A főváros új vezetése szerint szükség van új pályázat kiírására.

Már jövő héten kiderülhet, ki lesz a Főkert első embere, hamarosan pedig a BKK és a Budapesti Gyógyfürdők Zrt. élére kiírt pályázat is lezárul

– tájékoztatta az ATV Híradót Tüttő Kata  főpolgármester-helyettes.

Karácsony Gergely  főpolgármester eddig a Főtáv és az FKV vezetőjét menesztette. A BKV vezérigazgatója, Bolla Tibor ugyanakkor a cserék ellenére optimistán, szerinte a főváros új, ellenzéki vezetése bízik benne. Ezt most Tüttő is megerősítette.

Cserék lesznek a budapesti cégek élén

A főpolgármester-helyettes a Főkertre kitérve elmondta, több éven keresztül készített egy korábbi fideszes politikus cége évi 6 millió forintért tanulmányokat arról a budapestiek parklátogatási szokásairól.

A főváros új vezetése szerint épp ezért volt szükség új pályázat kiírására, arról pedig, hogy az említett ügylet kapcsán születik-e feljelentés, a felügyelőbizottság dönt majd.

Le is zárult a beadás és ebben a jelenlegi vezérigazgató nincs benne. Ennek az elbírálása a héten fog megtörténni és minden jól megy jövőhétre lesz új vezérigazgató a Főkert élén

– mondta a pályázati eljárás jelenlegi szakaszáról Tüttő az ATV-nek.

Cikk- és címlapkép: MTI/Máthé Zoltán

(atv.hu)

