Varga Mihály: a cél a teljes foglalkoztatottság elérése
Az adósságállomány csökkentését és a foglalkoztatás bővítését nevezte a kormány legfontosabb céljainak a nemzetgazdasági miniszter szerdai ajkai sajtótájékoztatóján.
Fordulatot ígér Varga Mihály
A következő másfél-két évben a jelenlegi növekedési pályán marad a magyar gazdaság – jelentette ki Varga Mihály a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének rendezvényén.
A NAV készíthet el minden szja-bevallást
Vizsgálják annak lehetőségét, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) készítse el a személyi jövedelemadó bevallásokat – erősítette meg Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Varga Mihály elmondta, mi a legbiztonságosabb megtakarítás
A legbiztonságosabb megtakarításnak nevezte az állampapírt a nemzetgazdasági miniszter az Államadósság-kezelő Központ (ÁKK) vezetőjével tartott keddi sajtótájékoztatón, Budapesten. Az államkötvények mögött a magyar állam áll, így teljesen biztonságosak – jelentette ki Varga Mihály.
Varga Mihály: új korszakba lépett a magyar nemzet
A magyar nemzet egy új korszakba lépett, amely az utóbbi évek közös erőfeszítésével valósult meg – hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter vasárnap Szabadkán.
Varga egy iskolában brókercégezett
A Nemzetgazdasági Minisztérium azt szeretné elérni, hogy hosszabb távon a tanterv szerves részévé váljon az alapvető pénzügyi ismeretek elsajátítása, erről a tárca már belső egyeztetést kezdett az oktatási kormányzattal – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten.
Varga Mihály pontosítja vagyonnyilatkozatát
Az Átlátszó kérdései után korrigálnia kell vagyonnyilatkozatát a nemzetgazdasági miniszternek. A lap arról írt, hogy Vargának is "családi összefogással" sikerült csak, hogy 2009-ben, akkor 44 évesen megvásárolhasson egy budai lakást.
Látta már Varga Mihályt nem válaszolni arra, korrupt-e a NAV?
A Vida Ildikó által saját maga ellen lefolytatott vizsgálat komolyságáról kérdezte a hvg.hu a NAV-elnök felettesét.
Nem jelent meg Matolcsy és Varga a Buda-Cash-ügy tárgyalásán
A tervezettel szemben nem került a költségvetési bizottság hétfői ülésének napirendjére a Buda-Cash Brókerház Zrt. és a DRB bankcsoport körül kialakult helyzetről szóló tájékoztató, amelyre Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert és Matolcsy Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank elnökét hívták meg.
Varga: megkezdődött a károsult önkormányzatok kártalanítása
Megkezdődött a Buda Cash-ügy károsult önkormányzatainak kártalanítása, a pénz a jövő hét elején megérkezhet a helyhatóságokhoz – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a HírTV Magyarország élőben című műsorában pénteken este.
Varga Mihály: nem teljes a női esélyegyenlőség
Egyáltalán nem teljes a női esélyegyenlőség a gyakorlatban, sok még a tennivaló a nők jövedelmi helyzetével, gazdasági, társadalmi, politikai életben betöltött szerepével kapcsolatban – hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten.
Varga Mihály: a munkabizottság teljes körűen felülvizsgálja a Buda-Cash ügyet
A Buda-Cash-ügy teljes körű felülvizsgálatára hozta létre a Belügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium a közös munkabizottságot, amelynek három belügyminisztériumi és három nemzetgazdasági minisztériumi tagja van – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken a TV2 Mokka című reggeli műsorában.
Felméri a kormány, mi történt a Buda-Cashnél
Munkabizottságot hozott létre a kormány, hogy felmérje mi történt a Buda-Cash Brókerháznál – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán a HírTV-nek.
Varga Mihály: stabilabb növekedési pályára állt a magyar gazdaság
Stabilabb növekedési pályára állt a magyar gazdaság az elmúlt hónapokban, ami alapot ad a további fejlesztési célok megvalósításához – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten, a Díj a sikeres vállalkozásokért januári elismeréseinek átadásán.
Varga Mihályék képzik majd a szakmunkásokat
Leválasztják a Klikről a szakiskolákat és a szakközépiskolákat, amelyek a nemzetgazdasági tárcához kerülnek. Csak épp a szakembereket hagyták megint a döntésből.
Varga Mihály: jó lenne, ha a Közgép mellett más cégek is fel tudnának nőni
A Magyarországon kiírt közbeszerzések tág teret biztosítanak a vállalkozásoknak, hogy pályázzanak, de a nemzetgazdasági miniszter szerint "jó lenne, ha több magyar cég tudna közbeszerzési eljárást nyerni", mert még mindig dominálnak a külföldi cégek. Varga Mihály vasárnap az ATV Szabad szemmel című műsorában beszélt erről.
