Varga Mihály: 2018-ig csökken a vállalkozások adóterhe

A kormány adópolitikájának fontos célkitűzése, hogy 2018-ig a vállalkozásokat terhelő adó egykulcsos legyen – közölte a nemzetgazdasági miniszter pénteken Debrecenben.

Varga: stabil az államháztartás helyzete

A gazdaság teljesítménye és az államháztartás helyzete stabil Magyarországon – közölte a nemzetgazdasági miniszter a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) tisztújító közgyűlésének második napján, pénteken Debrecenben.

Megvette a kormány a Budapest Bankot

A magyar állam megveszi a Budapest Bankot, az eddigi tulajdonos GE és a magyar kormány az erről szóló előszerződést csütörtökön írta alá – jelentette be Kovács Zoltán kormányszóvivő csütörtökön tájékoztatón.

Varga: növekedési lendületben van a gazdaság

A magyar gazdaság növekedési lendületben van, a bővülés pedig önmagában is növeli az emberek elhelyezkedési esélyeit – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön magyar újságíróknak Szöulban, ahol az Orbán Viktor kormányfő vezette delegáció tagjaként tartózkodik.

Orbán Viktor felszólította Varga Mihályt, hogy adjon félmilliárdot autóversenyre

A Nagy Futamra és a túraautó-vébére kell a pénz. Az én pénzem.

Ezen a héten szavaz a forintosításról az Országgyűlés

A parlament ezen a héten szavazhat a devizahiteles mentőcsomaghoz benyújtott módosító javaslatokról, egy új elem került a rendszerbe, az árfolyamgátasokat érintő forintosítási lehetőség, így ezzel együtt fogják a képviselők megszavazni a devizahitelek forintosítását szabályozó törvényt – mondta Varga Mihály,...

Lefogták az ATV riporterét Varga kollégái

Az ATV riportere néhány kérdést szeretett volna feltenni Varga Mihálynak, de a miniszter kollégái ebben megakadályozták.

Varga már a bővülés lassulásáról beszélt

A tartós növekedés magalapozása és biztosítása a következő évek kulcskérdése, hosszú távon évi 4 százalékos, vagy ezt meghaladó gazdasági növekedést kellene elérnie Magyarországnak – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten, a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) XV. Pénzügyi Csúcstalálkozó...

Varga csodát ígér 2015-re

Jövőre elindul minden idők egyik legnagyobb gazdaságfejlesztése Magyarországon: az európai uniós forrásokból megvalósuló programokra, beruházásokra több mint 2500 milliárd forintot, a bruttó hazai termék 7,5 százalékát költi a központi költségvetés 2015-ben – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a jövő évi...

Varga Mihály elmondta, miért veszélyes a NAV-ot támadni

Varga Mihály az ATV stúdiójában járt és több dologról is szó esett. Többek között elmondta, miért akarják emelni a reklámadót és megvilágította, szerinte mit támadnak valójában a NAV-ot kritizálók.

Varga Mihály: Bocsánat, de a dobogón vagyunk

Magyarország a magyar GDP harmadik negyedéves adatai alapján az Európai Unióban a második helyen áll, a magyar gazdaság kezd egyre inkább "válságellenállóvá" válni, ezt a Moody's nemzetközi hitelminősítő is leírta – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Hír Tv P8 című műsorában szombat este.

Varga Mihály a Templeton amerikai befektetési alap alelnökével találkozott

A nemzetgazdasági miniszter szerdán hivatalában fogadta Michael Hasenstabot, a Franklin Templeton Investments kötvénypiacokért felelős alelnökét és munkatársait – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

"Ha kitálal Vida Ildikó, fejek hullanak a porba!"

"Mindegyik lop, csal, hazudik, és ennek a vége az, hogy egymást védeni kell."

MSZP: azonnal mondjon le Varga Mihály!

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter azonnali lemondását követeli az MSZP. Az ellenzéki párt értékelése szerint a Fidesz ahelyett, hogy megoldotta volna a devizahitelesek problémáját, egy újabbal tetézte azt.

