A további építkezés, fejlesztés, szépítés melletti kiállás vagy az ellenségeskedés állandósulása az önkormányzati választás tétje – mondta vasárnapi Veszprémben, sajtótájékoztatón a Fidesz-KDNP önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke.

Kósa Lajos kijelentette: az a cél, hogy hogy Magyarországon az önkormányzati kínálat életminőségben, szolgáltatásban érje utol 2030-ra az európai uniós önkormányzati szint átlagát.

Ezzel szemben az ellenzék az Orbán-rendszer elleni fellépést, háborúskodást hirdet.

Az ország 3177 települése közül 828-on van Fidesz-KDNP-s jelölt a polgármesteri posztra, emellett 387 jelölt élvezi a kormánypártok támogatását – mondta.

Kósa Lajos szerint így teljesült a pártszövetség korábbi célja, hogy az emberek négyötöde szavazhasson jelöltjeikre, mert 8 millióan élnek a kormánypártok által támogatott jelölteket kínáló településeken.

Az ellenzéki polgármesterjelöltek száma ugyanakkor mindössze 128 – mondta.

Közölte:

160, tízezernél több lakosú település van Magyarországon, ebből 53-on valósult csak meg az ellenzéki összefogás, mindössze 31-en van közös ellenzéki polgármesterjelölt.

Ez azt jelenti, hogy a jelöltállításnál az ellenzék eredeti céljának még a 20 százaléka sem valósult meg – mondta Kósa Lajos. Porga Gyula (Fidesz-KDNP), Veszprém polgármestere azt emelte ki, hogy hivatali idejének 9 éve alatt dinamikusan fejlődött a város és közösségi sikereket értek el. Példaként említette a Modern városok program megvalósuló elemeit és az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerését.

Polgárdy Imre, a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke szerint bizakodva készülhetnek az októberi választásra, hiszen jelentős beruházások valósultak meg például a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program támogatásával: 100 településen 300 projekt készült el 45 milliárd forintból.

Forrás: MTI

Címlapi kép: Fidesz/YouTube

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

F_Viktor
@Gauntlet: orbán 2002 tavasza óta, azaz 17,5 éve folytat háborút a nem rájuk szavazók ellen.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
human
Ne szépítsük Lajos! Korruptak és aljasak vagytok.
Sámannus
Lali huszár, mindenki tudja,hogy fordított a helyzet. ti háborúskodtatok eddig is, vagyis aki az ellenzékre szavaz a a békére szavaz. Má menekültök a hazugságok mögül, és úgy tesztek mint ha az ország a béke szigete lett volna eddig is. Mindenki tudja, hogy az ország ellenségeivel szövetkeztetek,amikor össze álltatok az orosz maffiával. Tégedet is kísérgetett kettő, még a téli olimpiára is.
RonaGyuri
mindeközben:

Na ez még a Rákosi érában is meredek lett volna

s nem csak azért, mert nem volt TV, de a szolgalelkűség sem volt ennyire nyilvánosan trendi

Ma reggel mikor bekacsolt a TV-m, a derék magát közszolgálatinak csúfoló adón olyat szóltak, hogy majd hanyatt vágódtam. Pedig edzésben vagyok, hisz jellemzően Titanilla vagy Barnus és persze az ő szakértő és vagy bö9lcs kormányzati politikus vendégei nyomatják ezerrel. Azonban ez a kenetteljes fószer beszámolván a helység történetének egy fontos (legalább is szerinte) évfordulója (ami Kancsi-mancsi országában rendelésre bármikor akad) alkalmából rendezett szentmise és tudományos ülés tartásáról fontosnak tartotta megemlíteni, hogy: „Áldott az a nép, aminek ilyen vezetői vannak!” =))
Ennek az elképesztő mondatnak a közreadása valóban letaglozó, úgy hogy még igazából viccelni sincs kedvem. Legfeljebb annyit tudnék hozzáfűzni: Hát tényleg jól meg vagyunk áldva ezekkel az ócska műveletlen komcsi paraszt-káderekkel.
Majd mégis belegondoltam és Mózes 5. könyve ugrott be: „Áldott leszel a városban, és áldott leszel a mezőn. 4Áldott lesz méhed gyümölcse, termőfölded gyümölcse és állataid ivadéka, teheneid ellése és juhaid szaporulata. 5Áldott lesz kosarad és sütőteknőd. 6Áldott leszel jártodban-keltedben! 7Vereséggel sújtja az ÚR ellenségeidet, ha rád támadnak … ” írja a 28. fejezet.
Igaz így kezdve: „Ha engedelmesen hallgatsz az ÚRnak, Istenednek a szavára, ha megtartod és teljesíted mindazokat a parancsolatokat, amelyeket ma parancsolok neked”! =))
vacsi
Építés, szépítés?! Kedves Kósa Úr! Mikor sétált ön GYALOG végig a nagykörúton, a belvárosban, vagy Budapest bármely kerületében? Mert akkor láthatna szép dolgokat! Budapest, mint az ország fővárosa, a rendszerváltás előtt tiszta, rendezett volt! Most meg?...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Szórakozás - 2019. October 18., 16:35
Végre kiderült! Ez lett Tóth Gabi neve esküvője után
Szórakozás - 2019. October 18., 15:38
Gáspár Laci pont úgy néz ki, mint 15 éve – fotó