Átmeneti megtorpanás után ismét elképesztő ütemben gazdagszik a magyar elit

Bicskanyitogató a tendencia, hogy míg több ezren mentek tönkre a járvány alatt, leggazdagabbjaink zsebe egyre csak dagad. 

Komoly "belharc és cicaharc" zajlik Matolcsy György és Varga Mihály között

Burány Sándor szerint egyrészt cicaharc, másrészt helyezkedés zajlik a kormányzati oldalon, mivel Varga Mihály pozíciójára többeknek fáj a foga – írja az atv .

Rengeteg uniós pénzről maradhat le a magyar egészségügy az MSZP szerint

Az MSZP szerint a magyar egészségügy komoly európai uniós pénzekről maradhat le, amennyiben a kormány nem pályázik azokra – közölte Ujhelyi István szocialista európai parlamenti (EP-) képviselő szerdán a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.

Nyugdíjasok, figyelem! Idén még kétszer ad az állam pluszpénzt

Összesen négy alkalommal juthatnak idén extra állami juttatáshoz a nyugdíjasok.

Kiderült! Ennyi pénzük van az ellenzéki miniszterelnök-jelölteknek – Karácsony Gergely sokkal tartozik

Lezárult a regisztráció az ellenzéki előválasztáson való indulásra – ez pedig azt is jelenti, hogy a miniszterelnök-jelölteknek a magánvagyonukról is be kellett számolni. Így vallottak az ellenzékiek. 

A szegénységtudat ismérvei: vele élsz vagy nélküle?

A szegénységtudat egy olyan energetikai és tudati minta, ami jelentős mértékben képes megnyomorítani az ember életét.

60 milliárd forintot osztott szét a kormány – ők kapták a pénzt

Jól jártak néhányan. 

Rogán szórja a pénzt – 8 milliárdot tapsolnak el falunapokra

Rogán Antal miniszterelnöki kabinetfőnöknek vasárnapig kell „részletes programtervet” készítenie.

Schobert Norbi élő adásban alázott egy hajléktalant

A Pest Megyei Flór Ferenc Kórház előtt figyelt fel egy hajléktalanra, és mindezt élőben is közvetítette. 

Hűha-horoszkóp! - Nyomor, vagy fényűzés, a pénztárcád vastagságát megjósolják a csillagok

Jó, jó, értem én, hogy ha azt mondod, ehhez nem kell nagy jóstehetség, hiszen előkapod, ránézel és pontosan tudod, hogy melyik felé hajlik a bukszád.

Bajban Magyarország? Az Európai Bizottság nem hagyja jóvá a helyreállítási tervet számunkra

Az Európai Bizottság mindaddig nem fogja jóváhagyni a magyar nemzeti helyreállítási tervet, amíg az Orbán-kormány nem hajt végre igazságügyi reformot – kezdi beszámolóját a hvg.hu .

Néhány pogácsára és italra 72 ezer forintot számolt el Müller Cecília hivatala

Müllerék 72 ezer forintot számoltak el fejenként egy kávéért, egy teáért, 5 dkg aprósüteményért, 4 deci vízért és 2 dl gyümölcsléért.

Kapkodva korrigál a kormány miután botrányba fulladt a KKV pályázat ügyében

Hétfőn és kedden botrányt robbantott az a pályázat, ami a 2021-2027-es ciklusban először adott lehetőséget a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások számára, hogy uniós forráshoz jussanak fejlesztéseikhez – számol be róla a 444.hu .

77 millió forintot ítéltek meg a Hunyadi Jánosról szóló tévésorozat előkészítésére

A Káel Csaba vezette Nemzeti Filmintézet honlapjára felkerült, hogy a Tévés Döntőbizottság május közepén 76 880 400 forint támogatást ítélt meg a Hunyadi Jánosról készülő tévésorozat gyártáselőkészítésére – írta meg a 24.hu.

