Oroszország keményen megfenyegette Londont – Nem ez volt az első eset

Immár többedik alkalommal fordul elő, hogy az oroszok egy Ukrajnát támogató országot fenyegetnek meg.

Gyomorforgató ajándékkal lepte meg Putyin Berlusconit tizenegy éve

Vlagyimir Putyin orosz elnök 2013-ban lelőtt egy szarvast, kivágta az állat szívét, majd átadta azt Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnöknek, és azt mondta, „kivételes étel” lesz belőle, amelyet közösen fogyasztanak el – állítja egy olasz politikus, aki első kézből értesült az esetről.

Kőkemény üzenetet küldött Zelenszkij embere: "Elsősorban fegyver és lőszer kell, nem francia csapatok" – Moszkva készülődhet?

A kijevi elnöki hivatal vezetőjének tanácsadója, Mihajlo Podoljak az ukrán 24-es csatornának adott exkluzív interjúban elmondta, Ukrajna szövetségeseinek politikai akarata, Ukrajna melletti elkötelezettsége a legfontosabb jelen helyzetben. Arról is beszélt, van-e elég fegyver egy ellentámadáshoz, illetve, hogy mire számíthatnak az...

Ukrán harctéren használható szoftvereket adott el egy szlovák cég az oroszoknak

2023-ban 350 alkalommal szállított csomagot Oroszországba a Carovilli Trading SRO nevű szlovák cég.

Nagyot próbáltak kaszálni – Csúcskategóriás drónt akartak eladni a roncstelepen az orosz romák

A lezuhant drón egy Orlan-10-es modell, amely több száz kilométer távolságból is bevethető harci eszköz. Értéke 120 ezer dollár körül mozog. 

Túl akarja élni Joe Biden az atomháborút – Dollármilliárdokért fejlesztik tovább a Végítéletet, az Egyesült Államok nukleáris csapást is kibíró parancsnoki repülőgépét

Továbbfejlesztik az Egyesült Államok nukleáris csapást is kibíró parancsnoki gépét, melyre 13 milliárd dollárt fizet az amerikai légierő a Sierra Nevada Corporation nevű amerikai cégnek. A fejlesztés az E–4B Nightwatch utódja lesz, kibír egy nukleáris háborút is. Így az elnök egy atomháború során is képes lesz irányítani az...

Szupervulkán elpusztítja Amerikát - véli Oroszország második legbefolyásosabb embere

„Amikor a Yellowstone szupervulkán kitör, az észak-amerikai kontinensen minden életet elpusztít.

Bekeményít a Kreml és súlyos fenyegetésbe kezdett: "El fogjuk érni, amit akarunk"

Nem fogják befolyásolni Oroszország hadműveleti céljainak elérését a Washington által Kijevnek szállított, megnövelt hatótávolságú ATACMS műveleti-taktikai rakéták – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő Moszkvában újságírók előtt.

Tényleg ezt az Ukrajnát kell támogatni? Feleségeik, rokonaik jelentik fel a sorozás elől bujkálókat

A hősi halál olcsóbb, mint a válóper. Oroszországhoz hasonlóan Ukrajnában is a családi problémák hidegvérű megoldásává vált a hadkötelezettség. A mozgósítást elkerülni igyekvőket leggyakrabban saját rokonaik, leginkább a feleségek jelentik fel. 

Merényletet terveztek Zelenszkij ellen

Az ukrán rendfenntartók a lengyel bűnüldöző szervekkel együttműködve őrizetbe vettek egy lengyel állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy felajánlotta segítségét az orosz titkosszolgálatoknak egy merénylet végrehajtásában Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ellen – hozták nyilvánosságra hivatalos honlapjukon csütörtökön...

Hiába, csak ölni tudnak – Egyre több orosz katonát ítélnek el gyilkosságért

Rekordszámú orosz katonát ítéltek el gyilkosságért 2023-ban – jelentette a független Mediazona hírportál az orosz legfelsőbb bíróság adataira hivatkozva.

