Juhász Péter és 108 társa vagyonnyilatkozati eljárás megindítását kezdeményezte Rogán Antal ellen 2016 novemberében. 

Juhászék fő indoka az volt, hogy nem tudni, Rogán miből fedezte a balatonlellei ingatlanjának felújítási munkálatait. 

A képviselő úr 2014 végén és 2015 végén tett vagyonnyilatkozatában nettó pénzügyi vagyona gyakorlatilag változatlan: megtakarítása és tartozása különbsége érdemben nem változott. Ebben az időszakban – és azóta is – a képviselő úrnak jövedelme kizárólag a képviselői és miniszteri megbízásából származott. Így tehát a közölt adatok alapján nem látható, hogy milyen forrásból fedezte a képviselő úr a felújítási költséget

- állította Juhász Péter, élve azzal a gyanúval, hogy a vagyonbevallás nem fedi a valóságot.

Nem vizsgálják Rogán Antal vagyonnyilatkozatát

Az Index arról tájékoztatott, hogy az Országgyűlés mentelmi bizottsága szerint a kezdeményezés alaptalan. Indoklásukban azt írják:

„A kezdeményezések nem tartalmaznak a vagyonnyilatkozatok konkrét tartalmára vonatkozó olyan tényállítást, amely konkrétan megjelölné a vagyonnyilatkozat kifogásolt részét és tartalmát, egyébként sem a vagyonnyilatkozat tételére vonatkozó jogszabály, sem pedig maga a vagyonnyilatkozati nyomtatvány ingatlan felújításra, karbantartásra vonatkozó munkálatokra bejelentési kötelezettséget nem ír elő illetve nem tartalmaz."

A bizottság felkérésére korábban Rogán azt nyilatkozta, Juhász olyan információkra kíváncsi, amelyekre a vagyonnyilatkozat nem tér ki, tehát arra nem is kell válaszolnia.

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Rogán kezét ma is szorongatja a főnök. Szorítja és nem engedi el. Mindent tudnak egymásról ezek az államférfiak, egymás tökét szorongatva leplezik a mocskos ügyleteket, mert ha egyszer valaki elengedi a mellette álló nemiszervét, a szaros köcsög a fejükre borul.
Nem, a maffia nem áldozza be Rogánt, itt a végleges válasz erre a kérdésre, ha egyáltalán kérdés volt. Orbán Viktor soha a büdös életben nem fog önként lemondani a hatalomról. Miközben hasonló esetben minden közönséges állampolgár már börtönben rohadna, ezeket törvényesen már nem lehet felelősségre vonni. Megvédik az összes katonájukat, amíg az lojális és nem vét a maffia írott és íratlan szabályai ellen. Rogántól Poltig mindenki tudja hol a helye és mi a kötelezettsége: ha nem szegik meg az élő isten parancsolatait, sérthetetlenek, bármit következmények nélkül megtehetnek. Elrettentő példának pedig ott van Simicska Lajos, vagy Spéder Zoltán. Mindegyikük bűzös, ganészagú, korrupt ügyletei Orbán tudtával és beleegyezésével folynak hosszú évek óta. Ezért aztán nem bukhat meg egyik sem, mert az több
száz NER­tag szarba kerülésével lenne egyenértékű és veszélybe sodorná a több ezer milliárdos
összeharácsolt vagyont. Igen, eddig is tudtuk. De hogy ilyen átlátszó, pofátlan módon csinálják,
azt a legvadabb rémálmaiban sem gondoltam.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Edmond Dantes
Nem is kell zaklatni ezt a keményen dolgozó kisembert.Dolgozik éjt nappallá téve,a felesége megfogja a kosztpénzt,mi a fenét kellene vizsgálni? Ennyi idős korban mindenki a Pasa parkban lakhatna,ha nem b...á el a fizetését.
volvós
Amerikai, német és magyar politikusok beszélgetnek.
Amerikai : -Nálunk egy politikus $ 10000 -t keres és
$ 5000.-böl megél, hogy mit csinál a maradékkal, ahhoz
nekünk semmi közünk ...
Német : Nálunk egy politikus € 10000- t keres, és
€ 5000-böl megél, hogy mit csinál a maradékkal, ahhoz
nekünk semmi közünk...
Magyar : Nálunk egy kormánypárti politikus HUF 2 milliót keres
és HUF 4 milliót költ..hogy honnan veszi a maradék pénzt,
ahhoz nekünk semmi közünk ...:-)))))
Szókrakész
Persze hogy nem.
Nincs annyi ember, aki minden szálon végigfuthatna.
A mentelmi bizottság is azért lett létrehozva, hogy ők mentsék az ilyenek irháját.
Hogy még a rendőrségi nyomozás előtt bevédjék, nyomeltakarítsanak.
Azért vannak a hatalmas összegeket felemésztő, a parlamenti "képviselőket" búsás jövedelemhez juttató biztottságoknak titulált kamu szervezkedések.

