A rezsicsökkentés megvédéséről szóló politikainyilatkozat-tervezetet nyújtott be a parlamentnek hétfőn a Fidesz, melynek fő üzenete, hogy a magyar Országgyűlés visszautasítja az Európai Unió nyomásgyakorlását – közölte Hoppál Péter. A kormány ne engedjen a brüsszeli nyomásnak – kérik tulajdonképpen saját maguktól – pedig Brüsszel mindössze néhány észrevételt tett.
A Fidesz szóvivője budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta – utalva arra, hogy a rezsicsökkentéssel kapcsolatban az Európai Bizottság több kérdésre is választ vár a magyar kormánytól –, hogy az elmúlt hetek eseményei miatt kellett a Ház elé terjeszteni a nyilatkozatot. Brüsszel ugyanis "egy esetleges rezsieljárás kezdeményezését helyezte kilátásba", megüzente, hogy "nincs ínyére" a rezsicsökkentés politikája – fogalmazott a szóvivő.
Szavai szerint nagy a valószínűsége, hogy a magyarországi baloldal szereplői "a rezsieljáráshoz is két kézzel fognak asszisztálni".
Ezért a magyar Országgyűlésben is meg kell védeni a rezsicsökkentést egy politikai nyilatkozattal – mondta Hoppál Péter, aki azzal folytatta, hogy a dokumentum azt az üzenetet közvetíti Brüsszelbe: a parlament a leghatározottabban visszautasítja az unió nyomásgyakorlását, amely a Fidesz szerint "a profitjukat féltő közműszolgáltatók érdekében tett lépésként" értelmezhető.
Emellett a Ház elé terjesztett kormánypárti javaslat azt is üzeni, hogy az Országgyűlés elvárja az EU-tól: tartsa tiszteletben Magyarország szuverenitását – a közszolgáltatások árának hatósági megállapítása ugyanis nem ütközik a közösségi jogba –, és felszólítja a kormányt, ne engedjen "a brüsszeli bürokrácia nyomásának" – közölte a Fidesz szóvivője.
Hozzátette, hogy a közműszámlákon a novembertől hatályos újabb rezsicsökkentéssel megspórolt összeget is fel kell majd tüntetni.
Nagy üzlet!
A fidesz kormánynak!