Tapolcán tanítási időben zajlott a disznóvágás az iskola udvarán hétfőn, több alsós diák megijedt a vér láttán. A disznóból készült ételeket a tanári kar fogyasztotta el.

Hétfőn tanítási időben rendeztek disznóvágást az egyik tapolcai általános iskola udvarán – olvasható a hvg.hu cikkében. 

Tanóra közben ment a disznóvágás az iskola udvarán, több gyerek kiakadt

Fotó: fortepan.hu/Korenchy László 1925/44402

A lapot egy férfi kereste meg, aki elmondta, 

alsós gyerekeknek kellett végignézni a disznó darabolását, az egyik másodikos sírva mesélte, hogyan dőlt a leölt állatból a vér. Hogyan történhetett ez meg szervezetten, egy iskolában, az igazgató és tanárok közreműködésével?

Az iskola igazgatója szerint a "megbízható helyről származó" disznót már a vásárlás helyszínén leölték és kivéreztették, vagyis az iskola udvarán nem disznóölés zajlott, nem helytálló annak nevezni.

Igazgató: környezetismerethez, biológiához kapcsolódott a munkafolyamatok bemutatása

Bajner Imre igazgató szerint nem volt kötelező a diákoknak a darabolást végignézni, azt önkéntesen, tanári-tanítói felügyelettel lehetett megtekinteni.

Bajner szerint más iskolákban is volt ilyen már, és pozitívan fogadták a disznóvágást, az interneten több ilyen beszámolót találni.

Elsősorban a környezetismerethez, a technika és életvitel, valamint biológia foglalkozásokhoz kapcsolódott a munkafolyamatok bemutatása, hiszen vidéki gyerekekről van szó, jelentős részük látott már hasonlót. A közreműködő pedagógusok tájékoztatást adtak a tevékenység néprajzi, biológiai, technikai, egészségügyi hátteréről

- magyarázta az igazgató a lapnak, és hozzátette, így a gyakorlatban egészíthették ki a tanulók az órákon megszerzett ismereteket.

A hvg.hu úgy értesült, a leölt disznóból készült ételeket a tanári kar fogyasztotta el, az igazgató ezt megerősítette, de hozzátette, a tanárok közösen dobták össze az állat árát, közösen készítették el belőle az ételeket, és eleve a tanári kar karácsonyi vacsorájára szánták.

A szülői szervezet elnöke sem látott kivetnivalót a disznóölésben, szerinte az az udvar egy félreeső részén zajlott, és csak az ment oda, aki akart. Az ő lánya például otthagyta egy idő után a disznóölést.

Oktatáskutató: sokként érhette azokat, akik még nem láttak disznóölést

Nahalka István oktatáskutató szerint nem ártott volna a fokozatosság elvét betartani, de úgy látja, városi iskolában nem szerencsés az ilyet bemutatni, főleg alsósoknak, mert nekik még nincs mihez viszonyítania a látottakat.

Hozzátette, lehet, hogy egy részük már látott disznóölést, de akadhattak olyanok is szép számmal, akik még nem, és nekik ez új dolog volt és sokként érte őket.

(Címlapi kép: fortepan.hu/Korenchy László 1925/44402)

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Nem kell ezt túlreagálni. A tanároknak tudniuk kell, hogy mit válthat ki a diákokban a látvány. Ezért tanárok. Talán számoltak ezzel, talán nem. Szerintem mindenki elborzadt mikor először látott disznóvágást. Ez a reakció elkerülhetetlen. Csak kérdés, hogy ez most jó alkalom volt-e erre, felkészítették-e a gyerekeket arra amit látni fognak.
Természetesen nem árt, ha tudják a gyerek hogy a rántott húst nem zacskóstól szüretelik a fáról.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
ila51
Az más kérdés , hogy van aki már látott disznóvágást , az életre nevelték.
Aki még nem , azok legalább friss húst lássanak ...
Átesünk már a ló túlsó oldalára.
peterkelemen
Ezért van Magyarországon ennyi állatkínzás, mert már ott erre nevelik a gyermeket, hogy az állat az csak egy tárgy. Szőrnyű! Azokat akik ezt engedélyezték kellene levágni!
peterkelemen
A magyar nép a béka segge alatt van állattartás területén. Sok büdös paraszt is láncon tartja a kutyáit ebben a hidegben odakint. Az összes ilyen szívtelen aljas gazembert le kellene gyilkolni.
Kookas
ezt a neres disznót nevén nevezhették volna esetleg ismerős!
dragon86
@peterkelemen: inkabb az a baj hogy sokan felnottkent srm tudjak honnan valo a hus. Csak egy darabot latnak nem az egesu forrast es a folyamatot hogy hogyan lesz egy disznobol pl. szalonna. Ezert mivel a hus nem egy eloleny konnyebb pazarolni. "Nem izlik nem eszem meg apa majd kidobja. Megyek Trofeaba enni veszek 3-4 talnyi kajat negyedet eszem meg a tobbi a kukaban landol. En mar kifizettem a penzt miert izgatna?!" Es hasonlok.
wagabund
"Oktatáskutató: sokként érhette azokat, akik még nem láttak disznóölést"

