Egy árubemutatón kezdődött egy 69 éves, mozgásszervi problémákkal küszködő nő kálváriája: azt állították neki, hogy a gyógyfotel javít majd az állapotán. Nem csak, hogy nem javított, de azóta úszik az adósságokban.

2009-ben vették rá a vásárlásra

Hárommillió forintról szóló végrehajtói követelést kapott egy nyugdíjas nő a Csongrád megyei Bordányban, miután 100 ezer forint kifizetése után abbahagyta egy részletre vásárolt masszázsfotel árának törlesztését. A bútordarabra még 2009-ben beszélték rá egy árubemutatón, de a mozgásszervi problémái persze nem múltak el tőle – írja a Délmagyarország.

3 millió forintot követelnek egy bordányi nyugdíjason, aki csak egy masszázsszékre vágyott

Fotó és nyitókép: pixabay.com cco (Képünk illusztráció!)

A cikk szerint a gyógyfotelnek mondott szék az eladók szerint 300 ezer forintot ért, és mindössze kétezer forint előleget kértek érte. Az asszony azt mondta: nem tudott ellenállni a kísértésnek, már fiatalon komoly mozgásszervi gondjai voltak, és azt hitte, hogy az eszköz javít majd az állapotán.

Rájött, hogy nem használ

Eleinte lelkiismeretesen törlesztett, de miután nem lett jobban, nem fizetett tovább. A csekkek is elfogytak, és a levelesládája több száz méterre van a tanyájától, így még annak megközelítése is gondot jelent számára a betegsége miatt.

Augusztus végén kapott levelet a végrehajtótól, kiderült, hogy a mosonmagyaróvári cég az elmaradt részletek miatt főkövetelésként már 961 ezer 124 forintot kér számon rajta, amihez 1 millió 384 ezer 964 forint kamatot számoltak fel. Egyéb költségként 111 ezer 572 forintot határoztak meg, és ehhez jön még a végrehajtó munkadíja. A teljesen összeg nagyjából 3 millió forint.

Vonják a törlesztést a nyugdíjából

Az asszony úgy látja, hogy a fotel 20-30 ezer forintot se ér. A kifizetett százezer forintot nem bánja, de a többit nem tudja előteremteni. Hátraléka miatt 73 ezer forintos nyugdíjából már levonnak 24 ezer 300 forintot, így egy hónapra 49 ezerből kell gazdálkodnia. Ráadásul más tartozása is van, aminek havi törlesztőrészlete 20 ezer forint.

Nincs már menekvés

Kertész József, a Szegedi Ügyvédi Kamara elnöke azt mondta: a már elindult végrehajtással kapcsolatban semmit nem lehet tenni, legfeljebb annyit, hogy az adós megpróbál valahogy megegyezni a céggel, és a tartozás egy részét elengedik.

A lap próbálta megtalálni az árubemutatót szervező céget, de az a követelését már továbbadta egy mosonmagyaróvári pénzügyi vállalatnak, ami egy szegedi végrehajtó irodát bízott meg a követelés behajtásával.

