Noha éppen egy évvel ezelőtt derült ki, hogy mely cégek – köztük Rogán Antal szomszédja és Szijjártó Péter barátja tulajdonában álló vállalkozások – költhetik el a kormányzati kommunikációra szánt 25 milliárd forintos keretet, a Magyar Nemzet megtudta, hamarosan kiürül a kassza. A Nemzeti Kommunikációs Hivatal pedig már ki is írta az új reklámpályázatot.

Minden jel szerint újra feltölti a kommunikációs malacperselyt a kormányzat, legalábbis ez derül ki a csütörtökön megjelent közbeszerzési értesítőből.

A Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKH) egyéves időtartamra hirdetett pályázatot. A feladatok közé tartoznak többek közt a reklámügynökségi szolgáltatások, film- és videoanyagok gyártása, illetve a médiatervezés és a rendezvényszervezés.

Elszórta a milliárdokat Rogán szomszédja, újra kell tölteni a kasszát

(képen: Rogán Antal és pasaparki szomszédja, Csetényi Csaba)

Bár a megjelent hirdetményben nem határozták meg a keretmegállapodás összegét, az NKH tavaly, ugyanebben a tárgyban kiírt pályázata 25 milliárd forintról és szintén egyéves időtartamról szólt.

A Magyar Nemzet forrásai szerint azért volt szükség az új pályázat kiírására, mert a hivatalnál már tisztában vannak vele, hogy a 25 milliárdos keret hamarosan kiürül, az bizonyosan nem lesz elég 12 hónapra, így fel kell tölteni a kasszát.

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
25 milliárd...istenem...50 milliót adjatok baszki és elleszek életem végéig...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Hellcat
25 milliárd...istenem...50 milliót adjatok baszki és elleszek életem végéig...
Perwool
@dr. prédikátor: Felőlem, csak hasson!!
namihami
Ez a cikkcím totál hülyeség. Miért lenne az a pénz elszórva? Akkor lenne pocsékolás, ha nem biztos zsebekben lenne, hanem mindenféle egészség-, oktatás- és nyugdíjügyi, stb. befektetésbe került volna. Így, hogy a Tónit és barátait gazdagította, na így jó helyen és biztos kezekben van.
Abban a Pasa-parkban nemcsak az az egyetlen gumilakás található. A többi lakó férőhelye is az igényei és az APEH felé történő bevallás szükségessége szerint módosul illetve módosítható. Az pedig nincs ingyen, ahhoz némi beruházás szükségeltetik.
kisrigó
Az összes qva anyját ennek a nagy kommunikációs g bandának már!! Bmeg eredményeket kell felmutatni, jó intézkedéseket hozni, akkor nem kell pofázni a ne m létező jólétről! Ja, akkor nem lehet lopni a szétszórt reklámok stb árából! Hogy szakadna rájuk az összes kommunikációjuk!!
Nil
Rossz szomszédság török átok.
VAjon mit látott, mit vett fel amivel ennyire lehet zsarolni rogánt?
Maxipocak
@Szeparepa2: Jobb esetben CSAK az...Jobb esetben...
shrek
@Perwool: Én kevesebbel is beérem!
7,62
Desischado
@Szeparepa2: Csak már látnám őket lógni! Emberek élnek a létminimum alatt, minden romba dőlt, ezek meg vígan lopnak! Az összes rájuk szavazónak kívánom, hogy tanulják meg, mi a nélkülözés!
eugen4402
@Kovács Gizella: Eddig ez a legjobb plakát, amit láttam ebben a témában..!
25 milliárd ELFOGYOTT..!!!??? Fiúk, ott a csúcson: "most kéne abbahagyni, elfutni. elrohanni, érzem, hogy holnap már többé nem lehet..." De jó kis nóta volt, akkor nem értettem...
Csizmás Kond
...dehát azt azért adták, hogy költsék el.
Aki ezután fog nyerni annak is azért fogják adni hogy azt egy év alatt maradéktalanul költse el.
koszpeko
@Kovács Gizella: Ez lett a háttér képem.
kukac50
Börtönbe lenne a helyük de még a bizottság tagjainak is akik ezt eldöntik!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.