Rikárdó megszületett. Novák Előd cigányozott, a kommentelők megtapsolták, Gyurcsány Rikárdó lett, Lázár gazemberezett. Seggfejország 2015-ben is hozza a formáját. És most jelentkezett Rikárdó apja, aki megírta, mit élnek át napok óta. Legyen itt az ő levele is, mert itt kell lennie. Máshol, más korban talán majd csak annyi lesz: egy ember megszületett.

Amióta megjelentek az interneten a gyermekünket támadó írások, köztük egy parlamenti párt alelnökének, a jobbikos Novák Elődnek a bejegyzése, sem én, sem a feleségem nem tudunk aludni. Képtelenek vagyunk feldolgozni, hogy pici babánkat minden ok nélkül bántják.

Novák Előd nem ismer minket! Mi nem segélyen élünk, nem voltunk soha büntetve, van szakmám, nehézgépkezelő vagyok, csak azért nem tudok a szakmámban elhelyezkedni, mert még le kell tennem a KRESZ-vizsgát, amire most gyűjtjük a pénzt. Jelenleg az önkormányzatnál közmunkásként dolgozom, adót fizetek, a köz javát szolgálom, munkámmal eddig mindenki elégedett volt. Ezért is történhetett, hogy környezetemben, aki csak ismer, kiáll mellettünk.

Rettenetes volt olvasni nemcsak Novák Előd, hanem mások gyűlölködő megjegyzéseit is az interneten, amelyre nem szolgáltunk rá!

Orvosi papírokkal tudjuk azt is igazolni, hogy nem időzítettük a szülést, a császármetszést és annak idejét a szülész szakorvos szakmai megfontolás alapján döntötte el.

Mélységesen elszomorít, hogy gyermekemnek és családomnak pusztán, mert január elsején elsőként jött a világra 2015-ben, ilyen gyűlöletet kell elszenvednie.

Ugyanakkor az nagyon jó érzés, hogy sokan kiállnak mellettünk, és Makón, is országosan is érezzük az emberek szeretetét, ami felénk irányul. Velünk vannak nemcsak a barátok és ismerősök, hanem az orvosok, az önkormányzat dolgozói, sőt a polgármester-asszony is, amit ez úton is köszönünk mindannyiuknak!

Akik viszont nem így állnak hozzánk, azokat arra kérjük, kisfiunk, családunk, de az egész magyarországi cigányság érdekében is, hogy fejezzék be a gyűlölködést! Ilyet mi még nem tapasztaltunk, és egy világ dőlt össze bennünk, hogy egy újszülöttel ilyen történhet Magyarországon. Novák Elődöt pedig felszólítjuk, hogy a nyilvánosság előtt kérjen bocsánatot a kisfiunktól!

a család nevében:

Rácz Péter,
Rácz Péter Rikárdó édesapja

57 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Feraj49
@papa.49: Egy római politikus azt mondta-" a népet meg kell osztani,mert a megosztott nép soha nem tud egységesen fellépni" ! Milyen igaza van. Mo .egy nagyon jól megosztott társadalomban él a gengszter váltás óta . Külön világa van a nyugdíjasoknak,a vasutasoknak,a rendőröknek,,a romáknak ,a pedagógusoknak stb. Jól látható a tüntetéseket nem együtt hanem külön-külön szervezik. Értek el nagy eredményeket ? NEM,csak legfeljebb "részengedményeket" de azt is csak csekély mértékben.A megosztott embereket időnként szembe kell állítani egymással. Ilyenkor megjelennek "célzott" /attól függ kiket akarnak egymással szemben állítani/ címek: "Sokba kerülnek a nyugdíjasok" az államháztartásnak.A romák "megélhetési gyermekvállalása",A tanárok,vasutasok béremelése, stb.Egyértelmű,hogy politikai megrendelésre készülnek az ilyen irományok.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Rumcájsz
Micsoda remek levelet faragtak Ricardó apjának!

Ugyan ki adhatta a kezébe?

Senni bocsánatkérés, jelentse fel Novákot és kérje kártérítést, hátha lesz belőle kreszvizsgára is...

Az Önkormányzatnál végzett közmunka, ( utcatakarítás ) nagyot lök a hazai GDP emelkedése érdekében.

