzés van a magyar oktatásban. A jelenlegi hosszú tankötelezettség mellett is csak átlagos az iskoláztatás valódi időtartama, miközben a munkaerő-piac a szokásosnál is jobban jutalmazza a magasabban képzetteket.

A régóta dédelgetett álmod elérhető közelségben

- Fogyasztó + cellulit masszázs tanfolyam:

Tankötelezettség - 15 kérdés 15 évről

A terv célja, hogy friss munkaerővel lássa el az ország vállalkozásait, valamint javuljanak a szakmához jutás esélyei. Maga a cél valószínűleg nem vita tárgya, még ha kibővíthető is lenne. A kérdés az, hogy ez valósul-e meg. Ezen írás a számba veendő tételeket sorolja fel, s benne a legfontosabbat, azoknak a fiatalok érdekeit,...

Amerikai oktatási rendszert Magyarországra!

Idővel mindig rájövünk, hogy vannak nálunk okosabbak, bölcsebbek.

A kutyák képesek megérteni akár 250 szót és gesztust

A kutyák képesek megérteni akár 250 szót és gesztust, tudnak ötig számolni és egyszerű matematikai műveleteket hajtanak végre, vagyis olyan intelligensek, mint egy átlagos kétéves gyermek – derül ki állatpszichológusok kutatásából.

Könyvtári tragikomikum - Szempont

Az a helyzet, hogy a könyvtárak még a mai napig is pontosan ugyan olyan konzervatív módon működnek, mint ezelőtt 30-40 évvel.

Életet is menthet a gyakorlat

Gyors és határozott mozdulat - jobbra azután vissza.

Tanár úrnak tisztelettel jelentem

Új alapokra helyezné az oktatási tárca a tanítást, nevelést.

Valutapénztáros és valutaügyintéző tanfolyam indul!

AZ OKJ - s szakmaképzés száma: 51 343 04 0000 00 00

Döglött oktatás, halott jövőkép - Szempont

A hazai oktatás reformja, a tanulmányok utáni elhelyezkedés lehetősége és tandíj csupa olyan témák, amelyeket a politikusok évről évre, választásról választásra előtérbe helyeznek, azt a látszatot keltvén, hogy most valami hatalmas dolog fog történni, bekövetkezik a változás.