Karikó Katalin elmondta ami mindenkit érdekel: ekkor szorulhat vissza a járvány

A friss Széchenyi-díjas biológus, biokémikus, a Biontech alelnöke, a Pennsylvania Egyetem professzora a Hír TV-nek adott interjút.

Ismét megszólalt az Európai Gyógyszerügynökség az AstraZeneca-vakcináról – ez az álláspontja

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) meg van győződve az AstraZeneca gyógyszergyár koronavírus elleni oltóanyagának előnyeiről, nincs arra utaló jel, hogy a vakcina vérrögképződést okozna – közölte Emer Cooke, az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő ügynökség ügyvezető igazgatója kedden.

Nemzeti vakcinát a nemzet-triceptbe! - Hogy mikor lesz kész? Kásler szerint "várhatóan 2022 második felére "!

Kásler miniszter a tőle megszokott "joviális félmosollyal" az arcán nyugtatja a higgadtságát már éppen veszteni készülő nemzetet, hogy a kormány -áldassék a neve- jóvoltából Nemzeti Vakcinagyárunkban készítik a nemzeti vakcinát.

Parászka Boróka: vakcinanacializmus

"Minden magyart, aki a világon él, 16 és félmillió vakcinából be lehet oltani." - mondta az állami médiának adott legutóbbi nyilatkozatában a magyar miniszterelnök. Mi nem stimmel ezzel a mondattal?

Euronews: Mégsem kaphatják meg az unió közös védettségi igazolványát, akik kínai vagy orosz oltást kaptak

Az Euronews úgy értesült, mégsem kaphatnak uniós védettségi igazolást a jövőben azok, akik akik az Európai Gyógyszerügynökség által nem jóváhagyott védőoltást kapják – szemlézte a lapot a 444.

Megy a mutyi? Magyarország kivételesen sokat fizetett a kínai vakcináért a New York Times szerint

Kétszer annyit fizetett Magyarország a kínai Sinopharm-vakcináért, mint amennyiért az EU veszi a Pfizer-BioNTech-oltóanyagot – írja a New York Times .

Figyelem, fontos! Mégsem fogadja el az EU a kínai és az orosz oltást a közös igazolásánál!

Az Euronews a korábbi információkkal ellentétében úgy értesült, hogy az unió közös védettségi igazolványát mégsem kaphatják meg azok, akik kínai vagy orosz oltást kaptak.

Nobel-díjat kap az idén Karikó Katalin? A díjkiosztó előtt meglesz már a válasz!

Vajon megfogadják Richard Dawkins evolúcióbiológus tanácsát a Nobel Bizottság jelölői? – teszi fel a kérdést a Ripost .

Végre nyilvánosságra hozta a kormány az orosz és kínai vakcinaszerződéseket, nem éppen szokványos módon a Facebookon posztolták – itt vannak a részletek

Egy posztban elég szűkszavúan tette közzé Gulyás Gergely a kormány keletivakcina-beszerzési szerződéseit – szúrta ki a HVG .

Mégis forgalmazásra ajánlják a Johnson & Johnson vakcináját!

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) forgalmazásra ajánlotta csütörtökön az Európai Unióban a Johnson & Johnson csoportba tartozó Janssen Pharmaceutica-Cilag NV gyógyszeripari vállalat által az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyagot.

Kiderült: Ez a leghatásosabb vakcina a koronavírus ellen

Nyilvánosságra hozták a svéd kutatás eredményeit, mely során azt vizsgálták, vajon a jelenleg fellelhető koronavírus-vakcinák közül melyik a leghatásosabb – írta meg a Bors .

Kövér Lászlót is beoltották kínai vakcinával

Beoltották a Sinopharm koronavírus elleni vakcinájával Kövér Lászlót, az Országgyűlés elnökét – tájékoztatta kedden Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke az MTI-t.

Oltás után 2-3 hétig is bárki elkaphatja a vírust Müller Cecília szerint

A tisztifőorvos arra is felhívta a figyelmet, hogy ne érezze magát senki azonnal, rögtön védettnek, miután megkapta az oltást.

Csalók próbálnak hasznot húzni az oltásokból, hamis vakcinákat árulnak a darkneten

A darkneten egyre több csaló próbál hasznot húzni a koronavírus-járványból, sok eladó több száz dollárért kínál hamis védőoltásokat – írta meg a Telex.

Betámadták a kommentelők Csonka Andrást, mert már megkapta a vakcinát

A színész-műsorvezető szerint ideje lenne rendet tenni a fejekben az oltásokkal kapcsolatban.

