Ismét ellenzéki kezdeményezésre tart rendkívüli ülést hétfőn az Országgyűlés, amelyen a Fidesz-KDNP ezúttal sem biztosítja majd a határozatképességet, így a Ház nem tárgyalhat és nem szavazhat a Jobbik azon javaslatáról, amely kiterjesztené a levélben történő szavazás lehetőségét.

Az előzetes napirendi javaslat alapján az ülés reggel 9 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd azt követően azonnal véget is ér, hiszen a kormánypártok tájékoztatása alapján

az ülésteremben nem jelenik majd meg a képviselők több mint fele, így az ülésvezető elnöknek be kell rekesztenie az ülést.

A Fidesz-KDNP képviselőinek távolmaradása miatt ugyanez játszódott le júliusban, amikor Szabó Tímea, a PM társelnöke, független országgyűlési képviselőként javasolta a városligeti beruházást lehetővé tevő Liget-törvény megsemmisítését.

Ezúttal a Jobbik kezdeményezte a rendkívüli ülést, amit az MSZP és az LMP is támogatott. Az ellenzéki párt azért javasolta a választási eljárási törvény módosítását, hogy

minden külföldön élő magyar szavazhasson levélben már az októberi kvótareferendumtól kezdve, függetlenül attól, hogy rendelkezik-e állandó magyarországi lakhellyel, vagy sem.

A Jobbik indoklásában igazságtalannak nevezte a jelenlegi szabályokat, mivel a Nyugat-Európában dolgozó magyaroknak sokszor több száz kilométert kell utazniuk a helyi külképviseletekre voksuk leadásához, a levélben szavazás lehetőségére pedig csak akkor lennének jogosultak, ha megszüntetnék magyarországi lakcímüket, amit az ellenzéki párt szerint jobb lenne elkerülni.

A kormánypártok ugyanakkor politikailag aggályosnak nevezték, hogy az ellenzék egy már kitűzött népszavazás szabályain változtatna. Az ellenzék valójában csak el akarja lehetetleníteni a kvótareferendumot – mondta korábban Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője, aki hozzátette azt is, hogy a választási eljárási törvény kiállta az Alkotmánybíróság és a strasbourgi emberi jogi bíróság próbáját, emellett a Velencei Bizottság ajánlásait is tartalmazza.

34 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nevemnick
Nincs ebben semmi különös: az elmúlt hat évvel ezelőtti nyolc évben is, így működött az akkor ,,ellenzékben" lévő fidesz, s mindentől függetlenül, már abban az időben alapozták meg Magyarország jelenlegi ,,jól teljesítő" szakaszát.
Na ugye...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
sokanvagyunk
A kormánypártiak távolmaradásukkal gyakorolnak a népszavazásra?
Szókrakész
Mi az, hogy nem mennek el.
Ezért lettek megválasztva, hogy minden ügyben a tőlük telhető legjobb teljesítményt nyújtva dolgozzanak az ország érdekében.
Ha nem képesek rá, akkor poszt zurück és lehet menni szocmunkásnak!!!

