Az olimpiába szúrt propaganda célt téveszt: a nézők jó része ilyenkor más csatornát választ – írja a NOL.hu a televíziós közönségmérésre hivatkozva.

580 ezren izgulták végig Imre Géza kedd esti párbajtőrdöntőjét az M4 közvetítésében, ami kiugróan magas szám egy sportcsatorna esetén. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap büszke is az eredményre, aznap külön közleményben emelte ki, hogy az M4 a főbb sportesemények idején a legnézettebb csatorna volt, többször megelőzte még az RTL Klubot is.

A döntő után jött az egyperces híradó jó adag migránsos hírrel. A közvetítés szüneteiben az M4 többször sugárzott „társadalmi célú hirdetést" is, amely valójában a kormány Tudta? című, az október 2-i népszavazásra buzdító menekültellenes kisfilmjét takarta.

Elégedettek lehetnek tehát a kormánypárt kampányszakemberei. A sportcsatornán sugárzott egyperces híradó jól teljesít, az olimpiai közvetítés szüneteiben 350-500 ezres nézettséget hozott össze. A köztévé hírműsorai mostanáig csak egy szűk réteget értek el. A hírcsatorna 19.30-as híradóját az elmúlt két héten átlagosan 183 ezren nézték, miközben a kereskedelmi csatornák hírműsorait még a nyári uborkaszezonban is 550–700 ezer ember követi. Viszont azon a napon, amikor Imre Géza ezüstérmes lett, az este kilenc után jelentkező egyperces hírműsorról 85 ezren, szerdán este fél kilenckor pedig 112 ezren kapcsoltak el.

Egy percet kellene a nézőknek kibírniuk, de inkább tízezrével menekülnek a hírblokk elől.

63 hozzászólásarrow_drop_down_circle

moareka
...és van aki oda sem kapcsol, még "egy percben" sem...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
vadnarancs
Korábbi hozzászólásomban ez kifogásoltam és gusztustalan, undorító pártpropagandának tartottam KÖZPÉNZEN! Persze a migráncsozóknak meg kell adni a mindennapi migráncsolást, különben elfelejtik ma éppen kit kell utálni!
Bringás
Ismét egy ordas hazugság, kiforgatott tények!
A reklám alatt, bármilyen reklám alatt magam is szörfözök a csatornák között, hogy valami érdekesebbet találok-e! Ez nem a hirdetésnek szól, hanem annak, hogy épp reklám van!