Putyin önmérsékletre szólított fel - Félreértés ne essék: nem Oroszországot Ukrajnával szemben

Önmérsékletre szólítja fel Putyin a közel-keleti konfliktusban részes feleket és aggodalmát fejezi ki a térségben bekövetkezett újabb veszélyes eszkaláció miatt – közölte az orosz külügyminisztérium az Izraeli elleni iráni rakéta- és dróntámadással kapcsolatban.

Szijjártó Péter hajnali jó hírének annyi köze van a jó-hoz, mint Szijjártónak a miniszterséghez - Újabb bog a veszélyes magyar-kínai csomón

Csütörtök reggel legoptimistább arcát magára öltve Szijjártó Péter magyar külügyér jó hírként jelentette, hogy a China Southern Airlines újabb közvetlen járatot indít a két ország között.

Már Peking is a békepárti szerepben tetszeleg – Összeboronálnák Moszkvát és Kijevet

Vang Ji kínai külügyminiszter Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel közösen tartott pekingi sajtótájékoztatóján megerősítette a kínai kormány Oroszország és Ukrajna közötti tűzszünetre és a háború befejezésére vonatkozó felhívását, miközben mindkét fél reményét fejezte ki az országaik közötti gyakorlati...

Már megint fenyegetőzik Putyin – Moszkva el fog jutni a terrortámadás megrendelőihez

Az orosz hatóságok el fognak jutnak azokhoz, akik megrendelték a Crocus City Hall kulturális központban elkövetett terrortámadást – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a belügyminisztérium vezetőségének keddi moszkvai kibővített tanácskozásán.

Volt amerikai parancsnok: Ukrajna már uralja a Fekete-tengert, a Krím ostroma is kezdetét vette

Kijev azt állítja, a Krímből szinte teljesen kivonult az orosz fekete-tengeri flotta, mindössze egy, szárazföldi csapásmérésre képes hajó maradt a félsziget közelében – írja a  a Sky News.

Toroczkai László hallgat, nem árulja el, hogy honnan ismeri azt a két francia férfit, akik az orosz propagandahálózat tagjaként buktak le

Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke szerint az orosz propagandát vizionáló nemzetközi nyomozás az antiglobalista egység létrejöttét hivatott megakadályozni az Európai Parlamentben. Toroczkai  nem hajlandó elárulni, milyen kapcsolatban van az orosz befolyásolási hálózat tagjaként lebukott két férfival. A HVG...

Moszkvai terrortámadás – Moszkva nem enged az ukrán szálból, még az SZBU vezetőjének kiadatását is követeli Kijevtől

Az orosz hatóságok nyomozásának eredménye alapján a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központ elleni támadás és más oroszországi terrortámadások nyomai Ukrajnába vezetnek – állítja Moszkva. Oroszország azt követeli Kijevtől, hogy „tartóztassa le és adja ki az összes érintettet” – közölte vasárnap az orosz...

Ez Putyin rendszere – Már azért is börtön jár, mert az újságírónő Navalnij peréről tudósított

Polina Favorszkaját akkor vették őrizetbe, amikor virágot vitt Alekszej Navalnij sírjára. Oroszországban márciusban hat újságírót tartóztattak le.

Ahogy az a Sors könyvében meg van írva – Egyszer sikerült túlélnie a testvérpárnak egy terrortámadást, a Crocus City Hallban viszont mindketten meghaltak

A március 22-i oroszországi tragédia áldozatai között voltak azok a nővérek is, akik túlélői voltak egy korábbi terrortámadásnak. Anyjuk ugyanakkor még reménykedik, hogy életben vannak. 

