Májusban jelentős mértékben, az áprilisi 2,3%-ról 2,8%-ra gyorsulhatott az éves inflációs ütem Magyarországon - vélik a Portfolio által megkérdezett elemzők. Ez több mint 5 éves csúcsot jelentene a hazai inflációban. Azt ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy a hirtelen áremelkedés elsősorban az üzemanyagár-hatásnak tudható be, vagyis nem egy meredeken emelkedő trend kezdetét látjuk. A Magyar Nemzeti Bank már egy ideje azt hangoztatja, hogy az alacsony eurózónás, és úgy általában véve globális infláció, illetve a horgonyzott várakozások miatt nem kell számítani a hazai árszínvonal gyors emelkedésére. Még úgy sem, hogy az alacsony munkanélküliség és a bérek dinamikus növekedése a belső kereslet erősítésén keresztül elméletileg felfelé kéne, hogy hajtsa a fogyasztói árakat. Az idei inflációs statisztikák eddig a jegybankot igazolták, hiszen sem a headline inflációs mutatóban, sem a maginflációs indexben nem látszódott túlzott árnyomás a magyar gazdaságban: áprilisban éves alapon...

Forrás: portfolio.hu
Feltöltő: Yoda69
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Május végére az egész évre tervezett 1360,6 milliárdos cél 87 százaléka már elfogyott. Ha ehhez még hozzávesszük , hogy az Európai Bizottság az uniós támogatások 10 százalékának a megvonását javasolja, összegszerűen 100-150 milliárd forint lehet a büntetés, vagy a korrupció miatt bukhatjuk az uniós pénzeket. Minden nappal büdösödik a perzsaszőnyeg alá lapátolt szemét. A kormány agyatlan kapkodása nem véletlen, nem a tavaszi pezsdület jele. Ennek lehetne is örülni, ha eltekintünk attól a nem elhanyagolható ténytől, hogy megint minden a mi hátunkon csattan. Az emberek, a civilek, általában az adófizetők totális hülyének nézése ennek a jelenlegi rezsimnek az alapköve. Erre épült minden. A butaságra, az aljas ösztönökre, tudatlanságra, gyávaságra. A kormány ezt erősíti minden megnyilvánulásával, erről szól a propaganda, ebben bízik mindenki, aki bőven meggazdagodott a lenézettek kizsákmányolásából. Működik is a dolog. Egy darabig. De amint elkezd nem működni, ahogy homok kerül abba a bizonyos gépezetbe, azt már soha többé nem lehet onnan kikotorni. Hiába dolgoznak lógó nyelvvel az egyébként is nyelvükből élők, a szerkezet recseg-ropog.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Yoda69
Kivancsi vagyok mikor kezdi eltolcsi emelni a banki kamatot?
A maginflacio boven 5% folott van!
RonaGyuri
@Yoda69: Papíron! Valójában sokkal több! =))
desiro57
@Shikari: Te nagyon vak vagy. Húz ki a fejed orbán seggéből és nézz körül!!!
desiro57
@Shikari: Te nagyon korlátolt ember szerü lény vagy.
Hol van a MANYUP, a kolontári embereknek össze gyűjtött több milliárd Ft.
És még a Soros György által átutalt 200 millió dollár, akit most ekéztek.
TE KÖCSÖG NÁCI FATTYÚ!
Eladott Ország
Május végére az egész évre tervezett 1360,6 milliárdos cél 87 százaléka már elfogyott. Ha ehhez még hozzávesszük , hogy az Európai Bizottság az uniós támogatások 10 százalékának a megvonását javasolja, összegszerűen 100-150 milliárd forint lehet a büntetés, vagy a korrupció miatt bukhatjuk az uniós pénzeket. Minden nappal büdösödik a perzsaszőnyeg alá lapátolt szemét. A kormány agyatlan kapkodása nem véletlen, nem a tavaszi pezsdület jele. Ennek lehetne is örülni, ha eltekintünk attól a nem elhanyagolható ténytől, hogy megint minden a mi hátunkon csattan. Az emberek, a civilek, általában az adófizetők totális hülyének nézése ennek a jelenlegi rezsimnek az alapköve. Erre épült minden. A butaságra, az aljas ösztönökre, tudatlanságra, gyávaságra. A kormány ezt erősíti minden megnyilvánulásával, erről szól a propaganda, ebben bízik mindenki, aki bőven meggazdagodott a lenézettek kizsákmányolásából. Működik is a dolog. Egy darabig. De amint elkezd nem működni, ahogy homok kerül abba a bizonyos gépezetbe, azt már soha többé nem lehet onnan kikotorni. Hiába dolgoznak lógó nyelvvel az egyébként is nyelvükből élők, a szerkezet recseg-ropog.