hát ezen is túlvannak..az élet ettől sokkal durvábbakat tartogat...
és különben is, ez a "felkészülünk az önellátásra" c. óra volt...
almalibre
Most komolyan, csak nekem van elegem ebből az állandó hisztiből?
dr. prédikátor
Aztán ha a gyerek véletlenül otthon megkérdezi a kedves szülőt hogy a hús hogyan kerül az asztalra, vajon mit fog válaszolni???
kokopelli
@dragon86: valamirevaló hentes felakasztja azt a táblát (legalább kettőt),amin
a disznó és a tehén "levetkőzve" oldalnézetben áll a kül. húsok nevével megspé-
kelve!...jobb helyeken! ..sajnos a "túlfogyasztói"társadalom kezd átcsúszni oda
amit te leírtál! :-(
Mi még kitöröltük a tányért anno,de halkan írom az, öcsénk kinyalta mindíg)
ila51
@kokopelli: ...de legalább is nem volt pazarlás , repeta igen
kokopelli
@ila51: ..hányszor kérdeztük a napköziben ebédkor! Érdekes,hogy a tanáraink
még türelmesek voltak velünk!..ha visszagondolok olyanok voltunk mint a higany!
Csizmás Kond
...szegény alsós diákok a képen...még isznak is...
human
Nem kell ezt túlreagálni. A tanároknak tudniuk kell, hogy mit válthat ki a diákokban a látvány. Ezért tanárok. Talán számoltak ezzel, talán nem. Szerintem mindenki elborzadt mikor először látott disznóvágást. Ez a reakció elkerülhetetlen. Csak kérdés, hogy ez most jó alkalom volt-e erre, felkészítették-e a gyerekeket arra amit látni fognak.
Természetesen nem árt, ha tudják a gyerek hogy a rántott húst nem zacskóstól szüretelik a fáról.
division
@peterkelemen: Remélem vegetáriánus vagy, mert aki húst eszik az ne lázadozzon a disznóvágás miatt.
szep napot
Ezert kellett volna egy kis hazit (szilvat) adni a gyerekeknek elotte. Egy jo (par) kupica utana mar igazi moka a disznovagas.
Sok mai rajzfilm sokkal durvabb mint egy disznovagas.
division
@Horizont: Jómagam vega voltam évekig, akkoriban meg tudtam volna ölni azokat akik állatokat vágtak le, de amióta már nem vagyok az tudomásul veszem hogy anélkül nem lehet húst enni. Mondjuk az más kérdés hogy én sem bírnám végignézni ahogyan megölik az állatokat, és a gyerekeimnek sem engedtem soha hogy élőben megnézzék, de nem is akarták volna.
peterkelemen
@dragon86: Az anyád picsája! Nehogy már kisgyerekeknek ezt kelljen tanítani. Láthatod sokukat sokként érte és nem véletlenül. Épelméjű gyermekként erre senki nem kíváncsi. Ettől sokkal fontosabb lenne állatvédelemre oktatni a nebulókat.
CsipkeRózsa
A disznóvágás még egy felnőttnek is borzasztó látvány, egy gyereknek pedig elrettentő!
quadrocopter
"Igazgató: környezetismerethez, biológiához kapcsolódott a munkafolyamatok bemutatása"
Meg az azt követő zártkörű zabálás is! Ezt nem nézték végig a gyerekek?
csipetke
@Horizont:Mindig vidéken éltem,olyan 5-6 éves lehettem,mikor engem is keltettek hajnalban,és meg kellett fogni a malac farkát,mikor vágták.Nem lettem idegbeteg,nincsenek pánikrohamaim,és semmiféle trauma nem ért ettől.A mai gyerekeket tulajdonképp mindentől meg akarják védeni,fogalmuk sincs,hogy a hús honnan kerül az asztalra,és nagyon sok dologgal nincsenek tisztában,mert a gyerek jujj,ne lássa ezt,vagy azt a dolgot,mert pszichológushoz kell majd hordani.Ezért van most ennyi életképtelen,idegbeteg,túlvezérelt gyerek.Ennek ellenére nem értek egyet azzal,hogy iskolaudvarban történt a dolog.Miért nem lehetett azt máshol megszervezni?
kissé felnőttem
a hülyeségért ugye a szomszédba kell menni.? vagy iskolába, évtizedekig a vidéki családok ezt tették évente két alkalommal karácsony tájékán meg február vége felé. és visitott a disznó de jőtt a szegénység aztán az EU. na ott meg fontosabb volt a röfi.visitás megtiltva
jőtt a kábitás, egyebek, addig gazda böllér + pálinkázások. Kés vérfelfogás, köpesztés, avagy pörzsölás rendfa felhuzás hasitás bontás ez vele járó. Nem összetéveszteni állatvédelemmel.
