Ha eddig drágának tartotta az Apple okosóráit, akkor mit szól majd az alábbi modellhez?9900 dollár, azaz körülbelül 2,8 millió forintos ár kerül a Tag Heuer legújabb okosórájának árcédulájára. Bár a neves svájci luxusóra-gyártó nem épp okosóráiról híres, azért tavaly ilyenkor is bemutatott egy modellt, amelynek 1500 dolláros árát látva, szintén szívtuk a fogunkat, na de hogy az új, szintén a Connected családba tartozó okosóránál ezt az árat több mint meghatszorozta, az tényleg érdekes. A rózsaarany Connected okosóra kizárólag a Tag Heuer kereskedőin keresztül érhető el, azaz nem rendelhető meg az interneten. A gyártó egyébként nem is számít arra, hogy túl sokat értékesít majd belőle, bár sznobok mindig is lesznek, ráadásul már egyetlen óra eladása is tekintélyes profitot hozhat. Inkább az volt az óragyártó célja, hogy megmutathassa, hogyan párosítható a hagyományos luxus a legkorszerűbb technológiával.
Kinek éri meg? Ezért az okosóráért 2,8 millió forintot kérnek
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Marco Rossi kimondta azt Szoboszlai jövőjéről, amit sokan nem mertek idehaza
- Fordulat jöhet a fronton? Az ukránok feloldják a tiltást 860 ezer hadköteles korú férfinál
- Szijjártó Péter nem tudja, hogyan került ki a minisztériumából egy levelezés
- A nő hazavitt egy kismacskát, hogy felnevelje: hónapok elteltével gyanús dologra figyelt fel
Itthon
- 2024. May 17., 20:55
Vendégmunkások özönlenek a magyar balatoni munkahelyekre – Nekik köszönhetően lassul majd a drágulás
Nagyvilág
- 2024. May 17., 21:35
Hétfőn dől el, mi lesz Robert Fico sorsa
Itthon
- 2024. May 17., 19:55
Szentkirályi Alexandra véleménye Gyurcsány Ferencről és Karácsony Gergelyről – "Rémálom mind a két ember"
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Üvegszilánk volt az iregszemcsei gyerekek ebédjében, volt aki megsérült – ez a furcsaságot találták még benne
20 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Csak egy információ: ha hármat, négyet rendelnék (csak azért, hogy mindenkinek legyen a családban), akkor mennyi engedmény lenne rajta?
A TAG Heuer céget Svájcban, 1860-ban alapította Edouard Heuer, és sokáig ők szállították a Forma1 és egyéb technikai sportok időmérő rendszerét az egész világon. (TAG = Technische Avant Garde)...
Először Patek Philiippet akartam írni, de azt már én is túlzásnak tartottam.
Legközelebb kiteszem a pofit.
www.calibre11.com/tag-heuer-carrera-spacex-1887/
@namihami: Bocsáss meg még le van fagyva az agyam, és olyan halálos komolyan írtad a Ruhla-t, nem tudtam nem komolyan venni. Többet nem fordul elő...:-)))
www.ebay.com/itm/Ruhla-Chrono-Made-in-Germany-Edelstahl-Chronograph-Uhr-menwatch-swiss-mov-Garde-/171749684926?hash=item27fd1436be:g:XYYAAOSwH6lXRX~O
Na... Nem elég, hogy csúnya, de hozzá még drága is. Ennyiért már egy Seiko-t vagy Certina-t is utánunk hajítanak.
Én pedig Seiko-t vettem, japán certificate-tel 49.900 Ft-ért. Seiko Chronograph 7T92-08K0 sorozattal.
Új hozzászólás