62 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
@Shikari: Ezt majd meséld el a kórházi menedzser igazgatóknak, meg a jövendő kancellároknak! Ugyan beteget csak akkor látott sokuk, amikor látogatóba járt kórházba. De hidd el, hogy egy urológus orvosigazgató nem ad szaktanácsot sem a szívsebésznek, sem az agysebésznek! Ennyit a plüssmackóról! Ja, parlamenti házelnöknek remekül megfelel saját bevallása szerint! Azt hiszem, ezt az értelmetlen vitát célszerű befejezni! Sajnos nem tartozom a gerinctelenek közé, és így nem tudok tovább a gép előtt ülni.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Yoda69
Nagyon helyes. A korrupt fideSS malemukokat le kell cserelni kepzett szakemberekre.
Eriksson
Az érthető és logikus, hogy az új városvezetéshez (vagy akiket képviselnek), lojális cégvezetőket neveznek ki stratégiai helyeke. A probléma az, hogy nem annyira tehetséges szakembereket, hanem
olyanokat is, akiket a politikai süllyesztőből szedtek elő és tudjuk, hogy milyen dolgokra képesek,
jesz
@Eriksson: igen, a legjobb példa Kálmán Olga, bár ő nem vezető, de majdnem..néhányuknak tanári diplomája van. Azt mondták, elegendő, ha jól irányítják a beosztottakat.
Eriksson
@jesz: Kálmán Olga a legjobban fizetett tanári diplomás. Ő a tanácsaival irányíthatja jól a főnökasszonyát.
Nem tudom mivel érdemelte ki, de a lényeg, hogy Gy. jó kis posztot gründolt ki számára jó fizetéssel "közpénzből".
Nessy
Csak tudnám, hogy mi ebben a meglepő! Hiszen sok éve immár, hogy minisztertől állami cégvezetőig, felügyelő bizottságig, média hatóságig és így tovább, a lojalitás, a politikai tisztánlátás a lényeg. Pártunk és kormányunk még a saját törvényi előírásait is felülírja két nap alatt, ha kell!
A kinevezési metodikát meg inkább hagyjuk!
rokker33
Jól teszi! Eddig Tapló Pista emberei ültek a vezető székben és sok kárt okoztak a fővárosnak!Ez a nézzük meg az emberek szokásait évi 6 millióért hát már ez kiverte nálam a biztosítékot és még kitudja hány ember végez hasonló munkát hasonló fizetésért!
Jozefina
Csak minél gyorsabban és az ellopott pénzeket vissza perelni!!!
Eladott Ország
@Eriksson: ma, 09:58; A közalkalmazottakat/köztisztviselőket ugyan miből szokták fizetni?! Az tudjuk, hogy a fidesznél a vállalkozótól is elkérték az alkotmányos költséget, ami sok esetben a beruházás többszörösét is jelentette, nem csak miszter 20%-ot. "Az emberek úgy látják, hogy csak úgy haladhatnak előre, ha beálltak a sorba" (Debrecen Kosa Legokosabb Lajos.)
Nyírfa
Olgának legalább van diplomája. És még értelmes is. Olga-fidesz: 2:0.
Nessy
@Shikari: Te már tudod, kinek a pályázatát fogadják el, és annak mi a végzettsége, illetve ismeri e az adott területet?
Nessy
@Shikari: Bár óbudai vagyok, de nem a javasasszony! Ergo nem tudom! De ahogy ma már pl. a kórházak élén is menedzserek állnak, itt sem lenne ördögtől való! Akkor van viszont probléma, ha a menedzser olyan szakmai dolgokba is döntési jogot vindikál, ami a működés rovására megy!
Nessy
@Shikari: Nem szégyen a nagyoktól tanulni! Bizonyos fokú lojalitás elvárása mindig is szempont volt, van, lesz! Egyetlen vezető sem olyan ostoba, hogy az ellenségét tegye meg helyettesnek! Amióta a világ, természetes volt, ha egy nagy főnök helyett új jött, az bizonyos szintig hozta a saját embereit. Ez 50 - 60 évvel ezelőtt is így volt! Tapasztalat!
ómió
Kik lesznek az "új emberek"? Hát, jó efftársak!
Eladott Ország
Nem elég, hogy a fideszes haverokat/csókosokat hozták helyzetbe, hanem még többszörös áron is dolgoztak, nem beszélve a munka minőségéről.
rokker33
@Shikari: "Eddig szakemberek ültek a posztokon, most jönnek a komisszárok" Mert a fidesz olyan híres szakembereket alkalmazott eddig is inkább bohócok gyülekezete! Most jönnek az igazi szakemberek, akik legalább pályázat útján lettek és lesznek vezetők és nem seggnyalás útján vagy pofára választanak embert ,mint ahogy a fidesz szokta csinálni!
Nessy