A közmunkások bevonásával fogjuk vezérünk és talpnyalói szerint megteremteni az igazán jóléti társadalmat. Igaz messze még az egymillió rabszolga, amit megígért, de rajta vannak az ügyön...

Szégyellje magát Novák! :)
Equilibrium
Ha meggondolom, hogy harmincvalahány évesen nem merünk családot alapítani,, gyermeket, gyermekeket vállalni, akkor azt hiszem mindent elmondtam.
Idegen országban kell a boldogulásunkat keresni ahhoz, hogy tisztességesen, anyagi korlátok nélkül lehessen elkezdeni az ÉLETET...
Meine Ehre heisst Treue
Megszólalt, de minek?
Ebben a történetben nem maga a gyermek jelenti a gondot, hanem a fajtája. Ez tisztán faji kérdés, melynek sajnos van létjogosultsága a mai Magyarországon...
A helyzet tulajdonképpen lerágott csont, már rég nem pofázni kellene róla, hanem cselekedni a többségi társadalom elégedettségére, igényei szerint.
A pártolóknak (jogvédő seggfejek, politikus seggfejek) pedig javaslom, lehet költözni valamelyik fertőzött településre családostól...
Cicamama55
Senki nem tehet arról, hogy milyen a bőrszínnel születik, melyik népcsoporthoz tartozik. Embertelen egy világ ez, ahol e tulajdonságok alapján egyből ítéletet hoznak sorsok felől, már a születés pillanatában! Magam részéről mélységesen elítélem ezt a gondolkodást! Ez az oka annak, hogy a jobbikosok szavazója soha nem leszek, bár nagyon sok értékes ember ül a soraikban, s nagyon sokszor egyet is értek velük!
kukac50
Egy pici babának a születését ne használják fel politikai célokra.
Mindegyik ember aljas aki ezt teszi egy ártatlan babával.
kukac50
A született kisbabák nem tehetnek arról milyen közösségbe születnek, de vannak jogaik amit minden ember tartson tiszteletbe.
miazavalami
Monnyuk nem Novák keresztelte Rikárdónak, és nem ő tehet a származásáról. Majd olyan 5 év múlva azért kíváncsian várjuk az apuka következő levelét.
iteo
Durva mi lett ebből az elsőzésből.
73
Ez mind szép és jó.Nagyon remélem ez így van,hogy Te egy dolgozó újmagyar vagy.Felmerül egy kérdés ezzel a dologgal kapcsolatban.Ha fordítva lenne mind ez.A többi újmagyar és Te,ki állnál-e a"régi"magyar kölök és családja mellett,ha ilyen atrocitás éri?
73
@iteo: ha majd ők lesznek többségben,mi meg kisebbségben.
papa.49
Szerintem is kár volt megszólalnia, én az elsők között UTASÍTOTTAM VISSZA a novák előd szavait pont az emberiesség nevében, pont az ilyen novák elődök is felelősek a lakosság megosztottságáért, ha nem kezd pofázni lehet senkinek nem jut eszébe a gyermeket a bőrszíne miatt támadni...
A mai ,,politikai elit,, csak pofázni tud, tenni nem akar, se a jobb, se a bal oldalon ez ellen semmit, hol van pl. a hazugovics ,,kormányfői megbízottja,, a flóri, akinek kutyakötelessége lett volna rögtön visszautasítani a novák állítását!!!
Lehet hogy szépen megrendezett akció zajlott le megint???
Addig se a többi belpolitikai gebaszokkal foglalkozik a nép, míg ezen rágódik!!!
A novák előd nevének ilyen írása nem helyesírási hiba, másként nem tudom érzékeltetni, hogy mennyire semminek tekintem a palit...
73
Már olyan mélységű a magyar-cigány ellentét,hogy ebből a depresszióból nem látok kiutat.De ne legyen igazam.
iteo
@73: Vonuljunk rezervátumba és igyunk pálinkát.
papa.49
@73: Tudod én úgy érzem hogy szándékosan szítja a politikai hatalom az ellentéteket, ugyanis ha nép egymással is harcol akkor ők az,,elit,, nyugodtan tudnak rabolni...
Ilyen aljas, megosztó vezetése még nem volt az országnak, az biztos...
iteo
A Kárpát-medence az új Neander-völgy. Az agresszívabb, ravaszabb, életrevalóbb faj legyőzi a szelíd, őszinte teszetoszát. Bár a Biblia azt mondja, a szelídek öröklik a földet.
73
@iteo: nem egy rossz gondolat.De követeljünk magunknak mindent,mert nekünk alanyi jogon jár.
Feraj49