Repedezik a putyini rezsim, sokasodnak a gondok Moszkvában

A Moszkva melletti Crocus City Hall koncerthelyszín elleni terrortámadás nem derült égből a villámcsapásként következett be. A Kreml valószínűleg azért negligálta az amerikai hírszerzés figyelmeztetéseit a szélsőségesek közelgő támadásáról, hogy ezzel egy kapóra jövő bűnbakra, Ukrajnára háríthassa a felelősséget, amikor...

Cseh miniszterelnök: Magyar politikusokat is pénzelhettek Moszkvából oroszbarát propaganda európai terjesztésére

Az orosz  propagandahálózat leleplezésében fél tucat európai hírszerző szolgálat vett részt, pénzeket a magyar mellett német, belga, francia, holland és lengyel politikusok is kaptak – jelentette be Petr Fiala cseh miniszterelnök.

Magyar politikusokat is pénzelhettek Moszkvából, hogy oroszbarát propagandát terjesszenek az EU-ban - állítja a Deník N

Magyar politikusok is részei lehettek annak a Moszkvából finanszírozott propagandahálózatnak, amelyet a cseh titkosszolgálat leplezett le – írta a Spiegel.

Szijjártó Péter szerint Oroszország kulcsfontosságú partnerünk, melyet nem lehet legyőzni a háborúban

Interjút adott Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter az orosz állami Taszsz hírügynökségnek az Atomexpo 2024 nevű orosz energetikai fórumon. A fő téma az orosz-magyar energetikai együttműködés volt, Szijjártó emellett beszélt a kormány háborúval kapcsolatos álláspontjáról is.

Moszkva elszánta magát – Mindent elsöprő offenzívára készül Ukrajnában

Az ukrán és nyugati médiában is egyre több cikket, elemzést lehetett olvasni az elmúlt hetekben arról, hogy az orosz haderő egy átfogó, mindent elsöprő offenzívára készül a nyáron, melynek célja lehet akár az is, hogy térdre kényszerítsék az ukrán haderőt és elérjék a végső győzelmet.

Egyre jobban durvul a háború a szomszédunkban – Ballisztikus rakétákkal támadta Oroszország az ukrán titkosszolgálat bázisait

Tegnap ünnepelte Ukrajna az állambiztonsági szolgálatok napját, melynek alkalmából az orosz haderő körülbelül egy tucat ballisztikus rakétát lőtt ki az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SzBU) épületeire Kijevben. Később Odesszát is célba vették.

Agyba-főbe verték a moszkvai merénylőket, arcuk szinte felismerhetetlenné vált: kiszivárogtak a kihallgatásuk után készült brutális felvételek

Brutális felvételek láttak napvilágot a moszkvai terrorakció orosz hatóságok kezére került elkövetőiről. Nem bánnak velük kesztyűs kézzel a hatóságok, egyikük már az intenzív osztályon fekszik.

Moszkvai terrortámadás: Putyin nem hallgatott a nyugati figyelmeztetésekre, ez a tragédia lett a vége

Egyre bizonyosabb, hogy az amerikai és brit hírszerzés valóban adott jeleket az oroszoknak arról, hogy a következő időszakban a veszélyes cselekmények szaporodása fenyeget az Iszlám Állam afganisztáni leágazása, az IS-K részéről. A tragédia óta Moszkva mégis inkább Ukrajnára mutogat.

Moszkvai terrortámadás: furcsa dolgokról számolt be egy magát a koncerthelyszín korábbi alkalmazottjának valló férfi

Miért nem működött a tűzoltórendszer, miért értek ki olyan sokára a terrorelhárítók? Az sem kizárt, hogy az orosz titkosszolgálatok felé vezetnek a nyomok...

Itt a videó arról, hogyan hallgatták ki a moszkvai brutális terrortámadás végrehajtóit – Az egyik támadó minden ízében remeg a felvétlen (18+)

Az orosz állami média szombaton videókat tett közzé arról, amint a bűnüldöző szervek ügynökei kihallgatnak három férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy előző este elkövették az oroszországi terrortámadást – írta meg a Moscow Times.