Muszáj volt megszüntetni a korábbi filmtámogatási gyakorlatot, miután mindenki azt gondolta, a filmesek lopnak – miközben nem lopnak, ám a bizalom elveszett, és szükség volt egy új, átlátható finanszírozási rendszerre. A szakma már élvezi a változtatások gyümölcseit, és érti az új rendszert – mondta Andy Vajna filmügyi kormánybiztos a Kossuth Rádióban.

Rendbe tették a magyarországi filmfinanszírozást, amely nagyon átlátható lett, pontosan tudják, a pénz mikor, hova, kinek megy, mindent elszámolnak, és erősen ellenőrzik, hogy a támogatás mind a vászonra jusson, ne más helyekre – mondta a Vasárnapi újságban Andy Vajna, a nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős, 2011-ben kinevezett kormánybiztos.

Szavai szerint a filmek fejlesztését, előkészítését, gyártását és terjesztését támogató Magyar Nemzeti Filmalapnál olyan csapatot állított össze, amelynek tagjai erőteljesen dolgoznak, érdekli őket a film, és a szakmát fejlesztő dolgokat próbálnak letenni az asztalra.

Ráfért egy új irány a szakmára, amely most már élvezi ennek a gyümölcseit. Van egy rendszer, ami működik, és amit most már mindenki megért – mondta Vajna.

Véleménye szerint egy film vagy jó vagy rossz, a szerzőinek nevezett filmeket pedig az alkotó tulajdonképpen magának csinálja, a közönségre soha nem gondol. Ezek a mozik muszáj, hogy öncélúak legyenek, a kérdés az, hogy a filmes eltalálja-e úgy a témát, hogy a mozija mást is érdekeljen. Például az Oscar-díjas Saul fiát nem művészfilmnek tartja, hanem jó filmnek, amely úgy lett összeállítva, hogy aztán megtalálta a közönséget – 280 ezren nézték meg Magyarországon, és világszerte minden díjat megnyert.

A kormánybiztosnak hiányoznak az új magyar történelmi filmek. Ám csak a beérkező anyagokból tud válogatni, ő nem tud megíratni egy jó forgatókönyvet, ha a téma nem tetszik az alkotónak. Hozzátette azonban, hogy a Saul fia, a Szabadság, szerelem vagy a bemutatója előtt álló Kincsem című filmeket történelmi témájú alkotásoknak tartja. Próbálkoznak Hunyadi-, betyár- és más történelmi témájú filmekkel is, de az eddig készült forgatókönyvek nem voltak méltóak a megfilmesítésre. Nem akarnak elpazarolni egy Hunyadit, aki fantasztikus történelmi figura, és akiről méltó filmet kell csinálni.

A jól működő filmtámogatási rendszer megalkotása mellett, a másik feladata a külföldi forgatások Magyarországra csábítása volt, ami szintén beindult, a világ legnagyobb sztárjai járnak ide dolgozni. Ennek oka, hogy a külföldiek felfedezték Magyarországot, vagyis sikerült eladni nekik az itteni lehetőségeket, hogy jók a stábok, fantasztikusak a hátterek, valamint azt is, hogy van egy filmesek számára nagyon előnyös adórendszer.

Jelenleg Magyarország az első hely, ahová mindenki jönni szeretne filmet gyártani. A filmipar a magyar GDP 0,15 százalékát teszi ki, amelynél Európában csak Angliában mértek magasabb arányt – mondta a kormánybiztos.

A sok külföldi megrendelés miatt szakemberképző iskolát is kell indítani, mert már előfordult, hogy azért kellett filmeket elutasítani, mert nem tudták őket hazai stábbal ellátni.

Ha meglesz a hiányzó technikai személyzet pótlásához szükséges iskola, és ki lehet majd szolgálni a külföldieket, akkor indulhat a hazai forgatókönyvíró-képzés is. Ezzel a kreatív résszel jövőre kezdenek el dolgozni – tette hozzá Andy Vajna.