A jó ... muttijukat!
Én a munkahelyemen hol tehetnék meg ilyet.
Azonnal útilapu lenne.
pbalage
mosógép a trambulinon, nem is tudtam, hogy ilyen vidámító hatással tud lenni rám a mosógépek lelki világa:
www.youtube.com/watch?v=779fMc8ubOo&feature=youtu.be
nevemnick
Nincs ebben semmi különös: az elmúlt hat évvel ezelőtti nyolc évben is, így működött az akkor ,,ellenzékben" lévő fidesz, s mindentől függetlenül, már abban az időben alapozták meg Magyarország jelenlegi ,,jól teljesítő" szakaszát.
Na ugye...
colibri
Most aztán oszthatja a pénzmegvonásos büntetéseket köteles házelnök lászló! Vagy az csak az ellenzéki ellenszegülőknek jár? (eltaposni való, gerinctelen csiga fidess!)
relleporp
Nem az ülésről kellene lógniuk, hanem máshonnan, ahova a fejük éppen csak befér.
Csizmás Kond
ha...mondom ha véletlenül mégsem hiányoznának az ülésről akkor is csak egy törvénymódosítási előterjesztést tudnának esetleg kicsikarni aminek a megtárgyalása stb túlérne a szavazás napján...szóval akkor sem lenne érvénye a mostani szavazásra.
nusika
@Csizmás Kond: ..ez nem lehet magyarázat ..én is minden nap, pontosan, ott vagyok a munkahelyemen!Majdnem 50 éve kevés fizetésért, de megyek...olyan nincs, hogy ha ...
koszpeko
@Csizmás Kond: "...de ez nekik nem munkahely..."
Akkor mi???
nusika
@Csizmás Kond: ...akkor miért kapnak fizetést? Azért voltak megválasztva, és elfogadták, felesküdtek, hogy képviseljenek!!! ...Ők csak irányított bábuk?
Csizmás Kond
@nusika: ..na látod, a képviselés nem jelent föltétlen munkát.
Macskaszem
A népszavazáson jó is, hogy nem tudnak résztvenni a külföldön dolgozók, mert amúgy sincs se tétje, se jelentősége. Orbánfényező pénzkidobás, semmi más.
nusika
@Csizmás Kond: ..ha nem munka, akkor miért kell a parlamentbe a képviselő, minek a választás? ...ezek után, egy választásra sem megyek el, mert nincs értelme képviselőt választani!
Csizmás Kond
@nusika: kislány ...a parlamenti képviselet nem a normál munkacsoportba tartozik, még a törvényei is mások...te tettél esküt a munkahelyeden ...mert ezek igen...ugye most sem érted ?
és választás...az ismét a te jogod és egyben kötelességed sőt hiányában még elégedetlenkedned sem szabad...ezt biztos nem érted...:)
sziha
@nusika: tenyleg leallsz vele? Annyira lehet ertelmes valaszra szamitani, mint hintalo utan a loszarra...
Grumpycat
Volt ugye egy szarházi, aki mikor bukott, négy évig nem ment be a munkahelyére, de a fizetését felvette. Valami senkiházi csutigeci volt.
Ha én egy napig nem megyek be, kirúgnak...
nusika
@Csizmás Kond: ... nem vagyok "kislány", én is tettem esküt, de nem a választóknak, hanem az egészségügyben, de a munkahely, az munkahely!!
justhpeter
Havi bérét megvonni. Oszt Jónapot. Második alkalommal utilapu.
kkalman
Mi az, hogy nem mennek be a munkahelyükre? Miután ez nem az első eset, a legkevesebb az egyhavi fizetésmegvonás, amit megérdemelnének.
karma1
@Macskaszem: Ha pl. Londonban mesz el nepszavazni, akkor azt a Magyar Kovetsegen kell megtenned, ott meg ugyis tudnak mindent rolad - ott a koltseg minimalis az allamnak. (A kovetsegnek ugyis nyitva kell lennie, max. az extra idoert adhatnak egynapi plusz munkabert a kovetsegi alkalmazottaknak, papirmunka nem tul nagy, Sokkal tobb kidobott penz megy a romaniai, vajdasagi levelben szavazokra, hiszen nekik el lett kuldve egy vaskos paksameta, ott mar van oriasi postakoltseg, nyomtatasi koltseg, na meg a propagandakoltseg, amit az elozetes kampanyra koltottek. Ne feledd, 260 ezer szavazora varnak onnan, levelben!
eszegfu
@karma1: Tul azon, hogy semmi értelme nincs, hiszen az októberi szavazás eredménye jogilag nem befolyásolja az EU menekültügyi politikáját... sőt e nélkül is ugy határoz az Országgyülés, ahogy O.V. akarja. A disznóság még ebben az, hogy a levélben szavazók személyi azonosságát nem ellenőrzik, mig a személyesen szavazókét - akár a követségeken is -- ellenőrzik!
human
Ezek nem dolgoznak ellenzékben, nem dolgoznak kormányon és mégis árjuk szavaznak a legtöbben. Komoly baj van ezzel az országgal.
Lepényleső
Lelkiismeretre hivatkozva megszavazódott a külhoniak állampolgársága.
Ezek után csak ők szavazhatnak levélben,
nekik ingyenes az orvosi ellátás,
ingyenes az oktatás,
egy percnyi munkaviszony nélkül jár a nyugdíjellátás (csak bejelentett magyar lakcím kell),
minden közlekedési tarifa 81%-kal olcsóbb,stb.
Sokad rendűek lettünk,és mi szavaztuk meg? Kismalac és farkas? Kihűlt a forróvíz? Igaz?
amaramaistanna
... minden szinten és minden területen nyitogatják a pofonládát...
mariaberta
Lógnak a munkahelyről??? Kövér elvtárs,,, kapnak fizetést a haverjaid? Mert másoktól
meg szoktad vonni.
kukac50
Remélem fizetést nem kapnak amikor nem ülnek a parlamentbe.
oncogito
"...
Ha megútálva száz here pimaszt már..."

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.