Szentkirályi Alexandra mint főpolgármester-jelölt?!
Mikor nevezi meg a Fidesz a főpolgármester-jelöltjét?
Szűcs R. Gábor: korunk hősei
Az egykori diplomata éles bonckése ezúttal mai valóságunk kikiáltóiba, korunk hőseibe vág bele és leplezi le mihaszna létüket, az irónia kíméletlen fegyverét is felhasználva, így még még jobban megláthatjuk mit rejt az olykor vékonyka felszín.
Ugyanitt gyermekvédelmi gázspray rendelhető - kommentelték Szentkirályi gyermeknapi kormányinfó-ötletét
Ahhoz, hogy egy műsor sikeres legyen, mindenképpen kell, hogy szerepeljen benne gyerek, vagy házikedvenc.
Szentkirályi Alexandra: januárban tetőzött az infláció itthon!
Szentkirályi: Az inflációra adott válaszaink működnek Bár még van teendő a kormányszóvivő szerint.
Rendkívüli időpontra hirdettek kormányinfót – Kiderülhet, meddig maradnak az árstopok
Szokatlan időpontban, csütörtökön reggel 9.30-kor lesz kormányinfó, amelyen szóba kerülhet az ársapkák ügye is.
Szentkirályi Alexandra nem úszta meg szárazon
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő miután benézte Krisztus feltámadásának időpontját a héten az Instagramon posztoltak alapján, húsvét hétfőjén jelentette, hogy a locsolkodással is is idejekorán lepték meg Hollókőn.
Gulyás Gergely: Idén is kell extraprofitadót fizetni
Szombaton tartott Kormányinfót Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, melyen beszámoltak a kormány legújabb döntéseiről.
„Magyarország 2022-ben összefogásból, segítségnyújtásból és emberségből ismét kitűnőre vizsgázott” – állítja Szentkirályi Alexandra
Ez is egy vélemény.
Szentkirályi Alexandra bizakodó az oktatási kérdéssor kapcsán
Már több mint százezer szülő töltötte ki az oktatási konzultáció kérdéssorát december 1-je óta – számolt be egy videóban.
Nemzeti inzultáció
Az autokratikus rendszerek közös ismérve, hogy miközben különböző formában és módon elnyomja a lakosság nagy részét, állandóan keresi a legitimációt, amit éppen az “istenadta” néptől vár el.
Megint összeült az energia-veszélyhelyzeti operatív törzs
Ezt Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő jelentette a közösségi oldalán.
Belendült a konzultáció-számláló! - Varga Judit is mondott egy számot
Az szinte állítható, hogy Orbán Viktornak elég lesz egy kisebb hátizsák, amiben Brüsszelbe szállítja a "Mondjunk nemet a szankciókra!"
Szentkirályi: Európa fázik, Ukrajna vérzik, Oroszország pedig gazdagodik
Nem véletlen, hogy a magyar kormány kezdetektől fogva békekötést szorgalmaz, mert “az értelmetlen szankciók” nem váltják be a Brüsszel által keltett reményeket – mondta a kormányszóvivő hétfőn Bács-Kiskun megyei a Kunszentmiklóson.
Kormányinfó - A "nagy bejelentés" élőben
Orbán Viktor szerdán tett közzé bejegyzést arról, hogy kormányülést tartottak.
Szentkirályi Alexandra: az unión belül Magyarországon a legolcsóbb a lakossági gáz
Az Európai Unión belül Magyarországon a legolcsóbb a lakossági földgáz, a hazai gáztárolók töltöttsége pedig jóval meghaladja az uniós átlagot – többek között erről beszélt a kormányszóvivő a közösségi oldalára szerdán feltöltött, Kormányinfó Plusz nevű videójában, amelyben állampolgárok által feltett kérdésekre...