@papa.49: Egy római politikus azt mondta-" a népet meg kell osztani,mert a megosztott nép soha nem tud egységesen fellépni" ! Milyen igaza van. Mo .egy nagyon jól megosztott társadalomban él a gengszter váltás óta . Külön világa van a nyugdíjasoknak,a vasutasoknak,a rendőröknek,,a romáknak ,a pedagógusoknak stb. Jól látható a tüntetéseket nem együtt hanem külön-külön szervezik. Értek el nagy eredményeket ? NEM,csak legfeljebb "részengedményeket" de azt is csak csekély mértékben.A megosztott embereket időnként szembe kell állítani egymással. Ilyenkor megjelennek "célzott" /attól függ kiket akarnak egymással szemben állítani/ címek: "Sokba kerülnek a nyugdíjasok" az államháztartásnak.A romák "megélhetési gyermekvállalása",A tanárok,vasutasok béremelése, stb.Egyértelmű,hogy politikai megrendelésre készülnek az ilyen irományok.
1magyar
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
papa.49
@Feraj49: Tökéletesen egyetértek veled...
papa.49
@1magyar: Az igaz nem ez a gyermek tehet róla, a másik része a dolognak minden párt hibás abban hogy fogy a magyar, jó de kimondja meg ki a magyar, az itt élő emberek közül, ki vindikálja magának azt a jogot hogy kijelentse ,,te nem vagy magyar,, nem hiszem hogy erre bárki emberfia kijelölt lenne...
Ki tett az ellen hogy megálljon a fogyás, melyik párt, igazán egyik se...
1magyar
@papa.49: Igen, Orbánék is a nagycsaládosokat támogatják,gyerekszülésre szólítanak fel,de nem mindegy milyen sorba születik a pici és ezt a magyarok érik fel ésszel.
A cigányoknak meg majdnem hogy ez az egyetlen megélhetési forrása, kevesen számolnak a gyerek utóéletével közülük. Kb. 10 %.
papa.49
@1magyar: Tudod ezt már nálunk okosabb szociológusok is próbálték megoldani nekik se sikerült, és miért, mert ha a népcsoport tagjai nem akarnak beilleszkedni a befogadó népbe, akkor csak súrlódások lesznek...
A cigányság kb. 7-8 éve él velünk együtt a Kárpát medencében, de igazán nem illeszkedett be...
Tisztelet a kivételnek, mert ismerek olyan családokat akik megállják a helyüket a társadalomban, de nem ez a jellemző...
Miért van az hogy nem nálunk hanem tőlünk nyugatabbra élő gazdagabb országok, se tudják ezt a gondot megoldani??? Nem tudom a választ...
papa.49
bocs. a 7-8 helyesen 7-8 száz éve...
Levendula
Reggel én is hallottam dr Helmeczy Lászlótól, hogy sem Szögi Lajos családja, sem Marian Kozma családja nem kapott kártérítést egyáltalán. Csak a roma gyilkosságok áldozatai, vagyis a családjuk.
tivoli
@iteo: ma, 10:40
Ők akkor sem fognak éhen halni, ha beüt az olajválság.
gödörben
@Levendula: Ez a megkülönböztetés a probléma. Magyarországon csak magyar van (kéne lenni) egyenlő kötelességekkel és jogokkal. Fajra és foglalkozásra tekintet nélkül.
keresztapa
@Levendula: Ezen nem kell csodálkozni, mert ők dolgoztak, kötelességüknek tartják a munkát. azért nem kaptak segélyt. A mások meg azért kaptak mert csak a jogukat ismerik, a munkát meg mint rasszista előjognak tudják. A rasszistáknak vannak kötelességük ilyen a munkavégzés: Nekik meg csak joguk van segélyre, kapni, kérni, részesedni, mert ez járandóság. A rasszistáknak meg kötelességük a járandóságot, a segélyt, rendőri védelmet, önkormányzati segélyt külön, lakástámogatást, tüzelőt, óvodai iskolai ingyenes étkeztetést. biztosítani a rászoruló Rikárdóknak

@papa.49:
1magyar
@keresztapa: Az a baj, hogy amíg a magyar rassznak sincs munkája, addig nem vonhatjuk őket sem emiatt felelősségre.
keresztapa
@papa.49: Ez a valóság, de vezetőink a valóság felismerésére alkalmatlanok, mivel attól már elrugaszkodtak, megválasztásuk után azonnal.
papa.49
@keresztapa: Ebben teljesen igazad van...
Szimba
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
Szimba
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.