Újabb ordas liberális hazugság került leleplezésre!
oncogito
@Bringás: - most nagyot csalódtam benned!
Azt hittem tátott szájjal és nyitott szívvel nézed a kormányhirdetéseket!
Hova vezet ez, ha már te se... :-(
Doxi1
@Bringás: Persze, elkapcsolnak, de ezekhez erős hányinger is társul!
papa.49
Közpénzen szponzorált pártpropaganda, már 50 éve is gyűlöltem, és mi az érdekes, az hogy akkor a mai nagyfejűek szülei, nagyszülei nyomatták a maszlagot!!!
moareka
...és van aki oda sem kapcsol, még "egy percben" sem...
silber13
@Bringás: Ki kell ábrándítsalak, ez nem reklám, amit az olimpián nyomat a tv, hanem kőkemény politika, a Fityisz érdekeinek állandó, sulykolásszerű megnyilvánulása a csúti vezíred akaratának hajbókoló, hazug megfogalmazások özöne!
Maxipocak
@Bringás: Aztán mi is került leleplezésre arany bogaram??? Ja, a gazdáid ordas faszsága? Ja, hogy a magyar zemberek pénzén a haverok gyártotta geciség már a hozzád hasonló tetves férgeket sem érdekli??? Ja, hogy közben a fizető gazdáid Brüsszelben a szőnyeg alatt közlekednek?
perfekt
Nem csak szolgák , hanem rendkívül buták is.Egy hírt mondó riporter felvezetése."most ,pedig szólítom- Münchenben tartózkodó-büdöslábú józsi tudósítónkat! mond józsi erősíts, meg légyszives-úgy tudom Münchenben vagy most és azt látom,hogy a a kuka mellett egy migráns végzi hogy is mondjam, nagy dolgát! Riporter:Igen jól tudod Münchenben vagyok,és úgy nézem azt teszi, jól látod. Szia gazsikám-jól látom-a lánchídnál vagy- láthatók migránsokat a lánchídon,vagy bárhol legalább egyet is. A gazsi :jól látod ez tényleg az Erzsébet híd--de migránsot nem tudom látok e mert jól rejtőzködnek És a legszebb:Időjárás jelentés.Az egyébként csinos hölgy sétál a meteorológiai térkép előtt, majd be kell lépnie egy nagy fehér körbe.Unásig néztem a hölgyet nem unom-valaki más esetleg.
magyarbakancs
Az olimpia alatt régen a Görögök mindenfajta háborút, diplomáciai perpatvart fel függesztetek.
Ami MAGYARORSZÁGON történik az olimpia alatt, hogy emberek elenne, uszít a kormány az minősíthetetlen.
Én sem kedvelem az arabokat, de ami sok az sok.
Valami látszatra azért adni kellene nem?
Bringás
@Maxipocak: Lelepleződött a libsi hazugság! Nem a kormány hirdetései miatt kapcsolnak el, hanem maga a reklám ténye miatt!
Bringás
@silber13: Ami megy az Brüsszel hazugságainak és Európa tönkretételének a leleplezése! Jól teszi Orbán! Hamarabb kellett volna!
Tódor
@Bringás: Radírfej! Az anyád volt az igazi liberális, hisz hagyott vegetálni. Egy más társadalomban, már kétnapos korodban lebasztak volna tajgetosznál.
Keress magadnak egy fideszes valagat osz' bújj bele faszkalap.
Bringás
@Tódor: Mi van? Jól esik tahó fasisztának lenni?
Tódor
@Bringás: Radírfej. Már megint olyan szavat használsz, amit nem ismersz. Nézd már meg, az utóbbi 60 évben ki a legnagyobb fasisztoid vezető?
Menjél és szopkodd a fajtársaidat te véglény szarzsák.
Rózsika Hatházi
Ezektől a "Társadalmi célú" hirdetésektől nekem is kinyílik a bicska a zsebemben. Akkor kezdjük. Tudta, hogy Brüsszel egy városnyi migráncsot akar...? Namármost, Felcsút lakossága kb. 1800 fő, Budapesté kb. 2 millió. Mennyit akar az a gaz Júnió idetelepíteni? Tudta, hogy a terrortámadások 300 ember halálát okozták? Mondja meg valaki, hogy az ETA, IRA és társaik támadásai hány ember helálát okozták Európában? Tudta, hogy nőtt a nők elleni zaklatások száma? Csak el kéne olvasni egy bulvárlapot, amiben naponta több hír is olvasható olyan esetekről, amit nem migráncs követett el, hanem magyar. Mi a helyzet a vak komondoros Baloggal? Mikola pereputtyába tartozó "orvos"-sal, aki savval öntötte le a volt nője nemiszervét? Tudta, hogy másfél millió illegális bevándorló érkezett Európába? Tudta, hogy tavaly ennek majd a fele regisztráció nélkül ment át az országon? Úgy, hogy buszokkal siettette akormány őket, hogy mielőbb rászabadíthassa a Júnióra? Tele van a hócipém azzal, hogy az emberek félelmével manipulál a csuti és bandája, holott a magyarok 90 %-a nem is látott, találkozott migránsokkal.