vagy nem eszünk lassan a művelet meg kikopik a család életéből. de ebből lufit fujni meg hisztit hát. ELFAJZOTTUNK RENDESEN ja én ebbe nőttem bocs, már kinőttük tik sincs.
a hal meg drága csirke madártaknyos akkor ez se lesz már? hát UNOKÁINK sem fogják látni, HÁT igen NÉZŐPONT felfogás kérdése kinek a pap kinek a -- né vemhes igy is ugyis hiába riszáljuk igy is ugyis de azért a fotó 1925-ös felvétel ám igy meg bolhából ELEFÁNT !?
1bitang
@csipetke: Unokatestvérem gyerekével (5 éves) anagyszülőknél -falun- volt látogatóban. Nagyi este elkezdte kopasztani a következő napi ebédre szánt tyúkot. A gyerek kikerekedett szemmel kérdezte: nagyi, ezeknek minden este leveszik a ruháját?
csipetke
@Horizont: Nálunk ugyanez volt dettó,csak rengeteg üres főzelékkel vegyítve.Iskolába kétféle "szenvicset"vittünk,egyik nap zsíroskenyeret,a másik nap lekvárosat.Szerintem a mai kölköknek is meg kéne tapasztalni valami hasonlót,de ehelyett ki van nyalva a seggük reggel-délben-este fényesre.Ettől olyanok,amilyenek.
qxy
A cikk írója egy akvárium gyerek lehet, Igen is kell igen is van. Azt hogy végig kellett nézni a gyereknek?? Bolond vagy te .Egy disznó vágás az élet egy része. Te akkor azt szeretnéd ugye hogy a tehén lila, az elefánt a fülével csapdos és repül , meg a többi? Tudod te azt hogy hány gyerek nem tudja hogy honnan van a tej? meg a többi élelmiszer amit eszünk?
Észnél légy miket írsz össze te gyerek. Mert szólok a Jézuskának azt csak egér utat kapsz.
kiscsillag66
Rendben van, hogy kell az életre nevelés, de ne így! Én már elég öreg vagyok, de nem tudnék végignézni egy disznóölést.
kukac50
Ez hozzá tartozik az életünkhöz,ha húst vesznek az is az állatok levágásából van.
Ne hülyeségeket tanítsanak a gyerekeknek,ne magoltassák a sok hazugságot,hanem a valós életre nevelés legyen a cél! / 6 óránál többet ne kelljen tanulni a gyerekeknek mert az is sok!
csipetke
@Horizont: Igen,ez így van,mi csórók voltunk,mint a templom egere,de a nagyfater ha meghagyott darabka szárazkenyeret látott,azt mondta,hogy csak azé'kéne nekünk egy háború,hogy megtanuljuk megbecsülni a kenyeret.Persze,nyilván azt is iszonyat nézni,hogy mélyszegénységben élő gyerekek csak az óvodában iskolában kapnak főtt ételt,és otthon sokszor semmit,ilyenkor dühös vagyok az államra,a rendszerre,a szülőkre pedig azért,mert nem volt mire gyereket vállalni.Aztán ott a másik oldal,akik érettségire sokmillás kocsit kapnak,vagy épp már gyerekként a nevükön van egy lakás.Itt is a középút lenne jó,De hogy tényleg még a tavaszi szellőtől is megvédeni,az már beteges dolog.
kokopelli
@csipetke: a mutter mielőtt felvágta a napi kétkilós weklit még keresztet is kar-
colt az "alsó" oldalára.Máig sem tudjuk mit mormolt halkan! Pedig angyalföl-
diek voltunk,"születésből kifolyólag"!
csipetke
@kokopelli: ...és már nincs módod megkérdezni tőle,hogy mit mormolt?Ejnye,ejnye,lehet,hogy most az változtatná meg az életedet...:)
kokopelli
@csipetke: ..lekéstem,jó pár évtizedet a kérdéssel! Biztos megváltoztatná,de fő-
leg az övét!Nem kellene kűzdenie többé a napi betevőért,és csak a dédunokáknak
élhetne! ...(valószínű az "istenke testéről mormolt" szegénykém!)
Kelemes Karácsonyt kívánok neked és hozzátartozóidnak! ;-)
Veleda
@kokopelli: 12.40 Nálunk a nagyapám rajzolta a keresztet, de nem éppen vallásából kifolyólag, hanem ő tisztelte a kenyér értékét, és úgy gondolta, hogy megdolgozott érte.
" Aki nékünk ételt adott, annak neve legyen áldott". Na ennél többet nem imádkozott:))
csipetke
@kokopelli: Köszönöm szépen!Hasonló szépet és jót kívánok én is Neked,és Családodnak! :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.