Novák Katalin bejelentette, hogy demográfiai kerekasztalt hoz létre.

Kész a terve: Novák Katalin ki akarja deríteni, miért nem vonzó ma a gyermekvállalásMTI/Vasvári Tamás

Demográfiai kerekasztalt hozok létre, azzal a céllal, hogy beszéljünk, gondolkodjunk közösen az előttünk álló demográfiai problémákról, és keressünk együtt megoldást azokra

– jelentette be a köztársasági elnök pénteken Székesfehérváron, a kétnapos Fejér vármegyei látogatását záró díszvacsorán.

Novák Katalin azt mondta, ha nem tudják a fiatalokban legalább felébreszteni a kérdést, hogy szeretnének-e gyereket vállalni, családot alapítani, akkor nincs remény arra, hogy lesz magyar jövő.

Az államfő úgy fogalmazott:

feladatunk, hogy elgondolkodjunk, miért nem vonzó ma a családalapítás, a gyermekvállalás a fiatalok számára, és hogy azoknál, akik számára vonzó, mégsem születik annyi gyermekük, mint amennyit szerettek volna, illetve mit tudunk segíteni annak érdekében, hogy még több gyermek születhessen, és a vágyott gyermekek megszülethessenek.

Leszögezte, hogy a "számára legfontosabbnak tartott kihívástól" nem elfordulni kell, hanem szembenézni vele, és elgondolkodni azon, milyen megoldások tudnak segíteni abban, hogy "ne köszöntsön be demográfiai jégkorszak Magyarországon".

Novák Katalin a Fejér vármegyei látogatásával kapcsolatban kiemelte: minősített felelősségnek érzi, hogy ha már van "egy reflektor a kezünkben, azt olyan pontjaira irányítsuk a világnak, amelyre a hétköznapokban nem jut sok fény".

Hozzátette: abban is érzi a saját felelősségét, hogy "ezekre a helyekre ne csak időnként világítsunk oda, hanem folyamatosan figyeljünk oda azokra, akik nehezebb helyzetben élnek itt, a Fejér vármegyében is".

Forrás: MTI

37 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nessy
Lehetőleg lojális, jó anyagi körülmények között élőket tessen megkérdezni! Hiszen ők ismerik a legjobban a plebsz problémáit! Esetleg akad még valamelyik kis kórház pincéjében egy régi tace pao!
" Asszonynak szülni kötelesség,
Lánynak dicsőség!"
Az elvárás család alapítás, gyerek szülés. Régen a három K volt a nőkkel szemben az elvárás. Kinder, Küche, Kirche!
Kérem szépen ez a "gender" . A hatalom meghatározza a társadalom elvárásait a férfiakkal, nőkkel szemben!
ómió
Efftársi fejekben úgysem talál ezügyben semmit!
SÍva
@csak úgy...: @Nessy: @ómió: Hány gyereket is vállalt ez a nő?
jáger laszló
Mostanság a 4. a nagy K a vonzó!!??
csak ennyi
barátilag
J.L.
Nyírfa
@Nessy: 10.26