44 hozzászólásarrow_drop_down_circle

BALKÁNI HAMLET
Gyári áron a tizede! 90% a kereskedelmi árrés!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
szaboria1
Annyi csaló cég volt és ezek ellen nem tettek semmit több éven keresztül. A végrehajtók is benne vannak a buliba mert több ezer forint üti a markukat egy egy hónapban belőle. Itt nálunk is elég sokan bele estek ilyen csapdába.
BALKÁNI HAMLET
Gyári áron a tizede! 90% a kereskedelmi árrés!
Equus1
ilyenkor merre járnak a jogvédők? Kertész József nem állíthatott ilyen sületlenséget. Az a szerződés, ami megtévesztésen alapult semmis. Arra a szerződésre semmilyen jogot nem lehet alapítani. Magát az adásvételi szerződést kell megtámadni és kérni a végrehajtási eljárás felfüggesztését a jogerős ítéletig, Kertész úr. Ha nem tudta, akkor most megsúgtam, elnök úr!
Yoda69
@elnyomott: Van kitol tanulni. Fejtol buzlik a hal.
elnyomott
@Yoda69: - igaz, de túlontúl sok a tanuló!
Yoda69
@elnyomott: Lesz ez meg roszabb is - ha a fijjuk maradnak.
Pálinkás Pál
Sajnálom a nénit...de mindegyíkötök elsiklott afelett hogy aláírta a szerződést!!!Vagy az csak akkor számít ha orbán írja alá Brüsszelben a menekültkvótáról?? Mellesleg megvan a véleményem arról aki bármilyen árubemutatón bármit vásárol!!!Főleg olyan dolgot amihez nem konyít!!!
Nem vagyok jogász..de...szerintem a néninek akkor kellett volna csalásért feljelentést tennie,amikor úgy döntött nem fizeti tovább...mivel ez elmaradt úgynevezett "ráutaló magatartást" folytatott a szerződés vonatkozásában...Most lehet pereskedni,de szerintem esélytelen...ha van itt jogász ,érdekelne a véleménye!!!
Eladott Ország
Lehet ezt magyarázni így-úgy de ez a banki hitel egy rablógazdálkodás. A végén a lakása is rámegy és még mindig fog tartozni. Így lehet 1 milliárdos vagyonra szert tenni a semmiből.
A hitel nem más, mint az emberiség kirablását szolgáló eszköz.
Atha
Itt az ideje, hogy a jogalkotó végre lássa be, meg kell állítani ezt az oltári geciséget.
Fagyott haltetemmel verném ezeket a nyomorultakat, akik szerencsétlen idős, magatehetetlen embereket képesek így kihasználni. A végrehajtás intézményében tevékenykedőknek pedig sürgős önismereti tréninget ajánlok, mert ha van pokol, nagyon-nagy szarban vannak!
Levendula
@Eladott Ország: Egyetértek. Az "átkosban" szinte mindenki felvette az ifjú házasok kölcsönét, sőt bútort, drágább elektronikai eszközöket is vásároltunk hitelre. De a módszerváltozás óta Isten mentsen meg mindenkit a bankoktól, a kölcsönöktől. Addig kell nyújtózkodni, ameddig a takaró ér. Amikor a gyerekeink egyetemre jártak, felmerült a diákhitel gondolata. Hála a férjem józan eszének, nem került sor a felvételére. A gyerekek évfolyamtársai közül néhányan még mindig nyögik a visszafizetés okozta gondokat.
eszegfu
@Pálinkás Pál: Nem vagyok jogász, de az biztos: ha már végrehajtási szakaszban van, akkor nem tehet semmit, vagyis nem lehet pereskednie. Kb. az a menete, hogy a cég beperli a hölgyet tartozás miatt, majd a jogerőre emelkedett birósági itélet alapján a cég kéri a végrehajtást (szintén a biróságon), majd a biróság kijelöli a végrehajtót. Max. a céggel "alkudozhatna", mert csak ő állithatja le a végrehajtást. Én is nagyon sajnálom a hölgyet -- akinek talán még rokonai sincsenek, akik segithettek volna -- de azt nem tudom elhinni, hogy egyetlen fizetési felszólitót, vagy birósági papirt nem kapott, csak most értesült mindezekről, hogy tiltják a nyugdijából. Lehet, hogy nem is értette az egész eljárást, segitséget meg nem akart, vagy nem tudott kérni.:( A cég részéről pedig "hiányolom", hogy 1x sem keresték meg, hogy elmagyarázták volna neki -- ha már a vásárláskor erre nem hivták fel a figyelmét -- mit tehet vagy mit nem!!
Veleda
A néni a hiszékenységének a naivitásának az áldozata, van egy érzésem, hogy még a háza is rámegy erre az esztelen üzletre.
Ha a csodaszék 300 ezer ft-ot ér, ehhez képest bagatell 2 ezer ft, összeget kértek előlegként.
Hogyan lett az ára időközben 961124 ft?
Melyik bank az, amelyik ekkora kamatot számít föl?
Félek, hogy a néni ebből a szarból nem tud kimászni, mert a végrehajtó és a bank az adósságot ráveri a ház tulajdonjogára. A mennyiben a néni elhalálozna, az örökösök nem örökölnek mást, csak az adósságot.
Az ilyen házalós előadásos árubemutatókat egyszerűen betiltanám, mert törvénytelen módon működnek. Vesztesei a hiszékeny emberek.
Pálinkás Pál