Kitiltva. Valaki még, esetleg?
Csizmás Kond
" Seggfejország 2015-ben is hozza a formáját."
...na és mondja kied hol él ?
keresztapa
@1magyar: Igazad van, Előd igaz állítását, ami a valóságból fakad, hogyan ugrott minden megélhetési párt jogvédő az igaz félremagyarázására, bevonva a gyerekszemélyét, egyből a gyereknek ártatlanságát hegyezve ki. Előd viszont a népesség szaporulatáról a cigány kisebbségnél nagyobb, még a magyar többségi társadalomnál ez nem mondható el. Miért nincs ez meg a 12 nemzetalkotó kisebbségnél, miért csak a cigány kisebbségnél aki a 13. - ként nemzetalkotó kisebbség. Erre kellene igazságot tartalmazó választ adni, és aki erre nem tud a társadalom igazságérzetének kielégítésére választ adni, az
gyáva gazember, alkalmatlan az ország vezetésére. @papa.49: Csak a valóságot írod, elég tapasztalattal, meggyőzően.
keresztapa
kuruc.info/r/7/137934/ Ezt talán el kellene olvasni, mielőtt valaki Rikárdó nevet magára öltené!
mariaberta
Miért a cigányok felelőssége, hogy a magyar nem akar szaporodni? Mert a magyar nem hajlandó ilyen országban gyermeket a világra hozni? Unalmas ez a cigányozás. Senki nem felelős azért, hova születik? Ezt valahol a fentiek, -ha egyáltalán vannak ilyenek- döntik el.
Te is én is lehetnék cigány. És akkor mi van?
JAJMÁR
Minden országban él kisebbség. Eljöhet még az idő, amikor összetesszük a két kezünket, hogy nekünk "csak" ez jutott.

@Szimba: Hiányozni fogsz :(
keresztapa
: @mariaberta: Tanulság ként, Ha te is én is cigányok "lennénk" akkor nem lenne cigány kérdés!
@JAJMÁR: Légyszi ma 19:03 kommentem elolvasni benne van a válaszom!
Dr. Felipe
Az a cigány aki dolgozik miért ne szaporodhatna akár január elsején is. A gyerek azt látja hogy az apja dolgozik akkor valószínűleg ő is becsületes ember lesz hacsak nem keveredik rossz társaságba.
A nagyobbik baj az hogy a novák féle náci gyökerek is szaporodnak akiknek munkahelye sosem volt, a munkát csak szótárból ismerik és az adófizetők pénzéből élősködnek. Aztán még döngeti a mellét hogy ő is három purdét csinált, hát így könnyű ha az adófizetők eltartják "kiccsaládját"
1magyar
Ha lenne munkahely és kötelező lenne mindenkinek 55 éves koráig dolgozni ahogyan a szoc-ban volt nem lenne cigánykérdés sem.
laszlobihari
@Szimba: Sajnálom, hogy kitiltottak, hiányozni fogsz!
JAJMÁR
@keresztapa: 19:03 Nagyon egyszerű, a válasz az evolúció !
Nézz szét a világban, pl. Afrikában miért születik annyi gyerek, amikor sokan éhezésre vannak ítélve? Ez nem logikus ugye? Pedig az.
Mivel az utódok életkilátásai bizonytalanok, be kell biztosítani, -több magot kell vetni- !
Két alapvető ösztön határozza meg az emberi létet, az életösztön és a fajfenntartás ösztöne.
Tudom, hogy azt hiszitek, a nők akarnak 7-8 gyereket szülni és a pénzért, mert abból élnek, de nem ! A nőknek 1-3 gyerek elég lenne, ők a férfinek szülik a többit.