44 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Vén köcsög most már csak te lopsz egyedül!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
Vén köcsög most már csak te lopsz egyedül!!!
namihami
Lopnának a szerencsétlenek, de nincs már miből. Megtetted te azt egyedül is. Igaz, komoly százalékot kell a megbízód fele leadni.,
De: jut is, marad is. Timike meg sokba van.
Borsodi
@papa.49: Vannak befolyásos barátai oda fent akik segítenek neki, nem az istenre gondolok,csak arra aki annak érzi magát.
Cefi
Andy Vajna: mindenki azt gondolta, a filmesek lopnak.

Nem mindegyik. Csak a fideszhez köthetőek.
moareka
A filmesek nem lopnak csak te, hörcsögöcske...a tyúkod rongyrázását is finanszíroznunk kell...
papa.49
@Cefi: Illetve akiknél a kassza kulcsa van!!!
Cefi
Érdekes, Spielberggel, Tarkovszkijjal, Milos Formannal (stb) kapcsolatban miért nem merültek fel ilyen kérdések, te rühes fideszállat?
vladimir putin
kaszinyot adni neki moj pakisztanszkij barat. Jo otlet lenni, igy lenni nyugodtabb lopas.
Raadasul Romanyija is fejlodik TV2.
papa.49
@Cefi: Azért vált forróvá a lába alatt a talaj mert ott is próbálkozott, csak ott nem volt egy darab orbán se hogy megvédje!!!
Cefi
@papa.49: És hogy szar, felejthető zs-kategóriás termékek mellett szerepelt a neve. Ja, és ott is adónyomozás folyik ellene.
papa.49
@Cefi: Sőt már eltiltották az USA. a gazdasági tevékenységektől ezért cuccolt haza, a tálapó!!!
Cefi
@papa.49: Ha bin laden élne, szerintem itt bújkálna magyarországon. Konkrétan felcsúton.
Sámannus
Ha valami normális az nem az ő érdeme, de hogy csak ennyi működik rendesen az ő bűne is!
Eladott Ország
kolozsvaros.com/2016/01/11/wow-de-jo-most-magyarnak-lenni-meg-andy-vajnanak/
Nem szeretném rontani az ünnepet, azt viszont kimondottan nem szeretném, ha bárki
most attól fosná össze magát, hogy mekkora zseni ez az ember. Félreértés ne essék, nem
mondom, hogy az utóbbi években magyar film nem kapott nemzetközi elismerést, a Saul fia a
maga cannes­i nagydíjával és az Aranyglóbusszal pedig kétségtelenül túlmutat valamennyin. De már magyar filmek: tudomásom szerint a mozik stadionok gyanánt konganak az
ürességtől (az Argo2, a Coming out, vagy a Megdönteni Hajnal Tímeát című remekműveken
innen és túl szakmailag kézben tartott, vagy netán művészi erényeket csillogtató alkotások
bizony nem verik le egymást Vajna áldásos ügyködésének köszönhetően). Attól, hogy valamit
átneveztek “Kulturális Alapról” “Filmalapra” és attól, hogy nem azok ülnek ott, akik korábban,
hogy gyakorlatilag szabadon választott szakmai testületek helyett egy amerikai üzletember dönt a támogatandó alkotásokról, számomra ugyanolyan átláthatatlan (korrupt?) a rendszer, mint volt korábban is. A Saul fia nem Vajna tehetségeknek utat nyitó szakmai nagyságának tudható be. És ez akkor is így van, ha semmi jelentőséget nem tulajdonítok annak, hogy egy parókakészítő iparosból minden hájjal megkent üzletemberré avanzsált offshore lovag áll a magyar filmgyártás élén. Pedig kellene neki jelentőséget tulajdonítani. Két indokolatlan melldöngetés között. Nehogy már Andy Vajnának legyünk hálásak!
Cefi
@Horizont: Az öreget oda sem kellett volna írni. Úgy is igaz lett volna a hozzászólásod...