@eszegfu: Igazad van...az szinte biztos hogy kapott felszólítást,nem is egyet a 8 év alatt...
Pálinkás Pál
@Veleda: Csak egy halk kérdés... köteles vagy vásárolni,elmenni ilyenre???...Sajnos a butaságnak mindig lesznek vámszedői...
Veleda
@Pálinkás Pál: Bizony igazad van, nem kell elmenni az ilyen baromságokra, hiszen ordít róla a nyílt átverés, de sajnos ezt nem tudja nem veszi észre az a sok öreg, akiket mézes-mázas szavakkal invitálnak. Nekem is csörög a telefon de egészségügyi előadásra hívnak, amit én szóra sem méltatok, levágom a telefont.
Egyszer, még 2008-ban voltam egy ilyenen, na hogy ne jöjjek haza üres kézzel, vettem édesanyámnak egy lóbalzsamot. Azóta hívogatnak, de hiába kérem, hogy töröljenek az adatbázisból, nem lehet:))
emerencia
@picike1: 13:08 Dehogy nincsen gondja. Próbálj csak meg állandó fájdalmakkal élni. A magyar egészségügy képtelen megoldást találni nagyon sok ember mozgásszervi (és sok egyéb) problémájára. Pl. idős kollégámnak fáj nagyon a lába. Megpróbálja még a nyugdíjig hátralévő szűk egy évet kibírni a fiatalokra szabott munkakörülmények között. Kivárta a sorát, elment az ortopédiára. Nyolcezer forintja bánja a kapott használhatatlan lábbetétet melyet felírtak neki és a tb. nem támogatja. Nincs kinek reklamáljon. Más orvosi segítségre nem számíthat több mint négy évtized járulékfizetése után. Visszatérve az idős hölgyhöz. Még egy szenvedő nyugdíjastól is elvárás, hogy megértse: ha reklamáció helyett spontán nem fizeti a vállalt törlesztőrészletet, arra rámehet az élete. Másrészt viszont egy társadalomban illene valami megoldást találni arra, hogy ne tudjanak az egészség szélhámos vámszedői működni ill. elnyerjék büntetésüket ha rászoruló, idős vagy bármely okból kiszolgáltatott, védtelen embereket rabolnak ki.
picike1
@emerencia: behajtják tőle a tartozást ettől függetlenül hidd el nekem
eszegfu
Általában áruvásárlási hitelt az igazolt kereset 3-szorosának erejéig lehet felvenni... igy nekem az is értehetetlen, hogy a hölgy 73 eFt-os nyugdijára, kezes nélkül hogyan vehetett bármit is 300 eFt-ért?!
jancsipapa
@Equus1: Nemcsak a jogvédők , Hol van a FOGYASZTÓVÉDELEM ???
papa.49
Na itt is látható a mai rendszer aljassága azt állították ezeket az ,,árubemutatónak,, álcázott átbaszásokat megszüntetik, megtették nem, itt is lehetett volna alkalmazni a ,,visszamenőleges,, hatályú eljárást, ezek a cégek igen érdekes kamatszámításokat tudnak produkálni, például erre is lehetne hozni törvényeket!!! A végrehajtó hiénákról meg nem is szólva !!!
ila51
Ez a baj , hogy pont a hiszékenyeket basszák át . Az is nagy baj volt hogy nem reagált időben a nő , az magától meg nem oldódik. A kamat az huncut dolog tud lenni , ha előlép évente főköveteléssé. A végére hagytam , a követelőt meg lehet ám találni , hiába adta ki a behajtást , vámszedőknek. Ha már az " Ellentmondás " nem segít , valami etikai bizottság még mindig megmogyorózhatná őket.
Eladott Ország
@Levendula: A diákhitel mellett meg hogy tud családot alapítani, lakáshitelt felvenni az ifjú házas?
Equus1
@Eladott Ország: gond néllkül: átmegy a Lajtán túlra és nem is kell a hitel.
1magyar
@papa.49: Egyetértek! Visszamenőleges törvénnyel börtönbe csukni az ilyen átverőket!
Ez olyan átverés mint a chf-es hitelcsapda.
kisrigó
@jancsipapa: Fogyasztóvédelem? Már azt is ellopták!
Equus1
egy könnyű kis ujjgyakorlat egy ügyvédbojtárnak: az adásvételi szerződés megkötésekor tévedésben volt a vásárló, amit az eladó szándékosan idézett elő. A szerződés az eladó tisztességtelen magatartása miatt semmis. Ha pedig a szerződés érvényesen nem jött létre, annak semmilyen jogkövetkezményei nem lehetnek, akkor sem, ha a "jogosult" a követelését időközben engedményezte a hiénáknak. Nincs időbeni korlátja egy ilyen kereset beadásának, még akkor sem, ha a pajkos közjegyző elrendelte a végrehajthatóságot.
human
A napokban volt a tévében egy híres pszichiáter aki elismerte, hogy még őt is majdnem bepalizták egy üdültetésen olyan szintű volt a nyomás a vendégeken. Gyakorlatilag azzal operáltak az üzlet kötök, ha már ilyen akciós utat kaptak legalább a szolgáltatás alap verzióját fizessék elő a delikvensek. Jogilag nem kötelezhette a vendégeket erre semmi, de mégis voltak akik a nyomás hatására leszerződtek.
wagabund
@human: mesélje már el valaki, hogy lehet nyomás alatt tartani azt, aki marhára nem akarja? milyen az a nyomás? elnyomás? légnyomás?