Varga Mihály stabil, erős növekedést lát Magyarországon
Magyarországon a gazdasági növekedés stabillá és erőssé vált, ezt bizonyítják a GDP tavalyi, pénteken közzétett adatai is – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
Varga: Minél több szakemberre van szükség a termelésben
Minél több szakemberre van szükség Magyarországon a termelésben; ezt a célt szolgálta a szakképzési rendszer átalakítása, amelyet Magyarország a német mintát alapul véve hajtott végre – jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter német nagyvállalatoknak rendezett befektetői fórumon pénteken Budapesten.
Egyházperselyes Vasárnapi lobby?
az egyenlő elbírálás jegyében igazán elvárható lenne, hogy a templomok és egyházi intézmények vasárnap legyenek zárva. A hét többi napján pedig minden egyes persely mellé állítsanak oda valakit, aki a NAV-hoz közvetlenül bekötött masinálval képes erről nyugtát adni.
Varga Mihály: gazdasági menekültekre nincs szükség
„Megélhetési bevándorlásra vagy gazdasági menekültekre nincs szüksége az országnak, ebben az eddigi bevándorláspolitikánk nagyon helyesen és nagyon jól tűzte ki a célokat" – mondta el Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a HR Portál arra vonatkozó kérdésére, hogy egyetért-e Orbán Viktor miniszterelnök állításával, mely...
Varga Mihálynak újabb jó híre van a devizahitelekkel kapcsolatban
Összességében mintegy ezermilliárd forintos plusz kiadástól mentesült Magyarország a kormány devizaadósságokat csökkentő intézkedései következtében – mondta a nemzetgazdasági miniszter szerdán az M1 Ma reggel című műsorában.
Varga: az autós devizahitelesek a bankjukkal tárgyaljanak
A nemzetgazdasági miniszter a bankokkal való tárgyalást tanácsolja a nehéz helyzetbe jutott devizaalapú autóhitellel rendelkezőknek.
Varga Mihály nem fél boltbezárásoktól
Marad, de csökkenhet a banki különadó – írja a Napi Gazdaság hétfői számában. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a lapnak adott interjúban elmondta, hogy folyamatosan egyeztetnek a bankszövetséggel, látják, hogy a mostani növekedés egy alacsony hitelezési szintnél alakult ki.
Varga: Kínos, amit a Tesco csinál
A Tesco nemcsak Magyarországon van bajban, hanem európai szinten is, a cég problémája egyedi vállalati probléma – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter sajtótájékoztatón kedden Budapesten arra a kérdésre válaszolva, hogy miként értékelik a Tesco közlését, hogy a kormány intézkedései miatt kényszerül üzletek...
Varga Mihály szerint kis gyermekbetegség, hogy szivárog a NAV rendszere
Varga Mihály szerint ilyen kis gyermekbetegségek előfordulhatnak – mármint ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy üzleti titkok szivároghattak ki a NAV-tól...
Varga Mihály: az alacsony olajár mellett magasabb lehet a növekedés
Varga Mihály továbbra is úgy látja, hogy tartósan alacsony olajár mellett az idén akár fél százalékponttal is magasabb lehet a növekedés a kormányzati prognózisnál, az ukrán válság azonban kockázatot jelent, így a kabinet – hacsak nem történik rendkívüli esemény – legkorábban a konvergenciaprogram benyújtásakor dönt...
105 ezer forint lesz a minimálbér
Jövőre 105 ezer forint lesz a minimálbér, a garantált bérminimum összege 122 ezer forint, a vállalkozási szférának ajánlott béremelés mértéke pedig 3-4 százalék. A jövő évi bérmegállapodást megállapodást a kormány nevében Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter írta alá a munkaadói és munkavállalói...
Al Capone és Varga Mihály
Varga mentalitása közelít ahhoz, amit annak idején a trafikok kapcsán Orbán Viktor már egyszer elejtett szavakkal ecsetelt, és ami alapvetően egy egészen más gazdasági szektorból ismeretes.
A bőség zavarával küzd a magyar gazdaság
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán átadta a Díj a sikeres vállalkozásokért novemberi elismeréseit Budapesten. Nagyon jó helyzetben van a magyar gazdaság.
Varga Mihály: 2018-ig csökken a vállalkozások adóterhe
A kormány adópolitikájának fontos célkitűzése, hogy 2018-ig a vállalkozásokat terhelő adó egykulcsos legyen – közölte a nemzetgazdasági miniszter pénteken Debrecenben.