Yoda69
@Shikari: Mit nezzek rajta? Az alapkamatot az MNB hatarozza meg, az inflaciot a piac. Ha az MNB nem igazitja az alapkamatot az inflaciohoz a penz elvandorol az alapokbol, mondjuk az USA-ba, ahol mar magasabb kamatot adnak a betetre mint nalunk.
Azt meg ne felejtsd el hogy 2007-ben volt egy gazdasagi vilagvalsag amit Bajnaiek okos gazdasagpolitikajanak koszonhetoen jol atveszelt a magyar gazdasag, es 260-as Euro arfolyammal adtak at a fideSSnek a kormanyt 2010-ben.
Mennyi most az Euro? Hoppa 320, tobb mint 20%-os romlas.
szaboria1
Az biztos, hogy még jobban fog drágulni minden júliustól. Műszaki eladó ismerősöm mondta megvárják a foci VB végét és jön a nagy áremelés.
csak úgy....
@Yoda69: Nem kéne fölöslegesen , nehéz dolgokkal terhelned a shikari tibi agyát! ;)
Eladott Ország
@Yoda69: Év végére az infláció, majd lecsökken 3 % alá a nyugdíjemelés kihirdetésekor. A számokkal való bűvészkedésben a fidesz már jó. Az állampártot már a Jóisten sem tudja ellenőrizni.
Yoda69
@Eladott Ország: Amig az ilyen sikari IQ szintu emberek adjak a fideSS alaptaborat ez a helyzet nem is fog valtozni.
Ezek a szerencsetlen 1 bitesek azt sem fogjak fel hogy ezt a tobb szaz milliardos buntetest velunki adofizetokkel fogjak megfizettetni.
Hellcat
@Shikari: Csicskari te kutya te...már mint tipikus illibsi vadbarmot játszol...azzal vádolod a másikat amit ti csináltok. "A szoclibek mindent elloptak, lerohasztották a gazdaságot, megosztották a társadalmat és diktatórikusan kormányoztak. Ettől csak jobb lehet most nekünk!" Ez gyakorlatilag egy az egyben a fideszre igaz.
Eladott Ország
@Yoda69: ma, 12:42; És sajnos nincs senki aki számon tudná kérni ezt a rablóbandát... ez már nem is a Kádári, hanem a Rákosi korszak.
csak úgy....
@Shikari: hülyegyerek ! a több 1000 család kilakoltatása ,neked semmi ? azt is a szoc.lib. intézte? mig nem ér a szádig a szar ,ne is kiálts segítségért...,te agyi és lelki toprongy...
csak úgy....
@Shikari: baszod tibi,... téged úgy fognak elkaparni mint egy rühes kutyát!
csak úgy....
@Shikari: a "szép" ;) szöszke feleséged is elhagyott,lányod ...szarik a pofádra és te osztod itt az észt?
Eladott Ország
@Shikari: kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2018/06/%C3%A1r.png
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2018/06/gdp.png
Összefoglalom, jó? Jó. Szarul állunk. A V4 országok közül nálunk halnak meg a legtöbben, de legalább a legkorábban is, az életszínvonal is a sereghajtásra jó, ellenben lényegében a külföldi befektetőktől függ az ország. Tanulság is van, miért pont az ne lenne? Vagy a kormánypropagandát kell elfogadni, vagy a tényeket. A kettő még a végtelenben sem találkozik egymással.
nevemnick
Bodzagyűjtő, húzd már ki a fejedet a vajda seggéből.
A csürhe bandáddal hamarosan lapos kúszásban fogtok közlekedni, mert mi nem fogjuk kifizetni a bandátok tolvajlásait.
Amúgy: ül, fekszik és nem ugat!
csak úgy....
@Shikari: te csóró pötsc,inkább a füvet nyírnád az udvarba...
Pálinkás Pál
Várnám itt a fideszseggnyaló trollcsürhe magyarázatát!!!
Eladott Ország
@Shikari: tegnap, 17:42; Kire gondoltál a fidesz maffiára...
"Élethez, szemhez nincs közöd,
Grófi föld ez és magyar.”

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.