Dől a lé! 125 milliárd forint lesz újra a csapatsportágak tao-támogatása

Elfogadta a kormány a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs javaslatát, amely szerint a látvány-csapatsportágakat érintő tao-támogatás jelenlegi 100 milliárd forintos összegét vissza kell emelni a korábbi 125 milliárd forintra – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden az operatív...

20 milliárd forint maradt a közmédiánál a költségvetésből, már 117 milliárdból gyárthatnak műsorokat

A közmédia tavaly nem tudta elkölteni a költségvetésből kapott támogatást, így 20,5 milliárd forint „nyereséggel” zárt – írta meg az Mfor.

A gyerek az igazi befektetés: a fizetés 100 százalékára nő a csecsemőgondozási díj

Akik munka mellett gyereket csinálnak, most még jobban járnak! 

Ennyi pénzt kapnak az Eb-ért a magyar válogatott tagjai

Jóval kevesebbet, mint 5 éve. 

Júliusi "azta, ne már"- horoszkóp! HElőrelátóknak, hogy tudd, mire számíthatsz!

A nyár második hónapja minden csillagjegy számára kedvező fordulatokat hoz a szerelemben.

Miként légy a pénzügyek mestere? 9 tippünk segít!

Az elmúlt évek nem voltak valami kellemesek pénzügyi szempontból: világválság, tőzsdei ingadozás, az ingatlanforgalom lebénulása, stb.

Kiderült, mire költené a 2 milliárdos nyereményét a lottó győztes

Múlt héten vitték el az ötöslottó giga összegű nyereményét, most jelentkezett a szerencsés. Kitöltötte a Szerencsejáték Zrt. nagynyerteseknek szóló kérdőívét, amelyből sok érdekesség kiderült. 

Az LMP megmondta, hogy mire költsék inkább a Fudanra szánt forrást

Az LMP országos elnökségének titkára szerint az állami alkalmazottak fizetésére kellene költeni azt az 500 milliárd forintot, amelyet a kormány a kínai Fudan Egyetem budapesti kampuszára fordítana.

A héten plusz pénzt kapnak a nyugdíjasok! Elképesztő az összeg

E hét pénteken utalja a Magyar Államkincstár az évközi nyugdíjemelés összegét, így aki bankszámlára kapja a járandóságot, az már aznap megkapja az összeget. Aki postán kapja a nyugdíjat, annak még egy kicsit várnia kell.

Jön a bérrobbanás? 2022-ben emelkedhetnek a bérek a vendéglátásban, de csak ha nem lesz negyedik hullám

Van itt egy erős kérdőjel.

Történelmi csúcson a magyar tőzsde

Azután, hogy májusban remekelt, ismét történelmi csúcson a BUX. A forint is erősödik, 70 dollár felett jár az olaj. 

Jön a német alapjövedelem: havi 1200 euró tesztelési céllal három évig

Németországban tesztelik az alapjövedelmet; három évig kapja a juttatást 122 fő. Ezalatt az idő alatt mindössze hét kérdőívet kell kitölteniük. Az érdeklődés hatalmas volt, több, mint másfél millióan jelentkeztek a tesztre. Az 1500 főre csökkentett merítésből végül véletlenszerűen sorsolták ki a 122 szerencsést. 

Van pénz lóvéra: 600 milliót kapott Demeter Szilárd

Több, mint 600 millió forintnyi tőkét biztosít az állam a Magyar Kultúráért Alapítvány létrehozására. 

A Mérleg végre pénzhez jut, a Skorpió visszafizeti adósságait: júniusi, zavarba ejtően pozitív pénzhoroszkóp

Semmi sem akasztja meg a gyarapodást, sőt, szinte zavarba ejtő lesz, hogy a pénzügyeid túl pozitívan kezdenek alakulni.

Ragadd meg a pillanatot! Óriásit fordul 5 csillagjegy anyagi helyzete!

Mindannyian szeretnénk, ha sok pénzünk és szerencsés, gazdag életünk lenne.

Nagy júniusi pénzhoroszkóp! Ha ez a csillagjegyed, dőlni fog hozzád a pénz

Durva dolgokat tartogat a június – jobb felkészülni!