dr. prédikátor
@Bringás: Nocak , orbányhuszá!!! Szolgálsz és nyalsz???
silber13
@Bringás: ANarancsosok önnön hazugságaikat leplezik le, mint pl: a városnyi ( mert ugye 1294 fő az egy város!:-))migráns betelepítése hozzánk, maga a kényszer betelepítés, ami egy orbitális hazugság, meg az 1 milliónyi útnak induló menekült Elnézem hallgatom az ATV-be meghívott fityiszes pártkatonákat, az ostoba semmitmondó, buta szövegüket, a szemrebbenés nélküli hazudozásaikat, , kétségbeesett szemforgatással egybekötött idétlen makogásukat Na ezek vagytok ti!
Bringás
@silber13: Nézem a liberális őrjöngést és olvasom a kormányt lejárató ocsmány, hazug kommenteket! Ezek vagytok ti!
Bringás
@dr. prédikátor: Nocsak, Fletó nyalonc! Szívsz és örülsz?
Bringás
@dr. prédikátor: @silber13: @Rózsika Hatházi: @Tódor: Tartanunk kéne egy propi találkozót, hiszen annyian kifejeztétek már, hogy vágytok a társaságomra!
dr. prédikátor
@Bringás: Faßikám tévedsz! Nem vagyok fletónyalonc!!! Szivni meg te szoktál valami nagyon szar anyagot, ami már elvette az eszedet is !Már az van az agyad helyett is a fejedbe!te szerencsétlen provokátor bértollnok!!!
silber13
@Bringás: Már megint lopod mások szövegét??:-)) Enyje,enyje kis csákó!:-))) Aszókincsed 2. elemista szókincse, és olyanszavakat használst, amiknek jelentéséről gőzöd sincs! De mit várhat olyantól az ember,akinek a vezíre papírról olvas fel egy 3 mondatos szöveget!:-))
Bringás
@dr. prédikátor: Jól van na! Ha nem akarsz találkozni, hát ne gyere el! :-)))))))))))
Bringás
@silber13: Neked se kell eljönnöd, ha terhet jelent! Tudomásul vettem a fájdalmad!
silber13
@Bringás: Neked alkalmas lenne egy találkozó a legendás vasszúzzel!
dr. prédikátor
@Bringás: Nem , mert nem akarom összeszarozni a kezem!!!
Bringás
@silber13: Ne dohogjál már! Baráti körbe hívtalak, de te nem akarsz jönni! Ejnye! :-)))))))))))
Bringás
@dr. prédikátor: Akkor ne nyúlj a szádba! Ez jó tanács volt! :-)))))))))))))))))))))))
dr. prédikátor
@Bringás: Most rólad van szó , kancsóka!!!
Bringás
@dr. prédikátor: Akkor se nyúlj a szádba, ha nem akarod bélsárral szennyezni! :-)))))))))))))))
silber13
@Bringás: Baráti kör? Olyan polgári körös íze van. Azokkal már megbuktatok, mindenki fuott amerre látott. Mellesleg a baráti köörmet én szoktam megválasztani! És ha az a baráti kör olyan szellemiségű, mint amit te képviselsz, akkor inkább egy baráti pókerparti egy Kodiak medvével.
Bringás
@silber13: Pedig jönnének a barátaim a fradi securityből. Jót beszélgetnénk, tudod, ki a többség, ki a kisebbség! A kerthelységben innánk egy sört, kinéznénk a
ligetmakákókhoz egy kis eszmecserére.
Mindent úgy barátilag, langyos keretek között! :-)))))))))))))))))))))))))))))))
vukkocska
Most kénytelen vagyok nézni ezeket, mert az olimpiát is lenyúlták. Ha jön az egyperces, vagy a kék-borzalom, azonnal, ezerrel kapcsolok el.
varrólány
Amíg tart az olimpia addig nézzük , aztán meg úgy" tudtáznak" ahogy akarnak, Én látom hallom de fel nem is fogom mert annyiszor mutatták hogy már jelentősége nincs.
Kár hogy nincsenek a régi kommentátorok akik minden szabályt tudtak arról a sportágról meg a versenyzőkről is , olvasva hogy a cselgáncsot közvetítő nem igazán tudta mi is szabályos éppen. Én még annyit se tudok mint ő de épp ezért nem is közvetítek! :-)