A NAV is emberhiánnyal küzd.

S főleg a nagy szaktudással megáldott talpig becsületesekből van óriási hiány.
Mint pl. NAV Ildikó.
quadrocopter
Csak egy valami maradt ki a mentelmi és mentegető bizoccsági maszlagból, mégpedig az, hogy Rogán-Tróger-Sunyi Antal egyébként sem ismerte be a sunyítást!
Eladott Ország
Rogán kezét ma is szorongatja a főnök. Szorítja és nem engedi el. Mindent tudnak egymásról ezek az államférfiak, egymás tökét szorongatva leplezik a mocskos ügyleteket, mert ha egyszer valaki elengedi a mellette álló nemiszervét, a szaros köcsög a fejükre borul.
Nem, a maffia nem áldozza be Rogánt, itt a végleges válasz erre a kérdésre, ha egyáltalán kérdés volt. Orbán Viktor soha a büdös életben nem fog önként lemondani a hatalomról. Miközben hasonló esetben minden közönséges állampolgár már börtönben rohadna, ezeket törvényesen már nem lehet felelősségre vonni. Megvédik az összes katonájukat, amíg az lojális és nem vét a maffia írott és íratlan szabályai ellen. Rogántól Poltig mindenki tudja hol a helye és mi a kötelezettsége: ha nem szegik meg az élő isten parancsolatait, sérthetetlenek, bármit következmények nélkül megtehetnek. Elrettentő példának pedig ott van Simicska Lajos, vagy Spéder Zoltán. Mindegyikük bűzös, ganészagú, korrupt ügyletei Orbán tudtával és beleegyezésével folynak hosszú évek óta. Ezért aztán nem bukhat meg egyik sem, mert az több
száz NER­tag szarba kerülésével lenne egyenértékű és veszélybe sodorná a több ezer milliárdos
összeharácsolt vagyont. Igen, eddig is tudtuk. De hogy ilyen átlátszó, pofátlan módon csinálják,
azt a legvadabb rémálmaiban sem gondoltam.
jancsipapa
Mért kéne vizsgálni ,ha úgysincs semmi következménye...
kerekkocka
Tilos vizslatni a gülügeci vagyonát, mert folyamatosan lop, és egyébként is tilos, mert lop! Röviden: CSAK!!!
kerekkocka
@szaboria1: És teleszájjal keresi meg az anyagiakat, vagy komoly altesti melóval?
nezelodo
Juhász, ha sikert akar elérni a Rogán ügyben, próbálkozzon inkább a szentté avatásának a kezdeményezésével. garantáltan fölkarolja az állampárt, meg az egyházak, rigófüttyel közvetítik a Vatikánba a tömegigényt!
Nessy
Remélte valaki, hogy a szellemi frissességéről, és igazságérzetéről híres Rubovszky féle gittegylet bármit is vizsgálna, ami FIDESZes?
Még véletlenűl találnának valamit, aztán oda a jó kis pénz kereset!
namihami
Milyen vagyonnyilatkozat? Miért, hát van neki egyáltalán vagyona? Hiszen a főnökének sincs. Az is csak MÓDOS embernek számít. Tőle hallottam, tehát igaz. Mert ő sose hazudott még.
Akkor a Tonyó csak szegényebb lehet. Ez esetben pedig nincs ok a vizsgálatra.
quadrocopter
@Mirabilis: Mindegy, mert ha kell, akkor az orrod előtt hamisítják alá a kézaláírásod és esküszik az összes hordatag, hogy tőled származik! Ezek ennyire pofátlanul aljasok!
Desischado
Minek vizsgálni? Hiszen tonyó feddhetetlen, és a mi kutyánk kölyke! Igaz, te vén gazember?!!
not me
Magyarország főügyésze egy bűnöző/!
Magyarország főügyészét az egész demokratikus világban életfogytiglanra ítélnék.
Magyarország főügyésze egy bűnöző!

Polt Péter, egy bűnöző!!!
Egy maffia állam minden gonoszát, gonoszságát védi.
Nincs kegyelem!!!