cikicakk55
Nem minden filmes lop te mocsok hörcsög! Miattad mondják azt ,hogy a magyar filmesek lopnak.Még Amerikában rontottad a levegőt,addig fel sem merült a lopás kérdése a filmiparban.Nélküled is nagyon jó magyar filmek készülnének,ha a kormányod nem csak neked tolná talicskával a lóvét a bankodba,hanem az egyszerű hétköznapi dolgozó filmeseknek is.Még a picsarisza feleségedet is a magyar állam pénzéből öltözteted briliánsba
Menj inkább vissza Amerikába! Trump már nagyon szeretne veled beszélgetni.Ja! Hogy onnan már ki vagy tiltva! Innen is ki leszel te gyökér,csak bukna már el a pártfogód..
papa.49
@Cefi: Ez se lenne újság gondolj csak a kádári korszakra akkor is itt húzta meg magát egy világszerte körözött pacák...Azt hiszem Carlos volt a neve...
Cefi
@papa.49: A Balatonfüred és Veszprémet összekötő "nosztorin" volt a rendőriskola, az erdőben. Ott gyakorlatozott és pihent. Persze azt ma sem tudjuk kinek a költségén.
papa.49
@Cefi: Gondolom a ,,munkásosztály vendégeként,,...
eszegfu
Egyébként nem is értem, honnan veszi Vajna, hogy a régi filmtámogatási rendszerrel "loptak", azaz hogy "azt hitték, hogy lopnak" a filmesek...ki hitte... Te Amerikában?! Annak idején is, ha valaki akart csinálni pl. dokumentum filmet (melynek talán nem is a "közönségsiker" volt a célja) u.ugy rövid téma leirással pályázhatott pénzre, amit megkapott (vagy sem)... ezek után a filmet bemutatta, a ráforditással számlákkal elszámolt... természetesen ekkor sem fogadtak el mondjuk egy bécsi kávéházból való kávé-süti számlát... Komolyan nem tudom: mit is kellett ezen "rendbe tenni"...mitől lett "átláthatóbb"... talán Vajnától?! Naná... értem én, hogy a "kreativ résszel a jövőben kezd el dolgozni"... jön a gyerek és neki még "kreativabbnak" kell lennie! Gyalázat!!
quadrocopter
Rndbetetted már a jenki ügyeidet, vén, rozsdás, adómentes rulettkerék?
hetöndöe
Úgy általában nem lopnak a filmesek,csak te és a haverjaid,mocskos tetű!
Perwool
@quadrocopter: Andy Vajna egész életét végigkísérik az offshore adóelkerülés illegális formái. Néha lebukik, aztán megússza. Legismertebb ügye 1988-ban Az amerikai adóhatóság tizennégy éven keresztül vizsgálta offshore céghálójának gyanús ügyeit, fiktív részvényeladásait, pénzmozgásait. A per végül megegyezéssel zárult, Vajna 6,5 millió dollár adóhátralékot fizetett, és 7 millió dolláros büntetést.Miközben a legutolsó vidéki fűszeres is be van kötve a NAV-hoz, aközben a sok milliárdos forgalmú Casinók és játékgéphálózat csak nyeli, csak nyeli a milliárdokat anélkül, hogy a NAV ezt csak annyira is látná, mint a vidéki fűszerüzletet.Mennyit keres Vajna? A válasz: Sokkal többet mint hisszük, de sokkal kevesebbet mint látjuk. Ugyanis ennyire hülye és engedékeny egyetlen állam sem lehet. Ez csak akkor működhet így, ha ebben másnak is van súlyos anyagi érdeke.
Tudod miért nem kell adózni Vajnának? Mert Amerikában adót csalt, és nehogy Magyarországon is adócsaló legyen!
cs.n.
"pontosan tudják, a pénz mikor, hova, kinek megy"
Például az asszonykádnak, mert az egymilliárd forintos Pappa Pia című akármi szereplőválogatására véletlenül pont az ő nagymúltú (előző évben alapított) cége találtatott a legalkalmasabbnak.