"Én bírlak, tényleg.. de ez a kép.." - Szentkirályi kormánybiztos blamája
Szentkirályi Alexandra kormánybiztosnak, aki a kommunikáció területének felelőse, azt találták ki, hogy miközben a hét 5 napján teszi, amit tennie kell, -például eldönti, hogy a kormányinfón melyik portál képviselője vehet részt és kik a feketelistások- hétvégén legyen "egy közülünk", süssön, főzzön, vagy csinosítgassa a...
Szentkirályi Alexandra összevissza beszél, amikor megpróbálja kimagyarázni a kormány intézkedését
A tűzifarendelettel kapcsolatban osztott meg egy posztot, de értelme nem sok van.
A Fidesz szóvivője, Szentkirályi Alexandra saját magából csinált bohócot a kormány kapkodása miatt
Olyan tempóban vezeti be megszorító intézkedéseit a kormány, hogy saját szakembereinek sincs ideje szájába rágni, mi is az aktuális irány.
Szentkirályi Alexandra: Nőként ne akarjunk a legjobb férfiak lenni!
Június 14-én Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő volt a Kávézz és kérdezz!
"Ha jól érzi ott magát, maradjon ott! Ott kevesebb kárt okoz!" - véleményezte egy kommentelő Szentkirályi Alexandra "de jó fagyit árulni"-posztját
Rétvári Bence a választási kampányban a “sütöttek még…” kategóriában Varga Juditot választotta kézilánynak, aki teljes mellszélességgel tolta Rétvári rétesét.
Új réteshez új asszony kell? Vargát Szentkirályira cserélte Rétvári Bence bizonyítandó, hogy a rétes magyarabb süti a narancsos buktánál!
Hiába no, a magyar embert a hasán keresztül sok mindenre rá lehet venni - tanulhatták a fideszes kommunikációs "szakemberek" a Megafon-gyorstalpalókon, hiszen üptre jelennek meg a sütős-főzős bejegyzések közösségi oldalaikon.
Szentkirályi Alexandra: Jelentős béremelésekkel indul az év
Jelentős béremelésekkel indul a 2022. esztendő - közölte a Facebookra feltöltött vasárnapi videóüzenetében a kormányszóvivő.
Szentkirályi Alexandrát kormánybiztossá nevezték ki
A Magyar Közlöny szerda este megjelent számából derült ki.
„Ilyen Magyarország történetében még soha nem volt” – Így próbálja megnyerni a 25 év alattiakat a Fidesz
Szentkirályi Alexandra: Kormányinfó Plusz.
A kormány már nem csak a nyugdíjasok szavazatát akarja megvásárolni: ezzel a 25 év alattiakat célozzák
A kormánynak köszönhetően hamarosan jön a nagy adócsökkentés. Januártól havi több tízezer forinttal nő a 25 év alatti fiatalok keresete – mondta Szentkirályi Alexandra a Facebook-oldalára szombaton feltöltött videójában.
Szentkirályi Alexandra megfejtette az ellenzéki politikát – videó
Arcpálma a négyzeten.
Szentkirályi Alexandra Demjén Rózsival gyűjti a lájkokat
A kormányszóvivő nem hagyta ki, hogy lefotózkodjon a Kossuth-díjas zenésszel.
Afgán helyzet, rekordnagy nyugdíjprémium, negyedik hullám és korlátozások: összefoglaló a rendkívüli kormányinfóról
Szombat délelőtt 11 órára rendkívüli kormányinfót hirdettek meg, amelyen Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra is beszélt.
Szentkirályi Alexandra: az első héten félmillióan szerezték be az uniós védettségi igazolásukat
Az igazolás a külföldi utazásnál jöhet jól, de a kormányszóvivő mindenkit arra biztat, hogy nyaraljon inkább itthon.
Kormányszóvivő az iskolanyitásról: „A kormány mindent megtett, hogy minden lehetséges módon vigyázzunk a gyermekeinkre”
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta: a kormány mindent megtett az iskolák biztonságos nyitásáért – írja az MTI.