A napjaitok meg vannak számlálva.
Ezt nem ússzátok meg, gecik!!!
Cefi
Hatalmas meglepetésünkre a parlament mentelminek csúfolt szarelkenő bizottsága arra jutott, hogy abszolút nincs mit vizsgálni Rogán vagyonnyilatkozatán. Az összes többi mellett azért sem, mert Rogán Igazmondó Antal is megírta a bizottságnak, hogy helyesen és jól töltötte ki azt a rohadt fecnit, csak a hülye Juhász kíváncsi olyan információkra, amelyekre a vagyonnyilatkozat nem tér ki, mert nem is kell kitérnie, tehát arra Rogánnak nem is kell válaszolnia. Értsd: az ingatlanfelújítást nem kell feltüntetni egy ilyen dokumentumban, mert nincs olyan kocka benne, hogy ingatlanfelújítás. Mégis talán a legszebb rész az érvelésben és Rogán tisztára mosásában ez lesz:A vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség egyébként sem az anyagi számonkérést, hanem a transzparenciát (átláthatóságot) szolgálja.Már parlamenti szinten is (ahova azért választanak embereket, hogy képviseljenek) védik a megszerzett zsákmányt. Már a legnyilvánvalóbb bizonyítékok dacára is falaznak a korrupt félisteneiknek. A rendőrség nem nyomoz, az ügyészség nem emel vádat, a parlamenti gittegyletet pedig nem érdeklik a hivatalos dokumentumok. A civil társadalmat éppen most állítják falhoz, a törvényeket magukra szabták, a kör bezárult. Csodákban nem hiszek, az erőszaknak nem vagyok híve, de ezzel a szervezett gépezettel szemben brutálisan vesztésre állunk. Nem, mi büdös libsik, hanem mindenki. Mindenki, aki azért nyújtja a nyakát napi 8-12 órában, hogy Rogánnak nagyobb medencéje legyen. A büdös kurva életbe, abba!
kisrigó
Én már nem tudom, hogy mi lenne az, amit ez a vén csicska bizonyított lopásnak ismerne el. Az élő isten kiadta az ukázt: mindenáron védeni a mi kutyánk kölkeit! Ezek még, ha a szemük előtt rabolna bankot valamelyik rohadék, akkor is azt mondanák, hogy "kölcsön vette a trezor tartalmát!".
papa.49
Még ,,védett vad,, majd ha ráteszik a célkeresztet akkor lesz szarban a gülüszeműtonyo)))))))
Cicamama55
Lehet hogy már 50 évre le van titkosítva, hogy bevallás mentes az úr-paraszt...Én úrnak nevezném, de ő magáról azt mondta, hogy paraszt...:)
kukac50
Az egész igazságszolgáltatás korrupt ma Magyarországon!
Csak azért lehet így mert a Fidesz utasítását követik.
Ezek akarják a civileket vagyonbevallásra kötelezni amikor Nekik kellene jó példával becsületes bevallással élen járni.
Rogánnak naponta nőtt a lakása ezt egyetlen igazságszolgáltatás, nem tette szóvá naponta firkálta Rogán a javítást ami nem megengedett még egy politikusnak sem!
bakegya
Nem is a rogán vagyonnyilatkozatát kell vizsgálgatni...mert abban NINCS SEMMI...
CHEWBACCA
@Eladott Ország: Inkább a nyakát kéne!!!
lusta
@kukac50: Igen, ez egynagyon érdekes probléma. A civilek vagyonnyilatkozatát, akik egyébként nem politikusok, nem töltenek be semmilyen kormányzati, önkormányzati állást, funkciót, megkövetelnék és le is ellenőriznék, de a fő tolvajokét szóra sem érdemesnek tartják.
not me
Ne röhögj te geci!
Nem felejtünk!
Nincs bocsánat!

Ha nem lennél annyira paraszt, mint amilyen vagy, nem volna veled semmi baj.
De csak egy buta magyar paraszt vagy, és ezért minden baj van veled.

Azért, mert magadnak és másoknak azt azt hazudod, hogy te egy jó ember vagy, attól még nem leszel jó ember.
Aki csal, lop, hazudik, az nem jó ember.
Ha ezt én tudom rólad, akkor isten is tudja rólad.
Mész a levesbe (hívd pokolnak, ha akarod), te gyökér.
evacica
Várható volt, hisz ha Rogánét vizsgálnák és kiderül az igazság, vizsgálhatnák az egész bandáét, Orbántól lefelé és fölfelé és kiderülne, hogy egy szó sem igaz ezekből a vagyon nyilatkozatokból!
Lepényleső
Minek is,hiszen még nem láttam rajta olyan zakót amit ne kellett volna gombolnia ha feláll. - . ...
kukac50
Majd akkor vizsgálják a civileket ha majd a kincstár és a NAV üzemeltet olyan honlapot ahol láthatjuk mennyi pénz megy be áfából adóból büntetésekből önkormányzatoktól,mire mennyit fizetnek ki mennyi van a kincstárba. Mennyi támogatást kap az uniótól mire kinek mennyit adnak kik pályáztak egy egy munkáért mennyit nyertek el minden kifizetés legyen látható még az olyan civilnek is mint Én.
Nem titkosítanak semmit mert az aljasság ha az adófizetők pénzének elköltését titkosítják
glorianna
@kukac50: khm... ránéztél a finn vagy az észt ÁK-honlapra? :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.