vastagbor.atlatszo.hu/2017/02/28/itt-az-1-milliardos-pappa-pia-teasere/
Eladott Ország
@papa.49: hvg.hu/kultura/20131118_Milliardokat_kovetelt_Vajnan_az_amerikai
Egy Farkasházy Tivadar és Andy Vajna között zajló perben derült fény a Blikk szerint arra az amerikai adóhivatali eljárásra, amely során 24 milliárd forintnak megfelelő összeget követeltek a magyar produceren és társán.
dr. prédikátor
T teleszart térdzokni!!! Most már egyedül csak te lopsz!!!
papa.49
@eszegfu: A kérdésedre van válasz ,,ki mint él, úgy ítél,, ...
eszegfu
@papa.49: 8:08 Igazad van! Magából indul ki!!
Desischado
Magaról ítélsz, vén gazember?! A lopás a te műfajod, te örökös adócsaló!
bence
A filmesek nem ! Csak te !!! elég rendesen !
papa.49
@bence: Másnak már a hörcsögpofájú mellett nem jut))))))))))
JAJMÁR
Mindaz, amit följebb írtatok. De, hogy nem sül le ilyen nyilatkozatok után minden bőr a képéről, az az igazán ijesztő!
papa.49
@JAJMÁR: A csizmatalp pláne ha marhabőrből van nagyon ellenálló)))))))))))
nyanya001
@Desischado: Államilag engedélyezve az adócsalás
mert ebből ők is részesülnek.
papa.49
@Eladott Ország: Gondolom ma is vannak akik ,,élvezik a magyar nép vendégszeretetét,, csak azok most a fütyisznek ,,kedves emberek,,!!!
Eladott Ország
@papa.49: Biztos. Majd a megismételt rendszervátás után kiderül.
Eladott Ország
kolozsvaros.com/2016/03/04/andy-vajna-a-nemzet-hose/
Kurva nagy bátorság kell ahhoz, hogy valaki fél évszázadnyi bátor amerikás magyarkodást
követően – miután 14 évnyi fejtörést okozott a tengeren túli adóhatóságnak offshore
céghálójának gyanús ügyei, fiktív részvényeladásai és pénzmozgásai miatt – hazajön
Magyarországra beleülni egy kormánybiztosi székbe. Hatalmas nagy bátorság kell ahhoz is, hogy valaki a kormány tudtával és beleegyezésével a Holland Antillákon keresztül lapátolja curacaói, luxemburgi, vagy éppen nevadai offshore cégekbe a magyar adófizetők pénzét.
Elképesztő nagy bátorság kell ahhoz, hogy az állami költségvetés terhére, valaki az egész
kaszinópiacot pályáztatás nélkül tegye zsebre úgy, hogy miközben az utolsó falusi szatócsnak is kötelező, egyedül az ő pénztárgépeit nem muszáj bekötni az adóhatóság ellenőrző rendszerébe. Észveszejtően bátor dolog volt beleállni az immár kormánypropagandát szolgáltató Tv2 megvásárlásába és közel 7 milliárdos közpénz­hitelt felvenni egy köztudottan veszteséges csatorna megkaparintása érdekében. Különös vakmerőség kellett bízni a kiváló üzleti tervben és a komoly megtérülési számításokban.
Igen nagy bátorság kell ahhoz is, hogy valaki Habony Árpád közpénzen szipákoló milliárdos
munkanélkülit a barátjának nevezze, a sehol nem regisztrált autójába beszálljon és biztonsági öv nélkül szembemenjen a forgalommal. Ebben a hülyére vett országban ezt büntetlenül meg lehet csinálni és ilyen szélhámos trógerek oszthatják az észt. Hányinger az egész.
bence
@papa.49: ! Legfeljebb a luvnyájának ! De annak aztán mindet , amit tőlünk el tud lopni !
Béla333
"Andy Vajna: mindenki azt gondolta, a filmesek lopnak"

Nem Endi! Mindenki azt gondolja, hogy te lopsz! A közösből! Meg a Fideszes maffiapárt tagok!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.