Nem menti fel Vida Ildikót Varga Mihály

Nem menti fel tisztségéből Vida Ildikót, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökét Varga Mihály – a nemzetgazdasági miniszter ezt a Magyar Rádió 180 perc című műsorában jelentette ki hétfőn.

Nyílt levél a Vida levélről

Szelényi Zsuzsanna független országgyűlési képviselő nyílt levelet írt a nemzetgazdasági miniszternek, amelyben egyebek mellett arra vár választ, Varga Mihály kért-e, kapott-e írásos jelentést Vida Ildikótól, a Nemzeti Adó-, és Vámhivatal (NAV) elnökétől.

Varga Mihály remek tippet adott Vida Ildikónak

Varga Mihály azt mondja, neki csak kedden szólt a kitiltásról a NAV-elnök, és azt tanácsolja Vida Ildikónak, hogy forduljon az amerikaiakhoz, hogy megtudja, mivel gyanúsítják.

Szaporább a magyar a kormány intézkedéseinek hála

Az első félévben 1600-zal több gyermek született, mint egy évvel korábban, ami Varga Mihály szerint azt mutatja, hogy sikeres a családtámogatási rendszer.

Varga: jelentős az érdeklődés a diplomamentő program iránt

Már csaknem négyezer fiatal vesz részt a diplomamentő program nyelvtanfolyamain, másfél hónap alatt 340 képzés indult el az ország 82 településén. Eddig 31 ezren jelezték, hogy szeretnének részt venni a programban, élénk az érdeklődés, amit jelez, hogy az elmúlt 4 hét alatt ezerrel nőtt a regisztráltak száma – mondta a...

Az NGM kezdeményezte az internetadó visszavonását

A Nemzetgazdasági Minisztérium kezdeményezte a távközlési törvény kiterjesztéséről szóló javaslat visszavonását az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnökénél – közölte a tárca pénteken.

Varga egy több hónapos áfacsalás-ügyet kamuzott be friss hírként

Kétmilliárdos áfacsalás leleplezésével dicsekedett Varga Mihály miniszter hétfőn a parlamentben, valószínűleg azért, hogy tompítsa a NAV-vezetőket is érintő amerikai kitiltási botrányt .

Varga további béremelésről beszélt

Jövőre a béremelés több ágazatban folytatódik, a fegyveres és rendvédelmi dolgozók béremelésére 44 milliárd forintot, a pedagógusbérek további javítására 38 milliárd forintot irányoz elő a 2015. év költségvetés – ismertette Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön.

Varga: jövőre 2,5 százalékos növekedéssel számol a kormány

Varga Mihály szerint óvatos optimizmussal lehet tervezni a következő év költségvetési kereteit, jövőre 2,5 százalékos növekedéssel kalkulál a kormány.

Varga Mihály nem tud számolni, furcsa számokkal védi az internetadót

Az MTI tudósítása szerint Varga Mihály a Parlamentben azt mondta, hogy az internetadó nem az előfizetőket, hanem a távközlési szolgáltatókat terheli, amelyek közül a négy legnagyobb 2013-ban 75 milliárd forint nyereséget ért el.

Megszólalt Varga az internetadóról

A kormány támogathatónak tartja azt a fideszes felvetést, hogy 700 forintban maximalizálják az adatforgalomra kiterjesztett távközlési adó felső mértékét – közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn a parlamentben.

Zavar a NERőben?

A kitiltások ügyében megszólalt, immár Brüsszelben, a miniszterelnök.

Ki hazudik ma?

Varga Mihály, az internet-adóval mostanság elhíresült nemzeti pénzbehajtó alighanem haragban van Szijjártó Péterrel.

Varga vagy Szijjártó hazudik?

Varga Megpróbálva védeni valamelyest a mundér becsületét, most hirtelen kitálalt valamiről, aminek egy részét kitalálta.

Varga Mihály: a magyarok mindig tudták, országukat nem tiporhatják el

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a magyarok mindig is tudták, hogy ha időről időre katonai túlerővel el is csendesíthették, terrorral elnémíthatták az országukat, végleg nem tiporhatták el.

Varga Mihály tisztázta: internetadó = az adóelkerülés felszámolása!

A nemzetgazdasági miniszter parádés logikájával versenyben van az év legszerencsétlenebb érvelése címért.