@Shikari: Kötözködni akarsz? Feltételezem, dolgozol, esetleg valaha még főnököd is volt, vagy te magad voltál főnök!
Az igazgató egy nagy vállalat élén nem érthet mindenhez teljes mélységében, mert ha ezt állítja, akkor nem mond igazat!
Viszont szakmailag jól képzett, az adott területet jól ismerő vezetőket nevez ki maga mellé! Ha pl. a Főkertnél maradva, jó közgazda és menedzser, kinevez egy hozzáértő főkertészt a szakmai irányításra.
Mint ahogy a könyvelés élére egy hozzáértő főkönyvelőt!
Univerzális zseni kevés van, esetleg Mészáros Lőrinc
Gondolom tökéletesnek meg Orbán.
Nessy
@Shikari: Ezt majd meséld el a kórházi menedzser igazgatóknak, meg a jövendő kancellároknak! Ugyan beteget csak akkor látott sokuk, amikor látogatóba járt kórházba. De hidd el, hogy egy urológus orvosigazgató nem ad szaktanácsot sem a szívsebésznek, sem az agysebésznek! Ennyit a plüssmackóról! Ja, parlamenti házelnöknek remekül megfelel saját bevallása szerint! Azt hiszem, ezt az értelmetlen vitát célszerű befejezni! Sajnos nem tartozom a gerinctelenek közé, és így nem tudok tovább a gép előtt ülni.
ómió
@Eladott Ország:A tiéd biztos! Legalábbis a "párttal"! A "népet" meg úgy megszokásból odahazudod! A bolsi hazudozólinkjeidet meg tartsd meg, nem mondtam volna még?! Sosem szoktam rájuk kattintani.
Clavigo
@ómió: " bolsi hazudó linkek " ? :) :) :) Nem ártana megismerned a közelmúltat,,,,,ha tegnap születtél.. :) :) :) :)
ómió
@Clavigo:A "trendi" jelen a bolsi ráhazudós kampány! Már, ami az "ellenzéki" oldalt illeti! Azt meg mindenki ismerheti, csak azoknak nem tűnik fel, akik el is hiszik!
Eladott Ország
@ómió: ma, 08:59; Az Örökké Élő Géza az egyik ’90-es évek eleji kabaréjában az ilyen újsütetű keresztény-nemzeti-konzervatív-demokratákról azt mondta, hogy “Te! Most már ott tartunk, hogy lassan a szar húzza le a vécét!” … Hát már ott tartunk. … A szag is olyan. … Bennem meg elmúlt a Daedalon hatása, így e posztnak most itt a vége!
ómió
@Eladott Ország: Fennakadt a tű a bolsevik "slágereden"? Ennyit használva, bizony hamar kopik.
Clavigo
@Shikari: Be ne sz@rjál ettől a nemzethhyy erőlködéstől,,,oláh.
Lepényleső
Csere előtt leltár,aztán ha rendben van a stand,akár maradjon,ha nem,akkor lakoljon?
ómió
@Shikari: Lassan már a röfögés is olyan magas lesz nekik, mint macskának a magas cé!
ómió
@Eladott Ország:Na! Jó bolsi módjára már a saját Soros-bérencségeteket is a másikra hazudnád? Ilyen fejezetet is találtál a nagybolsevik hazudozástechnikában?
ómió
@Shikari: Nem lehet mit tenni, ezeket Lenin "teremtette", mégpedig "különleges anyagból"! Bayer szerint - és tuti igaza van - ez nem más, mint a szar!
ómió
@Shikari:Igen. Tipikusan a kőbunkó aljas bolsevik módi! Kívül zöldre festve! Néha azért - ahogy itt is - lehullik róluk a lepel.
ómió
@Shikari: De, ami jellemző: sosem tanul belőle!
ómió
@Eladott Ország: Na! Benned reinkarnálódott Rákosi efftárs egy "szoftbolsi" változata? Akár még Kim efftársad jobbkeze is lehetnél! Mondjuk seggtörléskor!
ómió
@Shikari: Az anarcholiburnyák mai Európában ilyen már nincs. A hazaárulók, nemzetárulók már "érinthetetlenek"! Aki ezt nem tartja be, azt kiátkozzák, kiközösítik. Ide jutottunk.
Eladott Ország
@ómió:= @Shikari: Az Örökké Élő Géza az egyik ’90-es évek eleji kabaréjában az ilyen újsütetű keresztény-nemzeti-konzervatív-demokratákról azt mondta, hogy “Te! Most már ott tartunk, hogy lassan a szar húzza le a vécét!” … Hát már ott tartunk. … A szag is olyan. … Bennem meg elmúlt a Daedalon hatása, így e posztnak most itt a vége!
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/81372174_188159309034573_422435098990739456_n.jpg?_nc_cat=101&_nc_ohc=kM2NU2EvdWoAQkA_UhTqQW34btpnTJqzlfVFdNUynuoy-2JOIXTbOBLcA&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=42bf0cadc0e44fcb21c0e49843159263&oe=5E92BF38
ómió
@Eladott Ország: Megint fennakadt a tű a bolsevik mocsoklemezeden? Eljárt felette az idő? Cseréld már le! Vagy mind hazugság? Akkor váltogathatnád!
