Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődött hétfőn az Országgyűlés őszi ülésszaka.

A kormányfő az őszi ülésszak első napján az előző parlamenti ciklus közepe óta elvégzett kormányzati munkáról adott számot felszólalása elején. Úgy fogalmazott: "sokat dolgoztunk, és ennek eredményeként jó úton, jó pályán haladunk, végre megint van jövőnk, van miben reménykedni". "Munkás évek állnak mögöttünk" – értékelt.

Majd következett az aduász: a migránsválság:

A migránsok egyébként maguk is áldozatok, a hamis ígéretek politikájának az áldozatai – mondta Orbán. A miniszterelnök szerint olyan választ kell adni erre a kihívásra, ami észszerű és erkölcsös. A segítséget kell odavinni, és nem a bajt idehozni

- mondta a kormányfő.

2050-ben Egyiptomban 138 millióan, Nigériában 390 millióan, Ugandában 98 millióan élnek majd. Mivel ezek az államok nem korlátozzák a területükön való áthaladást, ezért Európa kapuin dörömbölnek majd

- fogalmazott Orbán.

Az október 2-i népszavazás kapcsán Orbán arra kérte a településeket, hogy tiltakozzanak a betelepítés ellen. A miniszterelnök felidézte, hogy Martin Schulz beszélt arról, hogy

ha az ország nem enged, akkor a baloldali települések között oszthatják szét a migránsokat. 

A miniszterelnök többek között arról is beszélt, hogy Magyarország támogatja a közös európai hadsereg felállítását, Európát pedig a tagállamok alapján kell megerősíteni.

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szaboria1
Orbán "munkás évek állnak mögöttünk" Erre már nevet a vakbelem is.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
szaboria1
Orbán "munkás évek állnak mögöttünk" Erre már nevet a vakbelem is.
Kovács Gizella
@szaboria1: Erre a munkás évekre én is csapkodom a térdem :DDDD
nevemnick
Nehogy ráb@sszál, mert a baloldali?? ellenzéki!!! településeken is vannak ,,aktivistáid", akik majd vinnyogva, ,,migránsként menekülnek" a pártod településeire. A baloldali?? ellenzéki!!! települések meg majd röhögnek a markukba, mert ha úgy lenne, ahogy állítod, majd titeket kikerülve ők kapják az eus támogatásokat.
Hellcat
Tömény szar az egész...hazugság és ócska propaganda. Már csak az a kérdés meddig tűr a nép. Az ország fölé már nem engednek műholdat, mert beleütközne a magyarok ingerküszöbébe.
papa.49
A ,,ketteske,, megint kiszökött a gyogyiból, és bement a parlamentbe, mert azt hiszi ő a ME.!!!
Hellcat
@szaboria1: Volt ennek valaha rendes értéktermelő munkahelye?
Hellcat
@szaboria1: Csodálatos nem? Olyan beszél a munka világáról aki életében nem dolgozott. Olyan dönti el mennyiből lehet megélni aki soha nem szenvedett anyagi hiányt. Az pofázik aki SOHA egyszer nem volt olyan helyzetben, hogy össze kellett számolni az aprót a boltban...mire van még pénz. Vagy haza tudok e utazni. Ocsmány és undorító rendszer. Ezek nem politikusok ezek paraziták. keülrjenek nagyjából közel a tűzhöz a többi le van szarva. Eszük ágában sincs jobbá tenni az országot. 1x lenne 5 percem bármi féle törvényt átvinni a parlamenten egyből a politikusi fizetéseket redukálnám. A minimálbér 2-3 szorosára mondjuk. Abból tuti meg lehet élni és lehet hogy megálhetési patkányokat kiszűrné...ellehet menni a versenyszférába ha nagyobb fizu kell, aki meg tenni akar az országért az ott fog maradni annyiért is. Mentelmi jog nem kell...példát kell mutatni nem pajsz mögé bújni. követendő példa kell nem ellenség generálás. A legszarabb viszont az, hogy ennek elérése érdekében nem tudok tenni semmit.
szaboria1
@Hellcat: Bizony ma is csak azt tapasztaltam nagy ívben nem érdekli az emberek helyzete. Szerintük nincs infláció akkor miért drágult meg egy csomó minden a boltokban.
Hellcat
@szaboria1: Ezek nem értenek ilyesmihez. Közük nincs ahhoz ami valóban itt megy. Nem járnak vásárolni, nem használnak tömegközlekedést FOGALMUK nincs az egészről. Ezek lennének a szakértők? Szart.
cs.n.
"A miniszterelnök felidézte, hogy Martin Schulz beszélt arról, hogyha az ország nem enged, akkor a baloldali települések között oszthatják szét a migránsokat."
Hazudik, vagy tényleg ekkora már a kavar a fejében? Schulz fél éve tett egy említést Szeged kapcsán a Stern magazinnak (ahol még mindig Viktor Urbannak van írva:), hogy vannak olyan közösségek, amik nem annyira elutasítóak, ilyen pl. Szeged. Na ezt keveri Orbán azzal, amit ő mondott:
"Kérdésekre válaszolva a miniszterelnök beszélt egy, a fideszes polgármesterek között hallható „mendemondáról”. Eszerint – ha az uniós kvótának nem lesz felső határa, és be kell telepíteni migránsokat – akkor azokon a településeken lesznek „betelepítések”, ahonnan a legkevesebben mennek el október 2-án szavazni, illetve ahonnan a legtöbben szavaznak a kormánypropagandával szemben, azaz igennel." (Népszabadság)
Schulz, vagy az EU hogy a p.csába tudna települések között bárkiket is elosztani?
kiscsillag66
@szaboria1: Erre gondoltam én is. Munkás évek állnak mögöttük? Vajon elhiszi, amit mond?
szaboria1
@kiscsillag66: Sajnos el is hiszi. mert már a hazugság nála az már igazság.
volvós
Viktorka !
Énekeljétek kórusban, ...