Azt sem értem miért kell rögtön a versenyek után a mikrofonokkal megtámadni , nyilatkoztatni pl. az úszókat akik épp hogy élnek az úszás után.
Régebben nem volt ennyi technikai felszerelés meg kamera itt ott amott de sokkal élvezhetőbb és színvonalasabb közvetítések voltak, no meg persze hozzáértők csapata.
Rózsika Hatházi
@Bringás: Ne legyél már olyan öntelt! A fax vágyik a te társaságodra. Csak azt szeretném, amit a nagyvezíred mondott egyszer. Nem tudom tőről idézni, mert annyi hülyeséget hordott össze, hogy egy Révai lexikon is egy vékony kötet lenne ahhoz képest. Na szóval, valahogy imigyen hangzott: nem elég az ellenséget a földre küldeni, meg is kell semmisíteni. Mondjuk én nem vagyok ilyen vérszomjas, elég lenne azt látnom, hogy a földön fetrengesz. Na, egye fene, azért még beléd is rúgnék egyet-kettőt. Most pediglen, lehet futni a moderátorhoz, olyan óvodás módszerrel, hogy óvó néni a Tódor, a Rózsika Hatházi, a Silbert, na meg a dr. Prédikátor is csúnyát mondtak és meg akarnak verni. Tessék őket kitiltani a homokozóból, sőt követelem, hogy tengerin térdepeljenek a sarokban! Mert ha nem, akkor behívom a szüleimet és lesz irgum, meg burgum is!
Nil
Az én ismerősöm reklám alatt leveszi a hangot , megnézi a rádióújságot, stb.
moareka
@Bringás: hatalmas tévedés, rá se kapcsolnak...
Rózsika Hatházi
@Bringás: 10:26. Langyos keretek közt? Oszt buzi-e vagy?
mariaberta
Kedvelem a török sorozatokat, sajnos a TV2-t vagyok kénytelen nézni. De csak addig, amig meg nem jelenik a tények felirat. Már ott sem vagyok, utálom a két műsorvezetőt, meg azt a "Tudta" áradatot.
A napokban a volt balatoni mű úton végig nézhettem azt a rengeteg plakátot, amikkel ezek elárasztották az ut mentét. Még azt is tudják "Líbiából hány millióan akarnak Magyarországra" jönni. Biztosan megbeszélték.
Kovács Béla
Tart a riói olimpia de Nyugat-Európából furcsa hírek szivárognak: Franciaországban újra felállítják és felfegyverzik az 1872-ben megszüntetett nemzeti gárdát. Németországban új fegyverzettel szerelik fel a rendőrséget, és a második világháború vége óta először felmerült a hadsereg hazai bevetése is.
A francia hadsereg tartalékosainak a létszámát 40 ezerre emelik pár év alatt a mostani 28 ezerről. 40 évre emelik az eddigi 30 éves felső korhatárt a tartalékos csendőröknél. És akár 200 ezer tagja is lehet a létrehozandó fegyveres nemzeti gárdának.
Angela Merkel német kancellár új ötlete szerint országszerte 140 állomáson 90 napra elegendő kőolajat és benzint fognak felhalmozni. Ha kell a tartományok mellett a szövetségi kormány is felhalmozik stratégiai élelmiszer-tartalékot. Ellenőrzik a himlő elleni oltóanyag- és az antibiotikum-készletet, illetve a lakosság által használható vegyvédelmi ruházat és gázmaszkok állapotát.
Szakértők szerint már tart a háború. Most még az önkéntesek által indított háborúnak a célja az ellenséges hátország stabilitásának megbolygatása. Már nemcsak az Európában élő frusztrált, második és harmadik generációs bevándorló gyökerű emberek követnek el támadásokat, hanem az idecsalt, becsapott emberek tömege is radikalizálódik egy idő után, amikor kiderül, hogy még Németország sem az a Kánaán, amit ígértek nekik. Ez ellen pedig gyakorlatilag nem lehet védekezni, mondta a szakértő a rádióban.
- Az igazi háború akkor tör majd ki, amikor az Iszlám Állam katonái lépnek akcióba. És akkor majd hiába zárja le az EU a határokat, hiszen az ellenség itt lesz, a határokon belül. Nem merik bevallani, de erre készülnek Franciaországban és Németországban, ezért szervezkednek és fegyverkeznek.