A férfi a "fajfenntartó", a magot vető, ez az ösztön erősebb bennük, mint az életösztön.
(Van amelyik 3-4 asszonynál is "elveti a magot" :) )

A nőknél az életösztön erős, - amíg a férfi akár az élete árán is védelmez - a nő vigyáz magára, mert életben kell maradnia, hogy az utódokat felnevelhesse. A biztonság is kell ehhez, ezért kell a férfi, - mert ő jelenti a biztonságot, az ő ereje, védelmező segítsége, munkája. Ennyi !
Az állam erre még rájátszik, mert dotálja ezt a fajfenntartó ösztönt, minden gyerekre pénzt ad.

Gondolom, érted ! Ebből fakadna a megoldás, ami egyáltalán nem bonyolult.
A megoldás kulcsa: a nő ! A nő életösztönére, a biztonságvágyára kellene az államnak a súlypontot helyezni, nem a férfi fajfenntartó ösztönére.
Ha a nőnek a gyerekvállaláson kívül társadalmi szerep is jut, ha megtanítják a fogamzásgátlásra és ezt biztosítják neki, ha megértetik vele, hogy 1-2 gyereket biztonsággal és jól fel tud nevelni, de ha 5-öt szül elveszik, akkor a nő nem szül 5-öt.

Egyébként ez történt a magyar társadalomban. A nők azért nem szülnek többet, mert nem látják biztonságosnak, és mert megtalálták a helyüket a társadalomban.
(Az más kérdés, hogy ez a férfiaknak hogy esik. )
A fogamzásgátlás módszereit pedig megtanulták. A romák még nem... tőlük olyat várunk el, aminek minden egyéb állami intézkedés és a saját szokások is ellentmond.
mate03
@Equilibrium: Gondolom ez a súlyos probléma,mert az ! Nem azért van,mert a cigányok,gondolkodás nélkül csinálják a gyerekeket? Ami veled történik,az a politikusaink megbocsájthatatlan bűne! Amiért egyszer remélem,felelniük kell!
keresztapa
@Dr. Felipe: Nos igazad van, szaporodni szaporodjanak de csak akkor ha ők teremtik meg a munkához való jutás feltételeit, a gyakorlatban ők hozzanak létre munkahelyeket, amely a megélhetés, a tanulás,feltételeit a szaporulatnak biztosítja. De a többségi társadalom kárának növelésének rovására ne cselekedjenek. Rá telepedve a többségre, hogy eltartásukról a többségnek kötelessége gondoskodni. Persze náluk ez a kötelezettség felelőssége, nem érvényesül, mióta a magyar társadalom befogadta maga közé. A többségi társadalom ésszel felméri, hogy hány gyerek jövőjét tudja biztosítani, és annak mértékét tartja be. Ha egy gyerek, akkor egy, ha több akkor igen több. De az nem megy, hogy a család létszámát felelőtlenül csak egyre növeljük élvezetből, de az eltartásukról másnak kell szorgoskodni.
A valóságos élet körülményekből induljon már ki, mindenki aki vélelmét a gyerek ártatlanságára hivatkozva minősíti másnak vélelmének igazságos voltát. Az érem oldalait figyelve, lehet a háromból egyet, kettőt, de a harmadik oldal ami része az igaznak, nem lehet figyelmen kívülre helyezni. Az egységes egy, a részek összességéből tevődve össze, képez egy EGÉSZET. A szülő felelősség érzete nagyban hiányos, ha mindezeket nem tudja felmérni! Nemre , fajra, kisebbségre, többségre egyaránt igaz tartalma van. Egy család csak részként érthető,értékelhető, és nem egységes egyként.
keresztapa
@JAJMÁR: Neked is igazad van az evolúció tárgyalásában, ebben nem is lehet vita. de a felelősség tudatban, annak tartalmával te is felelőtlenséget tapasztalsz!
JAJMÁR
@keresztapa: 10:43 Nem, ez nem felelőtlenség, ez ösztön ! Minden emberben kódolva van ! Azért írtam le olyan hosszan, mert az "ösztön" irányította viselkedést kellene megérteni, mert azt alapjaiban megváltoztatni nem lehet.
Bizony, benne van a felelősség a szapora szülésben, méghozzá erősen - a fajfenntartás felelőssége - és az a kultúra, ahol a nő helye a férfi mögött van, kiszolgálja ezt...
Ezt kellene megérteni:
1. A bizonytalan életfeltételek miatt, egyre több utódban látják a fennmaradás lehetőségét - ösztön .
2. A nő szülni fog, mert ezzel véli megtarthatónak a férfit, aki a védelmező és a biztonság, és ha valami miatt a férfi eltűnik, másikat keres és annak is szül - ösztön .

