Miután a parlament megszavazta azt a kormányjavaslatot, hogy pénzt kérjenek a közérdekű adatigénylések után, a Transparency International jogi képviselője próbálta megtudni: miért? Erre jutott.

39 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toby
Mocskos patkányok, nehogy a lopás folyamatát bármi megzavarja !
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Toby
Mocskos patkányok, nehogy a lopás folyamatát bármi megzavarja !
zöldszem
Rögtön a szavazás után ilyet kérdezni :))), Majd az eligazítás után, először mindenki aki megszavazta a törvényt, kap egy körlevelet, hogy mit nyilatkozhat. Önálló gondolat, vélemény, ne már, hol élnek a kérdező riporterek.
human
Ne zavarj! Lopunk.
Ezt a táblát kellene kirakni a Parlamentre.
nemkati
Már rohadtul zavarta a kormányt, hogy nem elég, hogy közérdekű adatokat ki kell adni a kérelmezőnek, hanem még néha ezek a gazember igénylők odáig is elmentek, hogy kiperelték tőlük a közérdekű adatokat. Na ez már sok volt, majd ha a szemét adatigénylőknek keményen fizetni kell, kétszer is meggondolják, hogy kutakodjanak a lopásokról szóló iratok között.
keresztapa
Egyszerűsíteni kell az adatok köttelező nyilvánosságát a kormány hívataloknak, akkor nem kell kérni csak másolni!
justhpeter
A sok ökör megint beleszaladt a késbe. Hihetetlen, hogy semmiből nem képesek tanulni öt év alatt sem. Kövért már-már megsajnáltam. Egy ilyen csorda felett kell uralkodnia. Aztán megszólalt és megértettem miért ő a parlament elnöke. Mert ő a csordában a legnagyobb !
Desischado
Mocskos, aljas, gerinctelen paraziták! Azt hiszik, azért van az ország, hogy nekik legyen mit lopni! Meddig tűrűnk még?!
F_Viktor
@keresztapa: Írod:
"Egyszerűsíteni kell az adatok köttelező nyilvánosságát..."

Szomorú, de az Orbán maffia eljuttatta az országot oda, hogy Szlovákiával, Romániával kell példálóznunk.
Ahogyan náluk, Magyarországon is fel kell tenni a netre MINDEN közpénz elköltését, ahol BÁRKI ellenőrizheti hová mennek a Zemberek adóforintjai. Így például Romániában perelhető a miniszterelnök, de Szlovákiában is több kormánypárti politikus kóstolta meg a börtönkosztot.
soljanka
Mindenki annyit ér, amilyen képviselője van.
szaboria1
A jelenlegi kormány képviselőinek nem lehet külön véleménye csak azt kell figyelni amikor Roggyant Tóni elüvölti szavazás előtt melyik gombot kell megnyomni.
Tekla
Minden adat ott van a neten, hát ügyfélkapunk belépek és letöltöm ami kell, ez így mért nem jó?
Aki Én
@Tekla: 09:05 Ez valami vicc a csökkent értelmi képességűeknek?
Ha így lenne, mire a törvény? Húúúú bakker, ez már nagyon fáj...
Freewolf
A demokratikus oldalnak nem erőssége a gondolkodás! Kérnek fél teherautónyi adatot és másolatot. A papírnak a legkevesebb az ára, de annak a munkadíja, aki, vagy akik egy hónapig állítják össze az anyagot, csak hogy a kötözködők dörzsölhessék a tenyerük, pénzbe kerül.Miért az én adómból fizetnék ki annak a munkabérét, akit ezzel a sok lököttséggel teljesen leterhelnek? Fizesse ki, aki kíváncsi!
keresztapa
@Freewolf: Ezeknek az sem jó ("Jó") csak a "rossz" ami náluk ismert, ezen kívül béna kacsák! Minden ami rossz az országnak azt ők fenten hirdetik úgy , hogy már ők is hiszik. Csak az az aggasztó hogy most tudják csak hogy mi lenne jó az országnak. Akkor kellett volna tudni amikor a hatalmat bitorolták, akkor még most is bitorolnák. Azt az országot melyet ők vezettek, amellyel csődközelbe, kerültünk , bemutatták országvezető képességeiket. Pedig senkinek nem mondtak nemet, minden kívánalomnak alávetették az országot, bólogató szolgalelkületüket bizonyították. Ezek most a hatalmon kívül tudják a tutit, furcsa egyvelegű bagázs.
Bercifiu
@Freewolf: Igazad van. El kell titkolni a lopást, csalást, aki kíváncsi fizessen, mert úgysem történik felelősségre vonás.
Aki Én
@Freewolf: 09:13 Megalkottad minden idők legidiótább, legdemagógabb hozzászólását. Hogy a milliárdokat titkoló adatok kiadása a pénzedbe kerül az zavar,de a milliárdok kifizetésének titkolása nem. Mit nem értesz azon, hogy ,,közérdekű adat"? Téged nem érdekel, hogy mire mennek az ezer milliárdok? Szerinted miért nehezítik meg a hozzáférést? De most komolyan, ez az agymenés nem is lehet igaz...
eszegfu
@Tekla: 9:05 Mondjuk Paks II.-ről is megtudsz mindent, ha belépsz az ügyfélkapudon? Ha ez igy lenne, akkor Szél Bernadettnek is egyszerü dolga lenne..."csak" ügyfélkapu kérdése!
Világos!
Aki Én
@keresztapa: 10:53 Magáról a hírről és annak jelentéséről is van véleményed, vagy csak azokról, akik nálad kevésbé vakok és ostobák? És hogy jön ide az előző dilettáns kormány? Ezeken is csak sok év után fogsz kiigazodni?
keresztapa
@Aki Én: Ellentétben veled a ( "jó") - ( "rossz ) ellenzéki nyilatkozatokról nyilvánultam meg @Freewolf:- nak, ez a hatalmas aggodalom ami őket most érdekli, az adatok nyilvánosság elé kerülésének költségeiről. olvasd el többször, hátha megérted mielőtt jelzőket alkalmazol. @Tekla: vélelmét is olvasd hozzá hátha világosabb lesz!
F_Viktor
@Freewolf: Írod:
"A demokratikus oldalnak nem erőssége a gondolkodás! Kérnek fél teherautónyi adatot és másolatot."