(bazinga)
ila51
@wagabund: @human: human utalt rá , a becsületükre apelláltak , lelki terror , az is nyomás
wagabund
@ila51: tetszik ez a lelki terror..

csak egy érdekesség: az anyósom is elment néhány utazásra, illetve hétvégi találkozóra...már kezdték is a terrort, de anyósomat semmi más nem érdekelte, csak mikor eszünk? rászóltak, hogy később, előbb írjon alá valamit...aszonta éhesen nem tud sem írni, se gondolkodni... sosem vett semmit, az ötödik jelentkezését már nem fogadták el, és utána sem jelentkezhetett sehová...pedig jó volt a koszt, mondta ártatlan arccal...
ila51
@wagabund: de meg nevettettél praktikus anyósod van :D
wagabund
@ila51: az anyósommal ellentétben a feleségem egy áldott jó nő...ő is derül a saját anyján.
Desischado
Elő kéne venni ezeket a csalókat. Nem értek a joghoz, de itt világos már a kezdetektől a csalás, ezzel talán lehetne valamit kezdeni. Kérjen jogi segítséget, támadja meg a határozatot, hátha szerencséje lesz!
szaboria1
@eszegfu: Sajna a 13:55 beírásod már már nem igen valós a bíróságokat kezdik a behajtó cégek kikerülni úgy, hogy egyből végre hajtást kérnek. Itt az van mint a bankoknál főleg a hitelkártyásoknál mivel nálunk igen magas annak a kamata 38% és ha azt az adósok nem törlesztik akkor eladták úgy nevezet csoportos eladás több adóst egyszerre egy behajtó cégnek fillérekért és a behajtó meg az eredeti tartozást plusz a kamattal együtt követeli azt.
szaboria1
@Desischado: Ma már nem nagyon van ilyen bemutató nálunk már eltűntek. Pedig volt úgy, hogy hetente jöttek különböző csoportok. Volt olyan akik a helyszínen beszedett pénzel tűntek el. Azért mára már lett egy rendelet, hogy milyen bejelentési kötelezettségeik vannak. Azóta hírük hamvuk sincs.
Eladott Ország
@jancsipapa: "Hol van a FOGYASZTÓVÉDELEM ???" Az irodában b*szatják a napot. Úgy látszik a fideszkáderek gyülekező helye, az egészségmegőrző központokkal együtt. A szűrővizsgálatok = átverés , ahol mágneses matracot, Aladin csodalámpát meg hasonlókat árulnak elsősorban hitelre, csillagászati árakon.
Klubtag
@Eladott Ország: ...ezek az emberek, akik különböző rendezvényeken közvetlenül kerülnek kapcsolatba a potenciális "áldozatokkal" - végső soron valakiknek a gyermekei, a szülei, a barátai, szóval látszatra tisztességes emberek...mégis mi viszi rá őket, hogy így átverjék embertársaikat...nem igaz, hogy nem tudják mit cselekszenek...vagy működik az "ember embernek farkasa" effektus?
eszegfu
@szaboria1: 3:14 Tulajdonképpen igazad van... csakhogy itt is a törvényi szabályozás ilyen... mármint eladják az adósságot egy cégnek, aki rögtön megbizhat egy behajtót. (Ez magánszemély és cég közötti szerződés esetén van igy tudomásom szerint.) Sajnos azzal, hogy a hölgy magában eldöntötte: tovább nem fizet, nem elegendő! Nyilván kapott jópár felszólitót, amire nem válaszolhatott, igy "elismertnek" tekintette a cég a követelést... innen meg szinte "egyeneságon" került a behajtókhoz. Én a nevelt lányom lakáshitelével jártam igy: 1,5 milliós hitelét eladta a bank 500 eFt-ért és nekünk már 5 millióért "ajánlották" fel. Nagyon egyetértek @Klubtag: irásával!
human
@Klubtag: Gondolom letudják magukban annyival, hogy végül is az ügyfélé a döntés. Lehetnek ők akármilyen rámenősek az ügyfél bármikor nemet mondhat tehát az üzletkötőnek nincs felelőssége.
Eladott Ország
@Klubtag: Tegnap, 07:13 # Szolidaritás: Hát ez jó kérdése, erre nem készültünk.
www.youtube.com/watch?v=9Cw7SzqhUwk

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.