A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint "nagy a baj", ha a Miniszterelnökséget vezető miniszter nem érti a pedagógusok elégedetlenségének okát, nem látja, hogy a tiltakozók nem magukért, hanem "a gyerekekért, a közoktatásért, az ország jövőjéért demonstrálnak".

Mendrey László, a PDSZ elnöke csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy Lázár János sajtótájékoztatóján azt mondta: a közoktatásban nincs lehetőség újabb 15-20 százalékos béremelésre, ezt akkor sem tudja megtenni a kormányzat, "ha gyerekekkel próbálják tisztességtelenül zsarolni", utóbbitól óva intve a szakszervezeteket.

Mendrey László azt írta: egyetértenek abban a miniszterrel, hogy "gyereket felhasználni politikai célra nem tisztességes dolog". Hozzátette: talán Lázár János sem vitatja, hogy akiknek alacsony az iskolai végzettségük, általában csekély a társadalmi aktivitásuk, és az ilyen választópolgár könnyen manipulálható.

Úgy folytatta: talán abban sincs vitájuk a tárcavezetővel, hogy a megváltozott közoktatási rendszerben az általános iskolát elhagyó diákok kétharmada szakképzésben tanul tovább, amelyben nagymértékben csökkentették a közismereti tárgyak számát.

Szerinte az onnan kikerülő szakmunkások a hatalom kiszolgáltatottjai, hiszen leginkább a "minden józan határon túlterjeszkedett" állam az, amely befolyásolja mindennapjaikat.

Ez kizárólag az aktuális kormányzó politika érdeke – összegezte.

A PDSZ elnöke szerint ha a Miniszterelnökséget vezető miniszter nem érti, hogy az ismét 17 milliárd forintos adóssággal küzdő Klebelsberg Intézményfenntartó Központ "nem hibajelzés, hanem maga a hiba, akkor nem felelősen gondolkodó politikus, hanem kritikátlan kiszolgáló".

Kitért arra is: a tankönyvpiac felszabadítása nem a tankönyves lobbi, hanem a közoktatás érdeke.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
Mendrey Úr !!! Helyretette ??? Sajnos rossz helyre !
A csepeli HÉV sinekre kellett volna tenni, amikor jön
nagy lendülettel a szerelvény...:-))))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
helyre tette??? az a szemétdomb lenne! =))
volvós
Mendrey Úr !!! Helyretette ??? Sajnos rossz helyre !
A csepeli HÉV sinekre kellett volna tenni, amikor jön
nagy lendülettel a szerelvény...:-))))
justhpeter
Nyugi ! Az ostoba Lázár csak provokál. Az újságírók előtt szerepet játszik. Egyébként ezért ostoba.
leszúrt rittberger
Egy ilyen zsebtömő politikus úgysem fogja soha megérteni, hogy vannak emberek, akik VALAMI MÁS MIATT emelik fel a szavukat...

Ők abba nevelkedtek bele, hogy én, én, én, én földpályázatom, én költségtérítésem, én bérlapofonom, én prémiumom, én jutalmam... El sem tudják képzelni, nem hiszik el, hogy van olyan ember, aki a másik nyomora miatt is képes aggódni.

Már ha nem ilyen Lázár-féle "annyit is ér" tetű, akinek már a seggét is papírpénzzel törölték.
Toby
"Hozzátette: talán Lázár János sem vitatja, hogy akiknek alacsony az iskolai végzettségük, általában csekély a társadalmi aktivitásuk, és az ilyen választópolgár könnyen manipulálható."

Nosza birkák, benneteket is megemlítettek !
gibgab
A jelenleg regnáló hatalom akarja eszközzé silányítani a felnövekvő nemzedéket saját alantas politikai céljai érdekében. Úgy tűnik a Miniszterelnökséget vezető miniszter maga sincs tisztában azzal, hogy közoktatásban meglévő anomáliák NEM MUNKAHELYI VITÁK, ezek az állam egyik ellátórendszerének súlyos rendszerhibái. Na azért nem hiszem, hogy Lézer et. ennyire hülye, de azt hiszem, hogy félrebeszél azzal a szándékkal, hogy megvezesse a zembereket.
Desischado
@Toby: Azért Mendrey László ne általánosítson. Nekem is alacsony az iskolai végzettségem, de engem nagyon is érdekel, mi folyik itt, és nem hagyom magam átverni! De sajnos, sokakra igaz.
Ami lézert illeti, várt tőle valaki mást? Egy hitvány parazita!
Toby
@Desischado: Relatív, hogy kinek magas és kinek alacsony az iskolai végzettsége, személyiségéhez képest, az ELTE Btk szakos "értelmiségi" is is lehet egy alávaló, mocskos szarházi -lásd orbánc a geci ! - és egy 6 osztályos is lehet a tisztesség mintapéldája !
dr. prédikátor
@Toby: tegnap 20.23 ra Még hogy nem aktivak a birkák!Hát a birkamenet az smafu???Ott milyen aktívan bégetnek!!!:)))
rokkarudi
@Desischado: Nem atz mondta, hogy mind. ÁLTALÁBAN
nezelodo
Ha olyan jól működik az a KLIK, akkor miért kötik ki a gázt az iskolákból, miért nincs a legegyszerűbb dologi kiadásokra pénz, persze ezt nem reklámozzák hülyére, sem a 17 milliárdos tartozását ennek főhivatalnak. Akármilyen szegények is az önkormányzatok, mindig volt megoldás a röhejes "nemzeti konzultáció" nélkül is az iskolákra, találtak megoldást a gondokra.
Egyébként ha már a népszavazás intézményét elsikálták ezek a nagyon demokraták, már elég lesz helyette összegezni, hány kockás inget adtak el az üzletekben, a tahó beszólása után.
Kutyuska
Amikor kuszaszem megzsarolta a magánnyugdíj pénztár tagjait azzal, hogy aki nem lép vissza az állami nyugdíjrendszerbe nem lesz nyugdíja, nem hallottam ennek az érzékeny lelkű annyit is ér Janinak a tiltakozását. Az zsarolás volt a javából.
Hellcat
Tudja ezt a lézer is...tisztában vele mekkora ormótlan szarságokat mond és ezért lehet így érdemben könnyen kiosztani. A kiosztst viszont kevesen hallják meg...azt, hogy a lézer meg a tanárok béremelésköveteléséről hazudozik azt pedig sajnos sokan.
Lepényleső
...akkor tehette volna helyre,ha foglár lenne.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.