jobbereinknek soha nem volt erőssége az igazmondás!
Gondolom példád a "fél teherautónyi adat" a trafikmutyira vonatkozik.

Ebben az esetben is a DK kifejezetten digitális formátumban kérte a másolatokat, mert a feldolgozás csak ebben lehetséges.
Valamelyik ge@i NFM a feldolgozhatóság nehezítése érdekében cseszett el 25 millió forint közpénzt! Tudom, neked/nektek, ez a helyes, a korrekt. Mutyik országa már csak így működik!
F_Viktor
@keresztapa: Írod:
"Minden ami rossz az országnak azt ők fenten hirdetik..."

Na ja, majd ti, a gyűlölködő, hazugok, mutyizók tudjátok, hogy mi jó az országnak?
Lásd előző hozzászólásomat!
Freewolf
@Aki Én: Ettől demagógabb és értelmetlenebb indoklást nem olvastam mostanában! Nem rémlik az, hogy nincs ingyen ebéd és minden pénzbe kerül? Ha kérsz egy anyakönyvi kivonatot, mert kell neked, megkapod, de pénzért. Ha kellenek az adatok, fizesd ki érte a munkadíjat, amiért kikotorták neked! Attól, hogy neked közérdekű adat kell, mert a paranoia ezt megkívánja, ezután is megkapod, de a díját fizesd meg!
Ezt nem érteni érdekes felfogással rendelkezőnek kell lenni!
Freewolf
@Bercifiu: Miért kéne bármit eltitkolni? A nyilvános adatokkal visszaélők sem titkolják, hogy Magyarországot akarják lejáratni!
Freewolf
@F_Viktor: A digitális forma is munkába kerül!
F_Viktor
@Freewolf: Írod:
"Ha kérsz egy anyakönyvi kivonatot, mert kell neked, megkapod, de pénzért. Ha kellenek az adatok, fizesd ki érte a munkadíjat, amiért kikotorták neked!"

Ennyire f@sz vagy, hogy nem érted?
Az Anyakönyvi kivonat nem közérdekű adat, azért kell érte fizetned!

Pl. a fentebb említett NFM, aki birtokolta a trafikmutyi anyagait, annak fenntartása, annak minden egyes dolgozójának bérét, juttatásait, az adófizetők pénzét terhelik! S ezeknek az adófizetőknek törvényi lehetőségük van, hogy megnézhessék hová költi a kormány azt a 32-35 000 milliárd forintot (+ EU-s kohéziós pénzek) amit évente önként átadnak a ge@i kormánynak!

Írod:
"A digitális forma is munkába kerül!"