Gender?! Ne ijesztgesd őket, még világgá futnak! :)
Nyírfa
A Sándor Palota asszonya élvezettel haknizik a kalapból előrángatott témáival.
Beszéljük meg!, derítsük ki! - azt, ami a napnál is világosabb -, és vigyorog hozzá mint a vadalma, vagy, legyünk aktuálisak, mint az éppen tisztába tett, jóllakott csecsemő.
Nem kell a színjáték, Katalin, veletek sok milliónyian nem tervezünk jövőt.
Menőmanó
@sgl: Pontosan, nem buta ez, hanem egy aljas törtető.
Toller Béla
Ez gyakorlatilag az egyetlen kérdés, amelyben benne van az öszes többi kérdés. Ha ezzel a kérdéssel fog foglalkozni ez a céda, akkor eddig mi a kapanyéllel foglalkozott, de igazán?
Nyírfa
@sgl: @Menőmanó: Az ész és az értelem nem ugyanabban a cipőben jár.
Toller Béla
Ez a nemtommi Magyarország köztársasági elnöke, megosztottság, gazdasági és politikai válság, intézményesített hazugságok és nemzeti meghasonlás közepette ! Htb !
Nyírfa
@sgl: :)) Maradjunk a hazaárulónál, abban nem tévedünk.
Pálinkás Pál
mert ti vagytok kormányon.,.ti nem segítetek a szülőknek., hanem röghöz akarjátok kötni, a babaváró, meg egyéb baromság hitelekkel, mocskos horda, persze mondjuk az is megér egy misét, aki pénzért szül../ cigók zöme /...ők sokasodnak..,de velük nem vagytok kisegítve, ők nem fognak robotolni-...
Menőmanó
Mi lenne vonzó a jövőtlenségben te NER ribi?
Itt jövője csak a jómódú család gyerekének van, mert megveheti magániskolában a tudást, magánrendelőben az egészséget, a NER-ben a jól jövedelmező semmittevést.
A többinek el kell innen mennie ha emberhez méltó életet akar a gyerekének biztosítani.
Manhattan
Annyira úúútálom ezt a kényszervigyort a pofáján!
lampa laz
Tökéletesen tisztában van ez a hülyetyúk azzal, h ebben a nyomorult országban milyen tartalmú szöveget kell nyomnia, h a híveik támogatását fenn tudják tartani. A nyomor gyártja a gyereket, nem olvas, nem érti a körülötte zajló világot, csak a közmédia hazugságaira vevő. A nyugdíjas a szaporodáson már túl van ez a korosztály is inkább az előbbi médiumot szereti, így aztán támogatólag bólogat katyúsa alacsony színtű butaságaira, mert ezt érti. Az értelmes ember meg tudja az okát ennek és leßarja, h ez a celebqva mit hablatyol.
simmering73
Ennek is csak azért van eggyel több agytekervénye mint egy csirkének, hogy ne szarjon az udvar közepére.
kulabombaafityiszre
@KisTehen: ma, 13:01
Te már csak tudod díszhülye birka.
Itt nálunk magyarországon a lakótelepen a három kutya jut egy gyerekre.
Vajon miért?
Egyébként meg ne itt vergődj hanem a párt elvárásainak megfeleően csinálj gyereket.
Persze még leragadtál a gólyánál.
Yoda69
Novak! Ki az a barom aki orbanisztanban tervez gyerekvallalast?
lampa laz
@Horizont: És ez csak a hivatalos része az életének, emellett luxus ingatlan jár neki és családjának, házvezetőnő, takarító (nem kell többet ablakot pucolnia), kertész, sofőr, testőr, stb... és ezt mind mi fizetjük élete végéig. Ez vakkata sem lát már tovább a palota pompájánál.
Havanagi
@csak úgy...: Színésznek készült,onnan az affinitás .Szánalmas egy nő.
justhpeter
@Horizont: A Nemzet Háziszárnyasa 1.0-nak halvány fingja sincs arról, hogy a hétköznapi családok milyen körülmények között élnek. Ő csak első szeretne lenni a celebek között és megfelelni az őt hatalomba segítő megváltónak.
kereső
@KisTehen: 12:59 azért született több gyerek a "gyurcsány korszakban"- mert libsi agymosás volt Na, hülyébb már nem is lehetsz...
kereső
Katalin, szervezjetsz világszintú tanácskozást- persze kimondottan az egyházi képviselők, és férfiak részvételével, mint legutóbb is- lehet bármennyi kerekasztal, attól nem fog gyermek születni- mert ez mind csak a viz gereblyézésére jó, a valós problémák, meg olyan mélységben vannak, hogy ti oda a piedesztálról nem szálltok alá. Ki volt az a hülye , aki ezt a "teknőst" felrakta a culápra?
Sakk Matt
Szerintem azért, mert sok a buzi és pedofil a Fideszben.
Nyírfa
Vigyorgás közben hálát ad az égnek, hogy nem kell tanárként, ápolóként fillérekért gürcölnie.
É ez az ember szóban és címben mindenki köztársasági elnöke. Valójában, persze, csak a fideszé. Csak a fidesz! Tartja is magát a kampányuk szállóigéjéhez, hiába vette ki a füléből a csingilingit.
Nem tudom alátámasztani, csak így érzem: nem sokáig idétlenkedik a Várban, s meg lesz fosztva a címeitől.
kereső
Azért én megkérdezném Sándor palotát, hogy ha neki Magyarországon kellett volna nyomorúságos ápolónői vagy tanári fizetésből nyomorognia, vállalt volna-e felelősen három gyermeket és felbnevelésüket. Mert megszülni egy gyermeket, az egy dolog- na de az a kisebbik feladat.
izéke
A kerekasztalon fognak gyereket csinálni? Ingyen viagrát a férfiaknak! :)))) zellert mindenbe! Minden nő köteles élete végéig szülni,naponta kétszer! Inkább nem adok ötleteket,ki tudja ki olvassa...
lampa laz
@Horizont: (16:28) Lefognám, h ne tudjon elugrani a lapát elől.
simmering73
"Napsugaras szép reggelt kívánok mindenkinek! Nincs is annál nagyobb öröm, mint amikor egy évek óta közpénzből élő – önmagát politikusnak tartó – illető becsületes szakmát választ. Novák Katalin például műbútorasztalosnak áll, már ha én jól értem az ő terveit...
...
...bármikor elárulom Istvánnénak, hogy szerintem mi gátolja a nemzeti szaporodást. Például az, hogy az egymást követő, a demokráciát még csak kóstolgató, valójában kormányozni még nem igazán tudó kormányok legyengítették, a fideszes bűnbanda pedig kifosztotta, földre küldte, majd el is temette ezt a szerencsétlen országot. Azt én tudom, hogy Istvánné kurvajól keres, akár szülhetne is megállás nélkül ahelyett, hogy mindenkire ráhozza a frászt az indokolatlan, szűnni nem akaró vigyorgásával, és közben megállás nélkül égeti a közpénzt, aminek minden egyes forintja mehetne sokkal jobb célokra is. De Istvánné úgy döntött, a holtig tartó közpénzluxusért cserébe megváltja az országot."
kolozsvaros.com/2023/10/15/en-azt-javasolnam-novak-katalinnak-maradjon-a-butorkeszitesnel/
izéke
Ha nekem sem kellene semmit dolgoznom és eltartanának ilyen úri módon minden luxus igényemet kielégítve és fizetve életem végéig...
SÍva
@ómió: Egészségére de gondolom egész életében politikai parazitaként tevékenykedett!
ómió
@SÍva: És kik a "nem politikai paraziták"!? Csak nem a népzsebelő, országkifosztó Böszme-féle efftársakra gondolsz!?
Lepényleső
Csoda hát,hogy ilyen intelligenciával,tudással olyan ország köztársasági elnökasszonya amely nem köztársaság?
SÍva
@ómió: Nem! Egyáltalán nem kedvelem a régi kollégiumi társaságot!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.