Amúgy igen, én is azt gondolom, hogy az államnak be kell avatkoznia a születésszabályozásba, mégpedig a leghumánusabb módon.

A nőkre kell koncentrálni. A nőkben kisebb a fajfenntartás ösztöne, és jóval nagyobb az életösztön és a biztonság vágya.
Ha a nőket sikerül "felemelni", felemelted az egész csoportot :)

Amúgy pedig minden megszületett életnek helye van a földön :)
keresztapa
@JAJMÁR: Sztem, a természet azt mondja, hogy a nemi ösztön a szaporodás, azaz a faj megőrzése. A férfiak nemi ösztönét a nők tulajdonlását irányítja, valamint területi és hatalmi ösztönök, melyek a fennmaradáshoz szükségesek.
Ösztönön való uralás, az ösztön kordába szorítása, keretekben történő tartása egyéni, közösségi, társadalmi össznépi feladat, megoldása állami kötelesség.
Ebben az országban ha cigánynak lenni hungarikum, melegnek lenni büszkeség. Zsidónak lenni jó. Akkor magyarnak lenni miért rasszizmus? Talán mert az ország neve magyar. Ki mit feltételez?
JAJMÁR
@keresztapa: 18:27 Ebben az országban minden magyar állampolgárnak azonos jogai vannak, akár zsidó, akár roma, akár valamilyen más nemzetiséghez tartozik, hiszen elsősorban ember és magyar :)
freemanpetya
@keresztapa: Te úgy szeretnéd megélni a magyarságod, hogy mindenki felett állsz és tőled mindenki csak lejjebb áll? Ez alapvető probléma szélsőségeseknél mert attól, hogy szélsőjobbos gondolkodású valaki attól még nem biztos, hogy automatikusan magyar is vagy, vagy legalábbis a környezete annak tartja. Sokaknak ez a turbómagyarkodás csak egyfajta álca. Ez a legnagyobb baj.
freemanpetya
@keresztapa: Te úgy szeretnéd megélni a magyarságod, hogy mindenki felett állsz és tőled mindenki csak lejjebb áll? Ez alapvető probléma szélsőségeseknél mert attól, hogy szélsőjobbos gondolkodású valaki attól még nem biztos, hogy automatikusan magyar is, vagy legalábbis a környezete annak tartja. Sokaknak ez a turbómagyarkodás csak egyfajta álca. Ez a legnagyobb baj.
gödörben
@1magyar: Nem őket a politikát, ahol lehetővé tették az ingyenélést politikai megfontolásból.
keresztapa
@JAJMÁR: @freemanpetya: Ha valaki, a valóságos helyzetfelismeréséről, gyakorlatban történtekről, fejti ki vélelmét, az nektek szélsőség, magyarkodás. ugyan ti hol vagytok a valós élettől elzártan, burokban. @gödörben: Helyzetfelismerése egy mondatban rávilágít, amit ti valamilyen oknál fogva nem vagytok helyzetfelismerés közelben. Általam írtak tapasztalásból lettek megfogalmazva, és nem párt közeli brossurából. A legnagyobb baj az, hogy nincs helyzetfelismerése, következtetési ingere, egyes személyeknek. Liber szöveggel zárkózik el a mindennap valóságától.
@JAJMÁR: Igazad van a joggal kapcsolatban, joga minden állampolgárnak van, csak ezzel a joggal, hogyan él! A joggal törvénykövetően, vagy a kiskapuk jogával, visszaélten kötelezettségről megfeledkezve, jogait hangsúlyozottan azt maga előtt tolva, csak azt érzékeli követelvén. Az állampolgári jogok csak akkor egészséges, ha amennyiben a kötelezettséggel egy mérlegben kiegyensúlyozottan van jelen. Másként a mérleg serpenyőjéből a kötelezettség kiesik, és marad csak a jog!
JAJMÁR
@keresztapa: 10:41 Igen, ezzel nagyjából egyetértek, de a gyevi bírók nem biztos :)
JAJMÁR
@JAJMÁR: A "gyevi bírók" idézőjeles :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.