Te ennyire hülye vagy?
Vagy ekkora szekértoló vagy? Ge@ibb a ge@iknél?
16 ezer oldalnyi trafikpályázati értékelési jegyzőkönyvről és 1 600 települési értékelési lapról beszélünk!
keresztapa
@F_Viktor: @F_Viktor: Erről ne feledkezzél meg mert te és társaid ilyenek vagytok, nem csak az én vélelmem alapján, hanem magában a mindennapi életben vagytok ilyenek! A két ideológia pártvezetése közt ilyen emberi különbség van. “A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak szermélyes boldogulása így kívánja.” Ezt remélhetőleg már felfogtad mert erről írtam csak személyi nevesítés nélkül.Országhoz, népéhez való viszonyukról.
F_Viktor
@keresztapa: Figyú, te most Orbánról és követőiről (mondhatjuk jobbereknek is, mert ugyanez vonatkozik a jobbikra is) írtál, őket jellemezted, minősítetted.
Csak egy dolog zavaros számomra, amit "keresztény etikáról" és a lelkiismeret viszonyáról írtál. Ez az a lóláb ami kilóg a jobber gépezetből.
Aki Én
@Freewolf: 13:04 Az anyakönyvi kivonat közérdekű, mindenki számára nyilvános adat, ami minden állampolgárra tartozik? Vagy az abban szereplő adatok, számlák, szerződések közpénzből lettek finanszírozva?
A tények bizony azt mutatják, hogy szó nincs paranoiáról, sokkal inkább mutyikról, elhallgatásokról, túlszámlázásokról, túlfizetésekről, kétes üzletekről, hűtlen kezelésről. Ha ezeket az adatokat nem kérnék ki néha, akkor ennyi simli sem lenne ismert. Na szerinted vajon miért tagadják meg sokszor az adatokat? Na?
Aki csak annyira épeszű, hogy egy pc-t be tud kapcsolni, az nem igaz, hogy ezt nem látja.
Csizmás Kond
@Aki Én: "Az anyakönyvi kivonat közérdekű, mindenki számára nyilvános adat,"
Ülj az árnyékba, mert még nagyobb bajod is lehet...
Freewolf
@Aki Én: Értetlen vagy! Minden ami államigazgatáshoz tartozik, így a pályázati anyagok is munkába kerülnek! van ahol pénzért pályázhatsz, úgy töltheted le az anyagot. Eddig ez ingyen volt, most fizetni kell érte! A munkát fizeted meg értetlen, amibe az kerül, hogy te túrkálhass benne!
Freewolf
Vegyünk közérdekű adatot is! Tulajdoni lap! Bárki lekérheti 6000,- Ft-ért, hogy megtudja, ki a tulajdonos. Akkor ezért kell fizetni, tízezer oldalért meg nem?
Aki Én
@Freewolf: A kettőt nem lehet egy napon említeni. Nem akarod megérteni ennek a jelentését.
Hellcat
Hogy menekül a sok köcsög patkány a felelősség elől...
Aki Én
@Csizmás Kond: 14:55 Elvonult a vihar, remélem lehűltél. Olvasni tudsz, értelmezni még mindig nem.
Szerinted miért tettem kérdőjelet a végére? Na, megoldod a rejtélyt?
F_Viktor
@Freewolf: Írod:
"Minden ami államigazgatáshoz tartozik, így a pályázati anyagok is munkába kerülnek! van ahol pénzért pályázhatsz, úgy töltheted le az anyagot."

Kevered a szezont a fazonnal!
Vagyis a közbeszerzésekre kemény pénzekkel lehet pályázni (5-6 számjegyű összegek), mégsem ekvivalens, hogy bizony a megvalósítás minden tétele az közérdekű adat, mert B+ az adófizetők pénzét költi a kormány!
Freewolf
@F_Viktor: Senki nem mondta, hogy nem közérdekű adat, de tessék fizetni érte! Ennyi!
F_Viktor
@Freewolf: Rendben, megértem, hogy markánsan kiállsz azért, hogy nemár elherdálják a befizetett adóidat... .-))
Ezért ismételni tudom magam, ahogyan első hozzászólásomban írtam, Romániához, Szlovákiához hasonlóan, MINDEN kifizetett közpénz mozgását tegyék fel a netre!

Ehhez mit szól a finnyás lelkiismereted?
kukac50
Amire az adófizetők pénzéből költenek,azokról az adófizetőknek joguk van tudni,mire mennyit kinek mennyit juttatnak belőle! Ezt minden estben ingyen, nyilvánosnak kellene lenni.
Ellenőrizni tudjuk,hogy a Nép pénzével jó gazdálkodik e a kormány!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.