Bár Schmidt Mária kezdeményezte a vizsgálatot, hogy az egyik 56-os fotó az ifjú Dózsa Lászlót, vagy pedig tényleg Pruck Pált ábrázolja, most mégsem fogadja el a vizsgálat eredményét, amely megállapította: Pruck van a fotón.

A 444 cikke szerint Schmidt még ősszel – miután a plakátbotrány kipattant, és a történész Pruck családjába is beleszállt páros lábbal – kezdeményezte, hogy szóljanak miniszteri szinten az 56-os Intézetnek, derítsék ki, hogy ténylegesen kit is ábrázol az ominózus felvétel.

Az 56-os Intézet pedig ki is derítette: Pruck Pált, ahogy azt maga az érintett is kétszer elmondta még a szocializmus ideje alatt. 

Schmidt Mária korábban azt ígérte, ha ez bebizonyosodik, akkor bocsánatot kér és megköveti Pruck családját, és kicserélik a nevet az 56-os emlékévre elkészített plakátokon (amiket azóta le is szedtek). 

A cikk szerint a Schmidt vezette Terror Háza Múzeum az RTL Klub kérdésére azt válaszolta, hogy mivel a vizsgálat semmilyen új tényt nem tárt fel, ezért Schmidt Mária nem kér bocsánatot. 

Az 56-os Intézet négy történészét egyébként írásban megfeddték, mert tavaly októberben nyilatkoztak a plakátügyről, és kétségbe vonták, hogy tényleg a Schmidt Mária által favorizált Dózsa László lenne a képen.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
kolozsvaros.com/2017/03/07/terror-mar...
Schmidt Mária udvari loVAGINA ideológusnál kártékonyabb pártkatonát keresve sem találhatott volna a nemzetinek hazudott kormány arra a legfőbb feladatra és célkitűzésre, ami 1956 teljeskörű átírására vonatkozik. A megélhetési történelemhamisító, a fröcsögve kommunistázó, elmúltnyolcévező, történészi minőségében mániásan libsiző terrornagyasszony, aki szerint a kivégzett Nagy Imrének szép halála volt, de ő soha nem lesz hős, hanem kizárólag a fegyvert fogó, kiskorú gyerekek kezébe fegyvert adó hétköznapi emberek a hősök (külön Dózsa László); aki szerint a közadakozásból épített és eredetileg a Kossuth téren felállított Forradalom lángja emlékmű jobb helyen van egy marginális, kerületi kutyafuttató mellett, az ’56-­os forradalom megtorlásának 60. évfordulója alkalmából, érdemei elismerésekképpen újra könyékig matat a közpénzben. Küldetése nem más, mint hogy a múltat a pávatáncos Orbánkormány jelenlegi kurzusához kozmetikázza. Ahol a kommunistákat már nem Moszkvában, hanem Nyugaton kell keresni, ahol minden nyomorúságunkról Brüsszel tehet, és ahol minden, a Fideszre nézve kínos és terhelő múltbéli történést nyomtalanul el kell törölni.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
colibri
Kancsimancink ovinak a női mása. Pont olyan gazdag, ronda és a viselkedése is hasonlóan hazug, gusztustalan. Látni/hallgatni sem birom.
bakegya
@colibri: BANDZSA MARI gazdagságának is mögé kellene nézni...milyen történelmet ír ez a ...???Sajtó birtokos hogy lehet az ilyen???
Hellcat
Mert ez a kancsal kurva is ugyan olyan arogáns fasz mint a többi.
szép új világ
"a vizsgálat semmilyen új tényt nem tárt fel" Ha ez így van, akkor kvázi, már elejétől fogva tisztában voltak azzal, hogy nem a nagy mesélő Dózsa van a képen! Na de mit is várnánk ettől a repedt sarkútól.
colibri
@bakegya: Hogy lehet ilyen? Orbánnál csak az ilyen jöhet szóba!
Eladott Ország
kolozsvaros.com/2017/03/07/terror-mar...
Schmidt Mária udvari loVAGINA ideológusnál kártékonyabb pártkatonát keresve sem találhatott volna a nemzetinek hazudott kormány arra a legfőbb feladatra és célkitűzésre, ami 1956 teljeskörű átírására vonatkozik. A megélhetési történelemhamisító, a fröcsögve kommunistázó, elmúltnyolcévező, történészi minőségében mániásan libsiző terrornagyasszony, aki szerint a kivégzett Nagy Imrének szép halála volt, de ő soha nem lesz hős, hanem kizárólag a fegyvert fogó, kiskorú gyerekek kezébe fegyvert adó hétköznapi emberek a hősök (külön Dózsa László); aki szerint a közadakozásból épített és eredetileg a Kossuth téren felállított Forradalom lángja emlékmű jobb helyen van egy marginális, kerületi kutyafuttató mellett, az ’56-­os forradalom megtorlásának 60. évfordulója alkalmából, érdemei elismerésekképpen újra könyékig matat a közpénzben. Küldetése nem más, mint hogy a múltat a pávatáncos Orbánkormány jelenlegi kurzusához kozmetikázza. Ahol a kommunistákat már nem Moszkvában, hanem Nyugaton kell keresni, ahol minden nyomorúságunkról Brüsszel tehet, és ahol minden, a Fideszre nézve kínos és terhelő múltbéli történést nyomtalanul el kell törölni.
Eladott Ország
kolozsvaros.com/2016/10/21/ahol-csak-...
És akkor itt van extrában, koktélcseresznye a NER rothadó tortájának tetején Schmidt Mariska
néni. Hát ki, ha nem ő? Ő ne kapna kitüntetést, hát hiszen verejtékes munkával dolgozik azon, hogy lehetőleg mindent meggyalázzon abból, ami 1956­-ból következmények nélkül
meggyalázható. 13,5 milliárd forint közpénzből. Ha csak az Emlékév hivatalos himnuszának
kikiáltott borzalmas bazsevát, illetve az azt övező botrányos tényeket vesszük figyelembe (és
például eltekintünk történészi munkásságának propagandától bűzlő migránsozással ­
ballibezéssel nyakon öntött megcsúfolásától, vagy attól, hogy mennyi érthetetlen és értelmetlen programot hozott össze felfoghatatlan adófizetői pénzből), felmerül az emberben a kérdés: melyik hazához hűséges ez a derék némber?
human
Úgy olvastam, hogy SM csak blöffölt, mikor az intézet vizsgálatát kérte. Hivatalosan soha nem kereste meg őket. Talán már akkor tudta, hogy bukta a történetet. Ennek ellenére az intézet kutatott és eredményre jutott.
Desischado
Mit vártatok ettől a koszos, fidenc bérenc luvnyától?
quadrocopter
Nem csak a szeme kancsal ennek a ribinek, hanem az agya is!
kukac50
Fideszes seggnyalót nem hat meg az igazság,ez az ország félrevezetése!
Pruck Pál egyszerű ember volt azért nem változtattak még a plakáton, a másik egy színész.
dr. prédikátor
Bandzsa marcsa!!! le is cuppanthatod a dózsa lacikádatEgy húlye rihonya vagy!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.