" Föl, föl, ti rabjai a földnek,
Föl, föl, te éhes proletár!
A győzelem napjai jönnek,
Rabságodnak vége már.
A múltat végképp eltörölni,
Rabszolga-had, indulj velünk!
A Föld fog sarkából kidőlni,
Semmik vagyunk, s minden leszünk!

Ez a harc lesz a végső,
Csak összefogni hát,
És nemzetközivé lesz
Holnapra a világ..."
Rózsika Hatházi
A "munkás" évek olvastán én is felröhögtem. Nem inkább lopós évek állnak mögöttetek?
tothjani
Részlet a Diktátor cimű Amerikai vigjátékból. (2012)
Mért vagytok ilyen diktatúra ellenesek?
És ha Amerikában diktatúra lenne?
A népesség 1 százalékánál lehetne az egész ország vagyona.
Segíthetnétek a gazdag barátaitoknak,gazdagabbá tehetitek őket az adók eltörlésével.
Kisegíthetnétek őket, ha veszítenek szerencsejátékon.
A szegényektől megvonhatnátok az egészségügyi ellátást és az oktatást.
A média szabadnak tűnne, de titokban egyetlen ember irányítaná a családjával.
Lehallgathatnátok a telefonokat.
Manipulálhatjátok a választást.
Hazudhatnátok arról, hogy mért háborúztok.
A média segítségével, addig riogathatnátok a népet,
míg olyan politikát támogatnak, ami a saját érdekük ellen van.
Tudom ,ezt nehéz elképzelni nektek , Amerikaiaknak, de próbáljátok meg.
Borsodi
Magyarország kapuján már most is dörömbölnek,csak nem bejönni ha nem kimenni akar mindenki akinek egy kis lehetősége van.Akik meg ide jönnek hamar tovább mennek mert nem ez az ország amit keresnek.Még ha a dev. hitel.el vett házakat meg kapnák se maradnak itt.
hemami
@Hellcat: Amit leírt az sajnos mind igaz, de az összes politikusra. Aki már felmászott az uborkafára, az nem törődik a lent lévőkkel, függetlenül oldaltól, pártoktól. Elég sajnos, hogy kilátásunk sincs arra, hogy lehet más a politika. Elég csak arra gondolni, hogy amikor a saját javadalmazásukról kell szavazniuk, akkor teljes az egyetértés a parlamentben és minden évben megszavazzák maguknak az emelést, holott már előtte sem volt kevés jövedelmük a mindenféle pótlékokkal együtt .
Grumpycat
Ez a szarjankó abban bízik, hogy az okt.2. valamiféle csodafegyver. Akkor már nem sok van neki hátra. A kis bajuszkás elvtásánál is így keezdődött...
Desischado
Munkás évek?! Talán inkább a lopás, rablás évei, te mocsok parazita!
szaboria1
@kiscsillag66: Már olyan stádiumban van ami vissza fordíthatatlan 98 óta ezt teszi.
kiscsillag66
@szaboria1: Legalább meglenne még az Opni!
papa.49
@kiscsillag66: Megteszi a Hortobágyon a szürke marhák téli szállása is neki, ki se rínna a marhák közül)))))))))
kiscsillag66
@papa.49: Nem engedem, hogy a marhák közé kerüljön, a marhák nem érdemlik meg.
kukac50
Orbán és a sleppje már másról sem tud beszélni mint a migránsokról.
Jó lenne ha elkezdenének a Magyarországi gondokról és a megélhetési színvonalról beszélni,hogy tudnák javítani fizetést emelni.
Másik országok ahova a Magyarok mentek dolgozni nem beszélnek tízed ennyit .a bevándorlókról.Ők az ország jobb életéről beszélnek.
papa.49
@kiscsillag66: Én se arra gondoltam, hogy a marhák közzé kerüljön, hiszen akkor,, igazi értelmiség,, venné körül, csak a szállásukra)))))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.