Ennyit a magyar referendum fontosságáról, a „Tudta…” kezdetű táblák aktualitásáról.
papa.49
Csak éppen Brüsszelben pont leszarják a mi ,,referendumunkat,, ha nem túl kemény papírra írják a révára még jó lehet, a hazugoviccsal együtt!!!
gulyasgyula
Én is elkapcsolom a csatornát vagy ki megyek mert már unom hogy a műsorvezető minden nap ugyan azt a hírt mondja el egész este ..Nagyon tisztelem Hosszú Katinkát de már nem akarom állandóan az Ő érdemeit halgatni ..A PICK szalámit is meg lehet unni ..Jól meg van fizetve több mint 1 200000 dollárt keresett az elmult időben ehhez jön még az olimpia ..-Lehet számolni hány ft ??
Desischado
Hála az égnek, nem érdekel az olimpia, és a közszenny csatorna nálam ki van iktatva! Az összes!
Kovács Gizella
Az MTVA szerint 477 ezer ember látta Verrasztót úszni, aki nem is indult a futamon
Azzal magyarázzák, hogy rendszerük előre jelezte a futam nézettségét.
www.nyugat.hu/tartalom/cikk/mtva_kozlemeny_olimpia_statisztika_elore

Na ennyit a kosztévé hitelességéről !!!
papa.49
@Kovács Gizella: Mindig összekeverik a valóságot, a kívánságlistájukkal!!!
papa.49
@Kovács Gizella: Most őszintén máshoz nem is értenek, csak a hazudozáshoz!!!
koszpeko
@Bringás: Gyáva gusztustalan féreg patkány vagy.
Elmegyek egyedül.
Nevezd meg az időt és a helyet.
Tekla
A sport ezt a pár száz ezer embert érdekli. Remélem mindnek épül egy stadion , óvoda, iskola, kórház és öregotthon helyett. Ezeket s sport rajongókat semmi nem érdekli, a hazájukért ,mellre tett kézzel hallgatják a Himnusz szerűséget amit most alakítottak át. De nem állna oda a határra egy sem ,agyon lőni a betolakodókat. Gyalázatos népség. A maradék kilenc és félmilliónak , akit nagyon nem érdekel, hogy ki mikor milyen kísérletben vesz részt és milyen reklám hordozó, annak viszont adhatnának valami épp eszű műsort.
silber13
@Bringás: Finoman fogalmazva is erőteljes fere hajlamra utal a mézes-imázos nvitálásod!:)))
silber13
@Tekla: Az általad említett " Himnusz szerűség csak töredékében igaz, mert azért van benne eredeti Erkel is, tartalmaz hangszerelésileg Dohnányit, és rajta van az utókor keze nyoma. tehát egyfajta öszvért csináltak belőle.
silber13
@Bringás: No, mesélj, miféle fájdalmat emlegetsz?
Lackó50
Kicsit átestek a ló másik oldalára. Már ott tartok, hogy ha elkékül a képernyő, már csapok a távirányítóra. Arról nem beszélve, hogy ha elmegyek szavazni, már csak azért is az igenre szavazok. Nem azért mert ez a meggyőződésem, de ha már ennyire át akarják mosni az agyamat, akkor abba semmi jó nem lehet. Ott már valami disznóság van a háttérbe. Ezeknek nem az a fontos, hogy mi lesz ennek a népszavazásnak a végeredménye, hanem mennyi embert tudnak maguk mellé állítani. Népszavazás nélkül is lehet tiltakozni Brüsszelben (Vagy követni az angol példát és velük kötni szövetséget) Ha ennyire fontos nekik a népszavazás, akkor miért akadályozzák, hogy az emberek más témában is közölhessék a véleményüket??Ha nem akarják, hogy itt mohamedánok éljenek, akkor elég lenne, ha törvényekkel (amit amúgy is szeretnek!) megtiltanák, hogy az ország területén mohamedán templomokat emeljenek és egyéb hasonló intézkedésekkel, akiket ide küldenek az EU-ból, azok is fél éven belül menekülnének önként innen. Nem kell itt játszani a mártírt és a népre hivatkozni. Csupán rajtuk múlik, hogy milyen törvényekkel hogy szorítják sarokba az idegeneket.
szaboria1
Nekem is tele lett a hócipőm mert ilyen ökörséget is csak a Németh Balázs tud kitalálni.
hemami
Végig olvasván a hozzászólásokat, valami elkeserítő a kép. Nem a lényeggel foglalkoznak, hanem egymás ekézésével. Akik ezt a migráns inváziót pártolják, azok nem egyszerűen hazaárulók, hanem a szerencsétlen utódaink gyilkosai is. A kormány szerintem is kétértelmű, mert már annyi migráns van kis hazánkban is, ami már messze meghaladja az eredeti kvóta számát . Pedig arról volt szó, hogy egyet sem engedünk be. Ez alapján már én is kétlem, hogy mi is az értelme a népszavazásnak ? Arról lenne értelme szavazni, hogy lépjünk ki az EU-ból, mert az emberek túlnyomó többségének semmivel nem lett jobb az élete, amióta EU-tagok vagyunk. Kivétel a kedvezményezettek, de ők a kisebbség. Ha kilépnénk, legalább nem kényszeríthetnék ránk az EU döntéshozói az akaratukat. Mert nem minden a pénz, vannak sokkal fontosabb dolgok is. Pl. az, hogy megmaradunk-e nemzetként és hogy néhány év múlva nem kell-e itt is fekete varjúnak öltözni a lányainknak és mecsetekben imádni Allahot a saját vallásunk, hitünk, szokásaink az egész életünk ellenében ?Aki ilyen jövőt szán az utódainknak, az nem normális.
nezelodo
@Bringás: Látom keményen megdolgozol te is a közpénzért, ha majd tagadod, az lesz az ordas hazugság, vagy bevállalod inkább a devianciát?
Bringás
@koszpeko: Gyere koma! Élvezetes találkozás lesz! Milyen sört szeretsz?
Bringás
@Rózsika Hatházi: Annyit nem érsz, hogy szót vesztegessek rád a modinál!
Nem érdekel a nyomorod!
kukac50
Tudta Őn,hogy Orbán kormányzása óta 1 millió embernek és családnak kell megélni 50 ezer forint alatti összegből? Ebből számlát fizetni enni tűzrevalót kell venni,mert a szegényeknek akik nem állnak sorba segélyért azoknak nem jár a rezsicsökkentés,csak a politikusoknak,jár a milliós fizetés mellé!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.