ómió
@Shikari: Sokszor jogos lenne ez, persze! Csakhát az anarcholiberalizmus, annak feka mentalitása már jóformán az egész világot megfertőzte. A bolsik főleg emögé bújtak. Ha egy ország ez ellen komolyabban tesz, akár még a jogban is, annak kiközösítés a vége, (lásd a brüsszeli műbalhékat ellenünk), ami semmilyen szempontból nem lenne jó számunkra. A Trianon utáni "100 év magány" bőven elég volt. Csak abban bízhatunk, hogy ez a feka anarcholiburnyák fertő is becsődöl egyszer. Addig viszont marad a küzdelem a "trágyahadak" ellen. Fel a fejjel! Az igazság a mi oldalunkon van!
Sámannus
Látom vakaródzik minden fütyisz csótány. Ideje volt már egy kis fertőtlenítésnek.
csak úgy....
@Shikari: tibi! már megint a kannás beszél belöled?
ómió
@Shikari: Egyetértünk! Akinek Sztálin (békeidőben is milliók gyilkosa) volt a szövetségese, az bölcsebb lenne, ha kusikálna.
ómió
@Eladott Ország:A tiéd tuti! Le se tagadhatnád!
Eladott Ország
@ómió: Az Örökké Élő Géza az egyik ’90-es évek eleji kabaréjában az ilyen újsütetű keresztény-nemzeti-konzervatív-demokratákról azt mondta, hogy “Te! Most már ott tartunk, hogy lassan a szar húzza le a vécét!” … Hát már ott tartunk. … A szag is olyan. … Bennem meg elmúlt a Daedalon hatása, így e posztnak most itt a vége!
ómió
@Shikari:Tudod, egy kis felvilágosításról azért ne mondjunk le. Hátha vannak még bolsevizmus által fel nem őrölt agysejtjeik is. A remény hal meg utoljára!
ómió
@Shikari: Egyetértünk. Maradjunk az idomítási kísérletnél!
csak úgy....
@ómió: @Shikari: körétek már csak egy ketrec köne és kész a majomház.
ómió
@csak úgy...: Látszik, hogy "haladó" komcsi vagy! Eleid még a Gyorskocsi utcába "ajánlották" a velük egyet nem értőket! Te már "finomítottál"! De a "lényeg" azért, úgy tűnik, maradt!
ómió
@Eladott Ország:A Lenin idézeteidet - mondtam már- tartsd meg magadnak!
ómió
@Shikari: Ajjaj! Csak, hát, így, neten az nem megy!
csak úgy....
@ómió: abban biztos vagyok,hogy haladóbb mint te! neked még nem sikerült kitörni a "majomházból"! különben komcsi a jó édes anyád...
ómió
@csak úgy...:Kár, hogy a "haladásod" már az agyadra ment! Az meg külön "bájos", amikor egy komcsi mantrát toló valaki - mint te - kikéri magának, hogy komcsi! Ennyire gáz, vagy mi van??
ómió
@Shikari: Na, itt egy lényegi rész! Milyen ember válik abból, akit nem nevelnek? Hát, mint ezek!
csak úgy....
@ómió: @Shikari: csodálkoznák ha titeket a fidesz nem szaporítatna! a spermabankban vótatok már? gondolom ,hogy a dugás már nem az erösségetek,oszt gyün a kihalás...
csak úgy....
@ómió: látom,neked csak 4 órás állásod van...,különben jól csinálod! gondolkodás nélkül...
ómió
@csak úgy...: Mikor mennyi! A ti aljas bolsi kreténségeiteken meg nincs mit gondolkodni!
ómió
@Shikari: Ahogy mondod. Egy az egyben!
ómió
@csak úgy...: Csak nem a hivatásos bolsiszaporító beszél az efftársból!? A Fidesz nem lop el "projektet" még tőletek se! Hiába ajánlgatod! Viszont húzzál már bele: forradalmunk leverőinek, a magyar kifosztóinak bolsevik pártja már a parlamenti küszöb meg a megszünés küszöbén táncol!
ómió
@Shikari: Tudod mi az abszolut nincs? Amit ezek nem tudnak Orbánra hazudni! Ami megy nekik, az a hazudni, lopni, aljaskodni és mindezt a másikra hazudni. Semmi más! De ne is boncolgassuk! Az a csürhe, amelyik egyfelől az egészségügy színvonalának emeléséről rinyál, másfelől vért izzadva igyekszik megakadályozni egy modern szuperkórház megépítését, tényleg csak a latrinába való. Kár rájuk a szót vesztegetni.
ómió
@Shikari:Jól mondod, az erő, de az sajnos ebben az anarcholiburnyák meg EU-s miliőben nem megy. Azonnal kiutálnának bennünket mindenből, kvázi magunk alatt fűrészelnénk az ágat. Annak a know-how-ját kéne megtalálnunk, hogy a hazugságáradatuk ellen mi lenne az optimális, ( az igazságra rámutatva nem elég hatékony), mert a sok zombinak mindent lenyomnak a torkán. Na, mára ennyi volt. Csá!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.