Kiderült, milyen és mennyi vakcinát használtak fel eddig az országban

Az elérhető vakcinák 56 százalékát használták fel eddig itthon, közel 44 százalék még beadásra vár.

A kormány-propaganda tragikomikus csúsztatása - kis túlzással a kínai vakcinával nem a nyugati mellett, hanem ahelyett oltottak a 8. hét végéig

Folyamatos a harc vakcinaszám-ügyben a valóság számai és a kormányszándék között, ami azt próbálja erősíteni a csak tőlük tájékozódókban, hogy az Európai Unió mennyire hagyta cserben Magyarországot, ellentétben a régi elvtársakkal: Kínával és Oroszországgal.

Hadházy Ákos szerint egyáltalán nem állunk jól az oltással

A parlamenti politikus úgy látja, átoltottság terén sem áll olyan jól az ország, mint amennyire ezt a kormány propagálja.

Telex: nem regisztrált, mégis kapott oltást egy férfi

A lap több olvasója szerint káoszos volt a szombati oltás, ám volt olyan, aki szervezettséggel találkozott az oltóponton.

Müller Cecília: "heroikus küzdelmet folytatunk a járvánnyal"

Rendkvül erőteljesen zajlik a járvány harmadik hulláma, ez főként a vírus új mutánsai miatt van így. Szerinte a védőoltásokkal és a kéthetes lezárással megszakíthatóvá válik a fertőzési lánc terjedése.

Gulyás: a sajtóban megjelentekkel ellentétben az oltási program egy percre sem állt le

A miniszter szerint kisebb zavarok lehetnek egy ekkora méretű programnál. Szerdáig további 400 ezer embert terveznek beoltani. Gulyás Gergely úgy látja, azt a baloldali média is elismeri a kontinenesen, hogy Orbán Viktor Európa egyik legbefolyásosabb politikusa.

Van még kérdés? Gulyás Gergely elmondta, miért nem rendelt többet a kormány a Moderna vakcinából

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter szombaton a Facebook oldalán tett közzé egy bejegyést “Vakcinákról mégegyszer” címmel, amiben elmagyarázza, hogy a magyar kormány miért nem rendelte meg a teljes keretet a Moderna oltóanyagából.

Németek, dánok, franciák – ők kaphatják a magyaroknak szánt Moderna-oltásokat

A kormány lemondott a magyaroknak járó Moderna-oltások jelentős részéről.

A nap, amikor totális csődöt mondott a kormány oltási programja

74 ezer embert kellett volna a legközelebbi kórház oltópontjára küldeni, de ez lehetetlennek bizonyult.

Orbán és Szijjártó közreműködésével kerül az orosz vakcina Szlovákiába

Szijjártó Péter magyar külügyminiszter segített beszerezni a kétmillió Szputnyik V vakcinát Igor Matovič szlovák kormányfőnek – írta meg Telex .

Hadházy: A kínai vakcina engedélye egy botrányos fecni. Gyógyszerkísérleteket végeznek rajtunk?

A hatóság megküldte számomra a kínai vakcina engedélyét, ami még az oroszénál is botrányosabb fecni- írja a Facebook oldalán a politikus.

Hadházy megkapta a hatóságtól a kínai vakcina engedélyét - olvassa!

Hadházy Ákos addig ostromolta a “hivatalosságot”, míg el nem küldték neki a kínai vakcina -amivel gőzerővel oltják a 60 év feletti honfitársainkat- magyarországi engedélyét, amit közösségi oldalán közreadott.

Ez a három ország kap soron kívül vakcinát az EU-tól

Csehország, Szlovákia és Ausztria soron kívül száz-százezer adag Pfizer/BioNTech vakcinát kap az Európai Unió többi tagállamától – jelentette az IHNED.cz cseh hírportál szerda este, jól értesült forrásokra hivatkozva.

Szerbia ötezer adag vakcinát adományozott Boszniának

Ötezer adag AstraZeneca oltóanyagot ajándékozott Szerbia kedden Bosznia-Hercegovina többségében bosnyákok és horvátok lakta országrészének, a Bosznia-hercegovinai Föderációnak, így már ott is megkezdődhet az immunizáció.

Ezt gondolja Dr. Csókay András a kínai vakcináról – videó

A Mária Rádió Facebook-oldalán tették közzé azt a videót, amiben dr. Csókay András beszél a vakcinákról. Csókay szerint orvoskollégái is hiteltelenül tájékoztatják a lakosságot azokról a vakcinákról, amelyeket az állami egészségügyi intézmények megvizsgáltak és engedélyeztek.